Kommunikáció a hallássérültekkel

I. rész

A hallássérült szó egy gyűjtőfogalom, mely magába foglalja a siketeket és a nagyothallókat. A siketek nem rendelkeznek hallásmaradvánnyal, általában nem viselnek hallókészüléket, többségük jelnyelven beszél. A nagyothallók rendelkeznek hallásmaradvánnyal, viselnek hallókészüléket, megfelelő minőségű orvosi rehabilitációval, fejlesztéssel jól be tudnak illeszkedni a hallók világába.
Vannak olyanok is, akiknek egyik fülén van némi hallásmaradvány, a másikon semmi sincs. (Én is ilyen vagyok, igazán sehova se tartozom, de mindkét világot ismerem.)

Egy tipikus jelenet: bemegyek a bankba elintézni valamit, az ügyintéző többnyire lefelé vagy a monitor képernyőjét nézi, kérdés közben nem néz rám. Többször is rákérdezek, hogy mit mondott, megkérem, hogy beszéljen érthetően, erre ideges lesz, furcsán néz rám. Aztán amikor elmondom, hogy ne haragudjon, de hallássérült vagyok, akkor zavarba jön és nem tudja kezelni a helyzetet. Továbbra se változtat sem a fejtartásán, elkezd hangosan, az artikuláció rovására (sajnálkozva) beszélni, de ezzel csak nehezíti a helyzetet. Ráadásul sok embert zavar az is, hogy nem a szemébe nézek beszélgetés közben, hanem "máshova", de ez a máshova nem más, mint a szája.

Számtalan esetben előfordult az is, hogy amíg nem derült ki, hogy hallássérült vagyok, addig azt hitték, hogy bunkó vagyok, direkt nem figyelek oda, értelmileg akadályozott vagyok, "azt hittem a fejeddel van valami baj" és még sorolhatnám. Szerencsére a legtöbb esetben sikerült tisztázni a félreértéseket, én is tanultam ezekből. Ma már igyekszem odafigyelni erre, a beszélgetés kezdetekor elmondom, hogy: "hallássérült vagyok, kérlek beszéd közben nézz rám, és ha nem figyelek oda, akkor érints meg vagy más módon jelezz".
Elismerem, hogy részben mi is hibásak vagyunk, hogy a beszélgetés elején nem mindig "fedjük fel" magunkat, de ez a legtöbbször nem tudatos, mert ez egy állapot, amit idővel (különösen azok akik így születtek) már észre se vesz az ember, természetessé válik. Mivel mindannyian különbözőek vagyunk, vannak olyanok is, akik szégyellik, nem szeretnek erről beszélni, mert félnek, hogy ezzel sebezhetővé teszik magukat - ezt is tiszteleteben kell tartani. (Néha nekem sincs kedvem elmondani.) 

Arról meg egyáltalán nem tehetek, hogy nem látszik rajtam, hogy fogyatékos vagyok, pedig én már ott tartok, hogy kitűzőt is szívesen hordanék, ahhoz hasonlót amit gyengénlátók hordanak (kör alakú, sárga alapon három fekete pötty).
A legnagyobb probléma szerintem az, hogy miért van az, hogy mondjuk a rosszul beszélő nagyothallót rögtön lehülyézik? "Maga süket?!" - hányszor mondták már ezt nekem is... Miért nem gondolkozik el az illető, hogy esetleg nem-e hallássérült az illető.

"Ne felejtsd el, a siket embernek több bántásban lehet része, mint a mozgássérültnek vagy a vakoknak, mert a sérültsége nem annyira látható. Igaz, néha komikusnak tűnhet a viselkedése, ahogy hadonászik a kezével. Ha viszont szóba elegyedtek, félreértheti, amit mondasz neki. A siketeket bizony akaratlanul is kinevethetik mások! És azt se felejtsd el, hogy fogyatékuk számukra veszélyes helyzeteket is teremthetnek. Például nem hallják meg, ha rájuk dudál egy autó az utcán... "
(Az idézet a http://www.serultek.hu/neparazz2/ oldalról származik.)

...

A hallássérültek értelemszerűen elsősorban nem hangok, hanem jelnyelv, szájról olvasás, testbeszéd, szemkontaktus útján kommunikálnak. Ide sorolható a rezgés is, de ennek inkább tájékoztató, figyelemfelkeltő szerepe van.

Jelnyelv: vizuális kódrendszer legfejlettebb formája, melyet elsősorban a siket emberek használnak. A jelnyelvnek is van egy sajátos hangtana, alaktana és mondattana. Általában az adott nyelv nyelvtani sajátosságai jellemzik a jelnyelvet. Szókincse pontos nyelvtani szabályok szerint rendeződik, így annak nyelvjárásai is lehetnek. Tanulásának nehézségei összemérhetők a hangzó nyelvekével.
Egy jelnyelvi egység (jel) komplett jelentést hordoz (nem pedig betűt v. hangot idéz fel). Kiegészítő kódként létezik ugyan az ujjábécé és a fonomimikai ábécé, de ez csupán nevek, betűhalmazok, esetleg ismeretlen kifejezések visszaadására szolgál.

Szájról olvasás: az a technika, amivel az alkalmazója vizuálisan, a szájmozgások alapján ismeri fel a beszédet. Az így látható mozgássorozat a szájkép. Sok olyan hang van, amiknek ugyanaz a szájképe, sőt egyes szavak is ugyanolyannak látszódnak. Az ember legfeljebb az elhangzottak 32%-át képes így felismerni, a többit a téma és a szövegkörnyezet alapján kell kikövetkeztetnie.

Testbeszéd: nem verbális jelek használata. Fajtái: mimika, vokális kommunikáció, tekintet, mozgásos kommunikáció, testtartás, térköz. Hangulatot, érzelmeket "olvasunk ki" vagy ha nem értjük mit akart mondani a másik, akkor ennek segítségével próbáljuk kikövetkeztetni (pl. a jegyellenőr lefelé néz, tartja a kezét - várja a jegy átadását).

Szemkontaktus: a szemünkkel úgymond hívjuk egymást, nézve "mutatunk" egy tárgyra, személyre stb.

Példák rezgésre: ha meg akarom állapítani, hogy szól-e a TV, akkor a hangszóróra teszem a kezem vagy ha vizet forralok, de fedő van a lábason, akkor a fedő rezgése alapján, annak levétele nélkül megállapítom, hogy forr-e már a víz vagy sem.

II. rész 
A legtöbb hallássérültnek van fél - egy mondat késése. Ez nem azt jelenti, hogy buták vagyunk, hanem több dolgot kell egyszerre összekombinálnunk - nem tudom jobban megfogalmazni, de egy fél pillanat alatt fel kell dolgozni a szájról olvasást, végiggondolni a szövegkörnyezetet, a metakommunikációt.
Nagyon fárasztó tud lenni az egész napos koncentráció, figyelni mindenre és mindenkire főleg ha ingergazdag volt a környezet - ennek következtében időnként lanyhulni szokott a figyelem, ami tiszteletlenségnek tűnhet, pedig ilyenkor csak egy kis pihenőre van szükség.
(Én pl. több fárasztó nap után szoktam tartani egy hallókamentes napot.)

Ha egy hallássérülttel szeretnél beszélni, meg szeretnéd szólítani,  akkor az első és legfontosabb lépés: a fogyatékos személy figyelmének felhívása.

A jelnyelv és szájról olvasás is csak akkor működik jól, ha a felek szemben állnak, ezért te is fordulj felé, ha mondani szeretnél valamit.
Győződj meg róla, hogy a hallássérült észrevette-e, hogy megpróbáltad vele felvenni a szemkontaktust, ha nem, akkor integess az arcod előtt (de ne hadonássz!) vagy finoman érintsd meg a vállát.
Ha túl messze vagy, és valamilyen fontos dologra szeretnéd felhívni a figyelmét akkor elfogadható a fény vagy rezgéssel való jelzés. Villanykapcsoló kapcsolgatása, fapadlón való erőteljes dobbantás.

Második lépés: a megfelelő környezet és a távolság.

Csökkentsd a háttérzajokat, mint például a rádió vagy televízió, illetve a vizuális "zajokat", mint a fénylő, csillámló ékszer, világos ruha és a villódzó fali kijelzők. Ugyanezen okokból ne nyilvános helyen találkozzatok, vagy ha mégis, akkor ha lehetséges, válaszd a leghalkabb és legkevésbé zavaró sarkot. Gondoskodj arról, hogy jó legyen a világítás és figyeld meg annak az irányát. A fénynek semmiképp nem szabad a hallássérültre esnie, mert akkor a hunyorgás miatt nem tud szájról olvasni.

A szájról olvasáshoz a legmegfelelőbb távolság 1,5-2 méter!

Mit tegyél/ mire figyelj?

  • Mindig fordulj a hallássérült felé!
  • Mielőtt megszólítanád, próbáld meg felvenni vele a szemkontaktust! 
  • Beszélj tisztán, érthetően, normál sebességgel vagy annál valamivel lassabban. Ha a partner nem érti a beszédedet, akkor ne a hangerőt emeld fel, hanem arra ügyelj, hogy a beszéded tiszta és  érthető legyen.
  • Ha többen beszélnek, akkor várd meg az előtted szólót, míg elmondja, utána fordulj a fogyatékos személy felé. (Ne vedd sértésnek, hogy mindig afelé fordul, aki éppen beszél.)
  • Figyelj a testbeszédedre.
  • Ha ők nem értenek meg elsőre, akkor bátran ismételd meg, változtass a beszédmódodon.
  • Ha végképp nem megy, akkor végy elő egy papírt és ceruzát és írd le amit mondani szeretnél. 
  • Tarts szünetet ha a hallássérült lehajtja a fejét vagy elfordul, kifújja az orrát stb. - ezekbe az esetekben nem tud szájról olvasni.

Mit ne tegyél?

  • Ne beszélj túl hangosan, ordítva, morogva, motyogva, suttogva - ezek mind torzítják az ajkakat, ezekben az esetekben nem lehet róluk olvasni.
  • Soha ne takard el a szádat.
  • Ha többen vagytok, akkor ne vágjatok egymás szavába, ezt lehetetlen követni.
  • Ne beszélj oldalról, hátulról!
  • Kerüld a hangutánzó szavak használatát (csörög, kattog, recseg, zizzen stb.)
  • Ne keverd a fogalmakat, melyek számukra sértő lehet - a siket nem süket stb.  (Erről bővebben a III. részben.)

Ne zavarjon, ha a hallássérült személy többször is visszakérdez. Csak biztos szeretne lenni, hogy valóban megértett Téged. Ha megakad a kommunikáció, akkor ismételd meg amit mondani akartál, figyelj a beszédmódodra, végső esetben írd le.

III. rész

A hallássérültek néhány szót a többségtől (hallóktól) eltérően értenek és használnak, ezért ügyeljünk a helyes szóhasználatra!

Számukra a süket szó pejoratív tartalmú, jelentése: ostoba, szándékosan nem akarja meghallani amit mondanak neki.
A néma szót egyrészt a csendes, hangtalan szavak szinonimájának tekintik, másként a jelnyelv elnyomására emlékezteti őket.
A jelbeszéd szót a jelnyelv lebecsüléseként értékelik; úgy érzik, mintha ezzel annak önálló voltát tagadnák.
A mutogat, mutogatás számukra nem elfogadható, mert a siketek és a nagyothallók többsége a jelnyelvet használja kommunikációja során, amely egy önálló nyelvtannal rendelkező, teljes értékű nyelv. A halló köszönést nem szeretik, mert automatikusan a halló, mint a siket szó ellentéte jut eszükbe, ezért nem fér össze a siketséggel.

A siket megnevezés kevésbé elterjedt, de maguk a siketek előnyben részesítik a sükettel szemben (ez utóbbinak a siketek szerint a köznyelvben negatív mellékjelentése van az illető észbeli képességeire vonatkozóan). Mindenképp a siket (vagy hallássérült) megnevezést használjuk siketek jelenlétében.
Ha nem tudjuk, hogy illető siket vagy nagyothalló, akkor használjuk a hallássérült kifejezést!

A siketnéma megnevezés arra a siketre vonatkozik, aki egyúttal néma is. Előfordul, hogy a prelingvális siketeket is így hívják, bár ez nagyon félrevezető, hiszen a legtöbb siket tud beszélni. A siketek különösen rossz néven veszik, ha a némaságot összemossák a siketséggel, ezért nem jó egy kérdőíven ugyanabban a pontban rákérdezni a két fogyatékosságra.

Tanároknak

A II. részben már írtam arról, hogy az egész napos koncentráció nagyon fárasztó tud lenni, mely egy idő után a figyelem csökkenéséhez vezethet. Ilyenkor általában behunyják a szemüket, lehajtják a fejüket, másfelé néznek stb. - ezt sokan a tiszteletlenség jeleként értelmezik, és nem gondolnak bele, hogy csak megpróbál feltöltődni.

 

Azok a hallássérült tanulók - legyenek akár gyerekek, akár felnőttek - akik elsősorban szájról olvasnak, azoknak nehéz egyszerre a tanárra is figyelni (szájáról olvasni) és írni is. Ezért a legtöbb hallgatónál nem a tanár kerül a középpontba, hanem a tankönyv, jegyzet, projektor.
Tapasztalataim szerint a tanárok nehezen fogadják el, hogy a (hallássérült) tanulók nem  válaszolnak a feltett kérdésre, nem velük foglalkoznak, hanem a könyvet olvassák, aláhúznak benne dolgokat vagy csak rá néznek, de nem jegyzetelnek. Elhangzik egy kérdés, de pont akkor, amikor a hallgató lehajtja a fejét (mert mondjuk ír) így alkalma sincs válaszolni a kérdésre.
A másik probléma a feleltetés, kiselőadás szokott lenni: mivel nem erősségünk a kommunikáció a legtöbb hallássérült zavarban van, ha kisebb-nagyobb tömeg előtt kell beszélnie.

Tanulás minőségét segítő eszközök/lehetőségek:
  • tananyag projektorral vászonra vetítése
  • diktafon vagy FM rendszer engedélyezése
  • tankönyvek, ajánlott könyvek listájának vagy az elhangzott tananyag írásban való átadása
  • kérdések írásban való átadása (akármilyen dolgozat esetében) 

Az oktatók leggyakoribb hibái:
  • hátat fordítva magyaráznak
  • sokat sétálnak
  • gyorsan beszélnek, nem ügyelnek az artikulációra 
  • nem ismétlik meg az idegen szavakat
  • számonkéréskor csak az órán elhangzottakat fogadja el