Bogyó

1998 - 2011

Megjegyzés: Bogyó 2011. szeptember 07-én meghalt.

Bogyónak hosszú története van. Nem is csoda, hiszen már 13 éves, jóformán együtt nőttünk fel. 

Akartam egy újabb kutyát Jones, a Yorkshire Terrier után. Egy West Highland Terriert néztem ki, Anya fel is hívta a tenyésztőt, aki meglepő módon a Bologneset javasolta a Westie helyett. Utánanéztünk a fajtának és nagyon megtetszett nekünk, különösen Anyunak az tetszett, hogy nem hullik a szőre, és allergiások is tarthatják.
A lényeg, hogy több tenyésztővel is beszéltünk, volt 3 jelöltünk. Az első egy szörnyű körülmények között "dolgozó" szaporító volt, onnan rögtön el is húztuk a csíkot, majd jött egy komolyabb tenyésztő, akinél számos trófea díszítette a falakat, még foglalót is hagytunk a kölyökért. Valamiért addig kérleltem a szüleimet, míg sikerült rábeszélnem őket, hogy nézzük meg az utolsót is. Hát életemben nem láttam még olyan gyönyörű fehér kiskutyát, mint azt..  az előző kutyafüle volt hozzájuk képest. Valami álom volt, ez a fehér apróság elfért a tenyeremben.. majd megszakadt mindenkinek a szíve. A kocsiban elkezdtem toporzékolni, hogy nekem EZ a kutya kell, senki más. Anyukám mai napig emlegeti, hogy azóta se látott hisztizni, csak akkor. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon erős belső érzés volt, valami olyasmi mint amikor megtalálod a lélektársadat. 
A hiszti hatásos volt, visszamentünk, kiválasztottuk a legszebbet, aki a tulaj szerint később számos díjat fog nyerni. 1 hónap múlva kellett visszamenni érte, akkor kérdezte a tenyésztő, hogy na, megismerem? Határozottan rámutattam arra, akit én akkor kiválasztottam. A tenyésztő szerint nem jól gondolom, egy másik az. Mára kiderült, hogy becsapott minket és másokkal is eljátszotta ugyanezt a több pénz reményében.
Hát így került hozzám Bogyó, aki hazafelé hányásával felavatta a kocsit, aztán soha többet nem hányt, hanem a kalaptartón ülve utazott, ezzel szórakoztatva a mögöttünk jövőket.

Jó két hétig nem volt neve, egyszerűen a hagyományos neveket nem találtuk hozzáillőnek, így a fehérségére utalva volt Hópihe, Havaska, Hóvirág stb. - de ezek meg 2 szótagos szabály miatt nem voltak jók... Aztán valaki eljött hozzánk és meglátva a kutyát felkiáltott, hogy "Jéé, ez olyan kicsi, mint egy bogyó!" Hát így ragadt rá a Bogyó. 

Első perctől kezdve elfogadott gazdijának, ez soha nem volt kérdés. Az első két évében  amíg haza nem értem a gimiből Anyukám vigyázott rá. Pozitív megerősítéssel,  simogatással ( a jutalomfalat se akkor, se most nem jön be, akármit adok) erősítettem meg a jelző hajlamát. Minden csengetés, telefoncsörgés, nevem kiabálása után ha jelzett akkor jól megdicsértem. Az idő előrehaladtával egyre jobban összeszoktunk, nem tanítottam neki különböző jelzési módokat, azt magától találta ki, hogy melyikre figyelek fel. Ugat vagy megbök a mancsával, közben keresi a szemkontaktust és elindul a hang irányába, vagy ha alszok akkor felugrik az ágyra és a hasamra áll vagy az arcomat szagolja. Rájött arra is, hogy ha nincs készülék a fülemben egyáltalán semmit se hallok, akkor fölösleges ugatnia, ebben az esetben felvesz egy jellegzetes testtartást, szintén keresi a szemkontaktust és "hív" hogy menjek utána. 
Mára sajnos ebből a csengőre való ugatás és úgy-ahogy a telefon jelzése maradt. Ez utóbbit is csak akkor, ha kedve van, ugrálás már nem megy.
A nap 80%-át elvonultan, a hálóban (ahol sötétebb van a többi szobához képest) alvással tölti, csak kaja és kis-nagy dolgok elvégzésekor látom. Veseproblémái miatt a lakásban kutyawc-re vizel, naponta szed fájdalomcsillapítót és még két másik gyógyszert.

2009 év végén gennyes méhgyulladása volt, megműtötték, majd egy hét elteltével megint, mert sérvet kapott azaz a belső varrat elszakadt. Borzasztó volt, nem sokat jósoltak neki az orvosok, erre jelesre vizsgázott élni akarásból. A műtét után kb. 3 kilót szedett fel, mindezt úgy, hogy nem kapott/kap több kaját mint ami neki kell, bár az igazsághoz hozzátartozik a vese nem megfelelő kiválasztása is, ami a háton rakódik le.
Hihetetlen, hogy az életösztöne milyen erős.

Bogyó a 2. műtét után
Nem tudom leírni, elmondani mennyire hálás vagyok Bogyónak az eddigi segítségéért, neki köszönhetem, hogy 18 évesen el mertem költözni egy idegen városba, távol a családtól, egyedül, egy albérletben. Magabiztosságot hozott az életembe, a tudatot, hogy számíthatok rá, nem hagy cserben. Érdekesség, hogy a  jelző tulajdonsága mellett nagyon jól megérezte, hogy ki a jó és rossz ember. Kivétel nélkül beigazolódott, hogy akiket ő is utált az később be is csapott, megbántott stb.

Nagyon bánt, hogy mára a nem megfelelő tenyésztésnek és a szaporítóknak köszönhetően teljesen elnyomták a Bolognese eredeti egyéniségét, egészségét és egy agresszív, kezelhetetlen, eltorzított kutyát gyártottak belőle, aki jó esetben él 8-9 évet (tisztelet a kivételnek!). Sajnos az én kutyámról is ezt gondolják, amikor megtudják a fajtáját.

KÖSZÖNÖM Bogyó, hogy vagy nekem.