2013. március 2., szombat

Hallhatatlan szavak

Mint meséltem a pénteki bemutató után sokan odajöttek, "hogy lehet, hogy ilyen szépen beszélek?"

Mindig, mindenkinek elmondom, hogy mindez annak köszönhető, hogy kezdettől fogva nagyon sokat foglalkoztak velem. Hetente 3x ingáztunk Miskolc és Budapest között, Anyukámmal mindig csak tanultunk. Az egész gyermekkorom a szurdopedagógusok, a logopédusok és az én íróasztalom (tanulóasztal) körül mozgott. 

Kedves Szülők! Ezúton is üzenem, ahogy az én példám mutatja, siketen is meg lehet tanulni szépen beszélni, de ne zárjátok be a gyerkőcöt burokba! Legyen kapcsolta korabeli hallássérültekkel! És NE az legyen a "megoldás" az iskolai bántalmazásokra, kiközösítésekre, hogy "ne foglalkozz vele, védd meg magad!".

Ezzel a kiváló beszédkészséggel csak az a probléma, hogy ezáltal annyira beolvadok a hallók közé (kaméleon effektus - Jámbor Andrea), az embereknek nem tűnik fel a fogyatékosságom, és ez csak bajt hoz rám. Ezt sosem fogom tudni megmagyarázni egy hallónak, hogy miért nem jó, hogy én így beszélek. (Inkább csak nekik jó, kényelmes, mert így nem feszélyezi őket annyira, hogy egy fogyatékossal beszélnek.)

Hiába beszélek jól, ha egyszer nem értem amit a másik mond... nem artikulál, sőt ordibál, torzítja az ajkait. Aztán jön az, hogy biztos a fejemmel van valami baj, "ugye értelmi fogyatékos vagy"?

Nem, nem vagyok az. Csak nem értem amit mondasz.


A fenti történet nem egyedi, számos sorstársam küzd az enyémhez hasonló problémákkal -  minden nap. Erről írt könyvet Dr. Jámbor Andrea és Dr. Orgován Gábor. A Hallhatatlan szavak című könyvük rólunk szól, hallóknak. Kötelező olvasmány!

Csak azt sajnálom, hogy a könyvesboltokban nem kapható, kizárólag olyan helyeken, ahol eleve csak hallássérültek találkoznak vele. Pedig nem nekünk kéne ezt olvasni, hanem a hallóknak.



3 megjegyzés:

beszand írta...

Kedves Zsani! Értem miről írsz, mert a fiam is szépen beszél a hall.sérülése ellenére. Bizony sok félreértésbe keveredett ő is. Köszönöm, hogy írod a blogod, sok mindenre ráismerek, sokra figyelmeztetsz! Köszönöm!

Ysani írta...

Szívesen! Örülök, hogyha tudok segíteni a bloggal!

Névtelen írta...

Kedves Zsani!

Örülünk, hogy a blogodban is hírt adsz a "Hallhatatlan szavak"-ról, köszönjük!
Egy apró kiegészítés: a SINOSZ webboltján és fővárosi könyvesboltján (Képzési Iroda), ill. megyei szervezetein keresztül sok halló olvasót el tudunk érni. A vásárlók közül sokan jelnyelvi tanfolyamok hallgatói, de számos esetben olyan vásárlók is keresik, akiknek a családjában - esetleg ismeretségi körében - van hallássérült, de volt már intézmény is a megrendelők között.

Online megrendelés itt:
http://sinosz.hu/?q=webbolt/termekek/dr-jambor-andrea-dr-orgovan-gabor-hallhatatlan-szavak

Sok olvasót kívánok az írásaidhoz!

Üdvözlettel,
Harhai Andrea - SINOSZ

Megjegyzés küldése