2012. november 22., csütörtök

Siketként a fogorvosnál

A fogorvosi székben ülök, arcomba világít a lámpa, a dokin maszk. Nem értek semmit. Behunyom a szemem, mert úgy könnyebb elviselni a számban való matatást. Közben végig stresszelek a kezlés/műtét miatt, a fájdalom miatt, a nemértés miatt. A hallók értik, hogy most öblítés, szorítsa, nyissa nagyra, harapjon rá.

Természetesen előre megszoktam mondani, hogy siket vagyok, szájról olvasok, egy családtag is be szokott velem jönni, de ők többnyire háttal állnak, az orvosok meg értelemszerűen nem tudnak jelelni, a maszkban meg nem lehet látni a szájukat. Meg egyáltalán, abból a testtartásból nem is nagyon látni az orvost. Tehát marad az állandó készenlét, érintésből,  testbeszédből való olvasás. 

(Hasonló a szituáció pl. röntgennél, fodrásznál stb.)

Előzmény:

Ma hajnalban arra ébredtem, hogy "bedurrant" a bal alsó bölcsességfogam, magyarán rohadtul fájt. Pár éve a jobb alsóval már végigkínlódtam, megműtöttek, a doki szerint akkora volt a fogam, mint Növényi Norbertnek. És ami a legjobb, fekvő. 1,5-2 hónapon át csak a perceket számoltam, hogy mikor vehetem be a következő adag fájdalomcsillapítót. Maga a műtét simán ment, a seb is szépen gyógyult, csak mivel pár milliméterre helyezkedett el az idegtől, ezért a fog helyén keletkezett duzzanat addig nyomta az ideget, amíg az fel nem oldódott.

Most ezt kell újra végigjátszanom a bal oldali, szintén fekő elhelyezkedésű bölcsességfogammal.

Szóval ma kaptam a fogorvostól antibiotikumot, fájdalomcsillapítót, 1 hét múlva leszedik a fogkövet. Utána jöhet a szájsebészeti műtét. Már nagyon várom.

2012. november 17., szombat

Zűrös hét után nagy séta!


"A nagy szavak nem érnek semmit,
Elszállnak, mint az őszi szél
De a szeretet, ha tiszta szívből fakad,
Elkíséri az embert, amíg él."

József Attila







2012. november 4., vasárnap

Szolgálati közlemény - frissítve!

Köszönöm Mindenkinek aki szavazott!
...

Valami történt a szavazatszámlálóval, biztos ti is észrevettétek, hogy elvesztek az eddig leadott szavazatok. Remélem nem megint egy jóakaróm garázdálkodik... Megtennétek, hogy újra szavaztok? Kommentbe írjátok meg annak a sablonnak a számát/nevét, amelyik tetszik. (Hetediknek beraktam ezt a mostanit.)

Köszönöm!

...

A véleményetekre lennék kíváncsi, nektek melyik tetszik a legjobban? A főoldalon, jobb oldalt lehet szavazni! (A képre kattintva nagy méretben is megtekinthető.)


1. Famintás (eredeti)


2. Játékok


3. Havas


4. Cipős


5. Egész alakos


6. Fürdés


7. Chili hám (ez van most)
...

Úgy döntöttem eljött az ideje egy kis külcsín változtatásnak! Amit most láttok, az még nem a végleges verzió... A honlap elérésében kisebb-nagyobb fennakadások lehetnek, emiatt mindenkitől elnézést kérek, de remélem a végeredmény tetszeni fog!
Csak annyit, hogy.... MIÉRT?!

"Előre kitervelt, brutális gyilkosság áldozata lett a hétfőn Kaposváron eltűnt 11 éves felsőmocsoládi fiú (...)."
"Szita Bencét különös kegyetlenséggel gyilkolták meg, többek között késsel. (...) előre megásták a kisfiú sírját. Az elkövetés eszközeit - ásó, kés - is megtalálták (...)."

És az a rémisztőbb, hogy nem ő az egyetlen.

Forrás: http://www.origo.hu/itthon/20121103-somogy-tv-holtan-talaltak-a-kaposvari-kisfiut.html

2012. november 1., csütörtök

Szeretteinknek akik már nincsennek velünk...

Noéminek.


  

Edda: Emlékezni

Már majdnem alszom, és ebből ébredek,
Az eszmélés első fokán találkozom veled
Egy régi társat látok szembejönni,
A nevet egy fejfáról olvasom.

Az ablakon át, ha a csillagokra nézel,
Ő is ott van köztük, valahol,
Kérte az időt, de az meg nem áll.
Hitvány győzelmed ez, ostoba vagy, Halál!
Ostoba vagy, Halál!

Milliókat szórnak őrültségekre,
Hol vannak az okos doktorok?
S ha egyszer később a kislánya megkérdez,
Válaszképpen mit is mondhatok?

Hogy milyen volt? Különb, mint a többi,
Százszor is, és meg ezerszer is,
És mennyi jót tudott volna tenni,
Az Ég is csak az ilyet szereti,
Az ilyet szereti.

Hogy nem voltam ott, mikor útra keltél,
Magamnak soha meg nem bocsátom.
Legyen példa minden jó embernek!
Míg nem találkozunk, ezt magamban hordozom.

Emlékezni egy régi jó barátra,
Ha szomorú is, emlékezz velem!
Bárcsak tudnám még egyszer visszahívni!
Régi társam hiányzol. Hiányzol nekem.