2012. május 8., kedd

Szemezegetés az elmúlt napok - jó és rossz - eseményeiből

Ritával, a csoporttársammal (aki újabban a padtársam is) minden délután szerveztünk közös programokat. Szegény Rita a négy nap alatt kapott egy alapos betekintést a segítőkutyás létbe, beszólásokba, ránkengedésekbe, váratlan simogatásokba, bámulások metrón, trolin stb. egyszóval mindabba amit nap mint nap tapasztalok.

...

Csütörtökön az egyik nagyobb állatorvosi rendelőben tartották a fizós gyakorlatot, mert az Állatorvosin hétköznap rendes tanítás folyik a sebészeti előadóban.
A lényeg, hogy a nap végeztével, utazás előtt még el akartuk intézni a folyó ügyeinket. A WC a váróból nyílik, itt egy huszonéves lány várakozott az uszkárjával.  Ahogy meglátta Chilit (hám rajta) rögtön felpattant és odahúzta a kutyáját. Én meg a kis gonosz határozottan mentem előre, egy nyugodtabb, szűkebb sarok felé. Erre a lány sértődötten visszaült a helyére.  Rita kijött a WC-ből, kutyát lefektettem az ajtaja mellé, de a lány miatt inkább odaadtam Ritának a pórázt. Később mesélte, hogy ahogy bementem a lány rögtön felpattant és újból bepróbálkozott, hogy a két kutyának feltétlenül meg kell ismernie egymást. (Nem érdekelte, hogy Chili kifektetésben van.) Rita határozottan elutasította, mondván ez egy segítőkutya stb. Erre a leányzó félhangosan becsmérelni kezdett minket, a kutyájának magyarázva.

...

Ebédészünetben éhesek voltunk, ezért kitaláltuk, hogy akkor menjünk el a Keletinél levő Mc'Donaldsba, mert az van a legközelebb az Állatorvosihoz. Hámot fel, igazolvány zsebben, pénz oké. Még jóformán be se léptünk, amikor ordítozva, gesztikulálva - úgy hogy mindenki minket nézett - közölték velünk, hogy azonnal menjünk ki, kutyával nem lehet ide bejönni. Mondom miért, hisz ez egy segítőkutya. Őt az nem érdekli, menjek kifelé. Na, csak azért se mentem sehova, maradtam a sorba és mondtam, hogy törvényadta jogunk van arra, hogy ott legyek. Erre már nem tudott mit mondani, csak megvonogatta a vállát, "jó, akkor le van sz@rva". Végül egy másik pénztárosnál vettük meg a kaját, aki szintén azzal kezdte, hogy kutyát nem lehet behozni, ennek már Rita válaszolt dühösen, hogy de fogják már fel, hogy ez egy segítőkutya. Szájhúzogatás, vállvonogatás volt a válasz. "Jah, hogy olyan is van?"

Én nagyon-nagyon kíváncsi lennék, hogy ugyanezt megtették volna-e egy mozgássérülttel vagy egy vakkal is. 

Hát a Mekibe se fogok többet menni.

...

Tanfolyam végeztével Ritával egymással szemben ültünk a fűben, beszélgettünk, kajáltunk, Chili kifáradva pihengetett mellettünk. Máskor ez egy viszonylag nyugis helynek számít, most meg minden kutyás egyből becélzott minket és a tőlünk méterekre levő járdáról kérdés nélkül egyből odajöttek hozzánk. Komolyan, alig tudtunk nyugodtan beszélni, pihenni,  mert 5 percenként odajött valaki a kutyájával.

Legyenszíves mutassa már meg nekem valaki, hogy hol van az leírva, hogy minden kutyának kötelessége a másikhoz odamennie?! Ez kb. olyan mintha minden szembejövő embernek adnék egy puszit... 

És ez most teljesen független attól, hogy a Chili segítőkutya vagy sem. A kedves gazdák egy szót sem szólnak, de mérgesen mennek el, ha a Chili morogni merészel. Pedig csak annyit mond, hogy hagyjatok békén.

...

- Miért van rajta az a vörös meg jel? Vagy izé vöröskereszt? A kutya beteg?

...

Cukrászdában mentem fel a lépcsőn, utánam jött Rita. Szokásos szöveg, kutyával nem lehet bejönni, erre Rita válaszolt, hogy de segítőkutya. (Nekem ugye hátul nincs szemem...)  Amint a pincér meglátta a vöröskeresztet a hámon már nem győzött bocsánatot kérni...

Ez a jobbik eset.

...

Egy padon ülve beszélgettünk, amikor két kislány odajött hozzánk, hogy nem-e dobhatja el ő is a labdát. Chilit elvarázsolták (puff), orrára kaját raktak (kapd el), ültették, fektették... Nagyon lelkesek voltak... :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése