2012. március 13., kedd

Speciális tanóra a Kórusiskolában

Ma a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában volt jelenésünk, ahol a Kodály napok alkalmából tartottunk speciális tanórát Julival (Prézli nevelője). Előtte persze kerestünk a közelben kutyafutit, hogy kezdés előtt jól lefárasszuk őket, ami sikerült is.





Ahogy a tornaterembe értünk, rögtön megrohamozott minket közel 40 gyerek. Mindenki meg akarta simogatni őket, dobni nekik a labdát. Szerintem havonta 1x épeknek is kellene tartani kutyás terápiát... annyira éhesek volták a kutyák figyelmére.

Míg a projektort, hangosítást szerelték, addig ahogy egy terápiás foglalkozáson,  körbementünk, mindenkinek megadva a lehetőséget, hogy megsimogathassa a kutyust.

Két, 1-1 órás előadást csináltunk, két csoportnak: általános és gimis hallgatóknak. Az első félórában Juli prezentációval megspékelve mesélt általánosságban a KEÁ-ról, milyen típusú segítőkutyákat képez az Alapítvány, hogyan zajlik a kölykök kiválasztása, kiképzése, milyen a nevelőszülőség. Pár feladadatot és trükköt is láthattak a diákok, többek közt kapcsoló, kulcs felvétele, ajtónyitás, kosárküldés.

Én általánosságban beszéltem a hallássérültekről, hogyan kell velünk kommunikálni, mire figyeljenek. Milyen siketnek lenni? Kértem, hogy próbálják meg elmagyarázni nekem hangutánzó szavak használata nélkül, hogy milyen hang az amikor esik az eső, a lábasban serceg az olaj vagy milyen az Anyukám hangja? Milyen az én hangom? Mi a különbség az alt, tenor vagy basszus között? 

Elmondtam, hogy mi mindent nem hallok, miben tud nekem segíteni nekem a kutya. Mit jelez, hogyan jelez. Kisfilmet is láthattak a különböző jelzésekről (ébresztés, sms, főzőóra). Végül a segítőkutya etikettről hallhattak az érdeklődők.
Természetesen élőben is volt egy sms jelzés, illetve a kihagyhatatlan trükkök. A repertoárból a hapszi (tüsszentés), puff, örül és a bocsánat az örök sláger.


A 14 év feletti korosztálynak szívesebben tartok előadást, mert nekik könnyebb magamról mesélni, jobban megértik a dolgokat. Hónap végén megyünk oviba, napi több csoportba. Kicsit tartok tőle, mert fogalmam sincs ott a trükkökön kívűl mit kellene csinálnom.
Amúgy az első bemutatónkhoz képest fejlődtem, kezd némi rutin kialakulni, több személyes élményt viszek bele. Chili sem mászkál már, míg beszélek, hanem ahogy a képen is látszik, elnyúlva fekszik.
Nehéz úgy előadást tartani, hogy nem ismered a célcsoportot, de egyben izgalmas, érdekes és informatív is legyen. Mit emeljek ki jobban? A hallássérülést, az átadási folyamatot, miben változtatta meg az életemet, vagy csak a jelzésekről?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése