2011. október 8., szombat

Szél és rakpart vagy szeles rakpart?

Mára eredetileg egy 15-20 km-es túra volt betervezve, de pár napja az egyik csoporttársamtól elkaptam egy torokfájós-köhögős-orrfújjós akármit. Mivel alig kapok levegőt így nem mertem bevállalni a sétafikát a Börzsönyben. A Duna parti sétára is csak Chili könyörgő tekintete vett rá, sajnáltam, hogy miattam kell a szokottnál is többet unatkoznia, ugyanis mostanában a napi 3 séta helyett csak 2 volt, s elmaradt a minimum 1 órás reggeli futkározás a kutyafutiban és a délutáni gyakorlás itthon.  

Ma délelőtt elég szeles idő volt, így remek alkalom kínálkozott a szél újbóli gyakorlására... Chili szívem ugyanis nem bírja ha a farkába kap a szél, ilyenkor oldalt tartja, időnként meg beleharap a tövébe vagy gyorsan leül - én meg majd hasra esek tőle. Az sem mindegy neki, hogy honnan fúj, milyen az erőssége. Arra még nem sikerült rájönni, hogy miért csinálja, milyen trauma, rossz élmény váltja ki ezt a viselkedést. 
A lehető legegyszerűbb módszert alkalmazom: laza pórázzal megyünk a szélben, és klikkelek (klikkerrel) amikor szépen jön ( bár a farkát oldalt tartotta). Nem formálom, csak megerősítettem az adott viselkedést. Nyílván ez nem egyik napról a másikra fog eltűnni, de már sokat fejlődtünk, egész hosszú szakaszokat tudunk már botladozás nélkül menni... Őszintén bevallom, hogy nem vagyok egy nagy klikkeres, de elismerem, hogy ilyen esetekben (illetve még gondolkodásra) viszont tényleg nagyon jól használható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése