2011. szeptember 7., szerda

Bogyó elment az örök vadászmezőkre...

1998 - 2011
Másfél hete amikor Chilivel a szokásos éjféli sétánkhoz készülődtünk egyszercsak megjelent Bogyó és lecövekelt a bejárati az ajtó előtt. Erre mintegy kérdezve megfogtam a rég nem használt pórázát - válaszul felvillanyozódott, ebből megértettem, hogy jönni akar ő is. Már 3 hónapja éltünk együtt hármasban, és eddig egyszer sem jutott eszébe, hogy esetleg ő is jönne. (Ehhez tudni kell, hogy koránál és betegségénél fogva ez már csodaszámba megy.) Így hát rátettem a pórázt és mentünk közösen egy rövidebb kört, amit hősiesen végig is csinált. Aztán jött 2 nap szünet... Gyanús volt a dolog, két tippem volt: a.) sokan azt jósolták, hogy Chili még éveket fog neki adni, javul majd az állapota b.) halál előtt hirtelen javulni szokott a beteg állapota. Csütörtökön Anikó kutyája Jerry rosszul lett, még bevonszolta magát az előszobába, aztán összeesett és egész éjszaka sírt. Mivel Miskolcon nincs állatorvosi ügyelet ezért csak reggel lehetett kihívni a dokit. Másnap a doki megvizsgálta, majd az elaltatást javasolta. 

Bogyó itt, Pesten ugyanaznap, tehát pénteken úgy ébredt fel, hogy alig tudta kinyitni a bal szemét. Őszintén megmondva eleinte nem gyanakodtam semmi komolyra, mert egyébként ugyanúgy jött-ment, evett-ivott, kakilt-pisilt, ahogy szokott. Valószínűleg az amúgy is szedett fájdalomcsillapító elnyomta a valós állapotot. A váratlan séta utáni vágy és a szemével történt fordulat miatt kezdtem egyre inkább a b.) változatra gyanakodni, ezért eldöntöttem, hogy csakis kedvenc doktornőnknek, Magos Zsuzsának mutatom meg a szemét, mert benne maximálisan megbízom és tudom, hogy megmondja, ha itt az idő. Így kihasználva a lehetőséget, hogy Apa megy haza, vele mentünk mindannyian. Egyből bementünk a dokihoz, aki elmondta, hogy ez bizony glaukómás roham. Gyógyíthatatlan és fájdalmas. Két lehetőséget vázolt fel: vagy megpróbáljuk a kezelést, ami injekcióból, napi 5-6x csepegtetésből és tabletta szedésből áll és ha nem javul akkor elaltatjuk vagy most elaltatjuk. Ez az állapot a kezeléstől nem szűnik meg, csak a szinten tartásra elég, magyarán kb. 4-5 hónapot nyerünk, de a sok gyógyszer tovább terhelné az amúgy is beteg máját és veséjét (így is napi 3 tabletta volt az adag). Azt mondtam a dokinak, hogy oké, akkor ezt megbeszélem a családdal és másnap akkor jövünk vagy kezelésre vagy végleges elaltatásra. A kocsiban már nem tudtam megállítani a sírást. Hazafelé még benéztünk Nagyihoz, neki is elmondtuk, hogy mi újság, kikértem az ő véleményét is,minden eshetőségre felkészülve elbúcsúzott tőle. Otthon a többiekkel is átbeszéltük a dolgokat. Értelemszerűen mindenki sokkos volt, hiszen akkor még csak 4 napja halt meg Jerry.

Borzasztó nehéz úgy dönteni, hogy közben a kutyád még viszonylag eleven, úgy tűnik hogy nagyjából minden okés... de aztán elkezded felsorolni a bajait, akkor már nem annyira happy a helyzet. Végül mindenki véleményét meghallgatva azért döntöttem az elaltatás mellett, mert most még úgymond méltósággal tud meghalni, nem pedig kínok között szenvedve ahogy pár héten belül amúgy is eljutott volna.

Este, miután eldöntöttem, hogy nem szeretném további fölösleges szenvedésnek kitenni, igyekeztem mindent megadni neki amit csak lehet, a legfinomabb sült husit adtam neki vacsorára, minden olyat megengedtem, amit addig nem. Éjfél előtt gondoltam egyet és elvittem sétálni egy utolsó körre, Chilit otthon hagytuk. De pár száz méter után se előre, se hátra, csak minduntalan vissza a kapuhoz. Vissza kellett menni Chiliért...

Így hát ma reggel én, Apa meg Anya 9-re visszamentünk a dokihoz (a hugi műtétje után még nem mozoghat, ezért otthon maradt). Nagyon aranyos volt doktornő, tényleg mindent megtett azért, hogy humánusan történjen a dolog, egyedül voltunk a helységben, az ajtót is bezárta. Mindannyian adtunk egy "utolsó" puszit, simogatást, majd gyengéden megfogtam Bogyit, doktornő meg szépen, óvatosan levágta a szőrt a lábán a vénás injekcióhoz, alaposan lefertőtlenítette mintha ez már bármit is számítana... Az altató tényleg nagyon gyorsan, pár másodpercen belül hatott, lehanyatlott a kis feje a karomra, majd jött a méreg. Pár percig vártunk, doktornő végig hallgatta a szívét, közben simogatta/simogattuk.  Amikor végleg megállt a szíve betakarta a kedvenc plédecskéjével. Láttam, láttuk rajta, hogy őt is nagyon megviselte, nem véletlenül, hiszen már több mint 10 éve volt a betege.

Könnyem-taknyom, mindenem egybefolyva, a kezemben vittem ki, illetve vittem egészen hazáig Bogyót. Hazaérve leraktam a teraszon az egyik székbe, majd "beszélgettem" vele egy sort... Majd Chilinek és Sütinek is megmutattam a tetemet, hogy ők is "elbúcsúzhassanak" a maguk módján.
12 órára, percre pontosan jött a mobil hamvasztós. Nagyon meg voltam elégedve velük, mert nagyon alázatosan, tisztességesen végezték a munkájukat. Beálltak a kocsival az udvarra, majd miután előkészítették a dolgokat, megkérdezték, hogy én akarom-e berakni a kemence-kályha akármibe a kutyát. Természetesen, igen. Amikor beraktam láttam, hogy milyen "tiszta" ez az izé, - ez megnyugtatott. Kiválasztottuk az urnát, majd elmondták, hogy kb. másfél óra lesz. Tényleg így volt,  szóltak, hogy most mehetünk megnézni a hamvait, ha akarom. A "tepsiben" ott voltak a kis csontjai, meg egyéb égési maradványok, amiket kis lapáttal átrakott egy henger alakú tartályba, a többi maradékot, minden kis porszemet meg ecsettel seperte össze. Mindezt egy gömb végű rúddal összetörte, majd átöntötte az urnába. Kérésemre leragasztották, a massza maradékát is alaposan letörölgette - ezt is annyira precízen, alázatosan csinálta, hogy teljesen meg voltam döbbenve, hogy jéé ilyen is van.

Az, hogy az elaltatástól kezdve így végigkísérhettem a kutyát, volt időm elbúcsúzni, mindenki nagyon kedves, aranyos volt - ez nagyon sokat segít a gyászban, az események feldolgozásában. Anikó kötött egy barna szalagot a fehér urnára, ez úgymond feltette a pontot az i-re. 15h után indultunk vissza Pestre, hazaérve első dolgom az volt, hogy az urnát méltó helyre rakjam. Majd meglátva, megszagolgatva a kedvenc plédjét ismét rámtört a sírás. 

Biztos, hogy sok időnek kell még eltelnie, hogy sírás nélkül tudjak róla beszélni, mert nekem ő volt A KUTYA, így nagybetűvel.

5 megjegyzés:

Márti írta...

őszinte részvétem!!

Sophie & Maya írta...

Nyugodj békében Bogyi, osztozunk a fájdalmadban Zsanett!

Névtelen írta...

Részvétünk Bogyóért.Tudjuk milyen fájdalmas elengedni társainkat, szívünkben örökké velünk maradnak. Boldogság velük élni, hogy életüket velünk tőltik el.
Üdvözlettel: Mancsos Segítőtársaink Alapítvány Csapata

Pöttyösök írta...

Sajnálattal olvasom. Bogyó 13 szép évet élt Veled, rengeteg törődést és szeretetet kapott Tőled mindvégig. Őszinte részvétünk!

Névtelen írta...

Először találkoztam azzal a fogalommal, hogy hallássérültet segítő kutya. Olvastam a blogod és megkönnyeztem Bogyi-t.

Megjegyzés küldése