2011. augusztus 19., péntek

Összegzés az elmúlt 3 hónapról

Több mint 3 hónap (pontosabban 3 hónap, 3 hét) telt el Chili átadása óta, ezért ebből az alkalomból írtam egy összefoglalót az elmúlt időszak eseményeiből. 

Nem tudom, hogy azok akik szintén segítőkutyát kaptak hogyan élték meg az átadás utáni első időszakot, milyen és mennyi gondjuk volt, így csak a saját tapasztalataimról tudok beszámolni. Én a sok kezdeti probléma és hogy "mások mit gondolnak majd rólam" című túlérzékenységem miatt elég nehezen.
A problémák áthidalásában, kezelésében nagyon sokat segített Márta, Rita, Barbara, Eszter és nem utolsósorban Andi is. Rengeteg hasznos tanács, gyakorlati tipp mellett ápolgatták a lelkemet is, és egy-egy jól célzott mondattal helyreraktak amikor épp szükség volt rá. Családom helyett is a családtagjaim lettek.

Tudni kell, hogy Chili alapvetően egy temperamentumos, nagyon aktív és okos kutya. Rendszeres napi foglalkozást igényel, fizikai (játék, séta) és szellemi (tanulás, feladatmegoldás) értelemben is. Amíg nem ismertem eléggé a kutyát, nem tudtam, nem éreztem hogy mikor mennyit is kell vele foglalkozni. Úgy vélem, hogy számos probléma pont emiatt jött ki.

A mai napig izgalmas kihívás olyan feladatokat kitalálni amik nem untatják és kellően lefárasztják. Tényleg nem városi legenda, hogy okos kutyával nehéz az élet.. Annyira nem, hogy pl. tudja mivel és hogyan lehet megvezetni engem azért hogy elérjen valamit, vagy egy teljesen új dolog megtanítása nagyon rövid idő alatt megvan, ijesztő tud lenni, naa.

Sokáig nagyon érzékenyen érintett, szégyelltem, hogy Chili rosszul reagál a környékükön sétáló idegen kutyákra és én meg nem tudom megfelelően kezelni. 2 póráz is volt a kutyán (halti-póráz+nyakörv-póráz), ami miatt a akarva-akaratlanul is a középpontba kerültünk, jól megbámultak minket, illetve egyes nénikék feljogosítva érezték magukat, hogy megszóljanak, veszekedjenek emiatt, sőt táskával is fenyegetőzzenek... (nekik a halti és a szájkosár ugyanazt jelenti). Borzasztó kényelmetlen érzés, amikor a kutyád találkozik egy másikkal, s annyira rá figyel, hogy emiatt elveszted felette a kontrollt illetve ő meg saját maga felett. A mit sem értő környékbeli kutyások meg rossz hírét terjesztik a kutyának. Nem adnak/adtak esélyt rá, hogy megmagyarázzam, a kutya még csak rövid ideje van nálam, s az átadás, az új környezet, új életritmus stb. megviseli a kutyát és ez  különböző problémákban nyilvánul meg. Azért azt hangsúlyozni szeretném, hogy minden kutyus más, nálunk így jött ki a lépés.

Mára már nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam vagy a kutyáról, a legfontosabb az lett, hogy ha gond van, akkor időben elkezdjek dolgozni a kutyával és ne a másik rosszallásával foglalkozzak. Pont emiatt tegnap sikerült összeveszni a házban lakó kutyás nénivel, mert amint megláttam őt és a kutyáját rögtön igyekeztem felhívni Chili figyelmét magamra, de a néni ezt meg úgy élte meg, hogy direkt nem veszem észre, nem akarok vele beszélni. Megsértődött. Hiába próbáltam megmagyarázni neki, hogy a problémát nem tudom beszélgetés után kezelni, ezt a kutya esetében akkor kell, amikor helyzet van.
Meglepődtem azon, hogy az embereket mennyire izgatja, hogy miért járkálok egy segítőkutyával, pedig láthatóan "semmi bajom". A metrón kérdés nélkül fotóznak minket minden szögből, mintha vásári mutatványosok lennénk, az utasok alaposan megnéznek majd a hámon levő információból próbálnak kiokoskodni valamit. Néha látom, hogy kérdeznének is, de aztán mégse mernek. A napokban egy négyfős csoport az orrom előtt tárgyalta meg, hogy nem hallok, azért van velem a kutya. A feleség odasúgta a férje fülébe, majd a férj megbámulta a hallókás fülemet,  lenézett a kutyára majd újra rám...:) Hát ennél árulkodóbb testbeszédük nem is lehetett volna. Azt se értettem, hogyha nagy nyugodtan megtárgyalták tőlem 20 centire, hogy nem hallok, akkor minek sugdosni, hogy nézd a fülét?!

Összességében nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy a gyerekbetegségek eltűnjenek: Chili mára szépen közlekedik pórázon, nem kell haltit használni, pár percen belül, egy helyen el tudja intézni a dolgát, meg tudom szárítani hajszárítóval a szőrét, ha a falhoz fordulva alszom akkor is felébreszt, a tömegközlekedés sem jelent már gondot. A jelzések egyre stabilabbak, ezekkel nincs különösebb gondunk. Nagyon hálás vagyok neki azért, hogy segít nekem könnyebbé, élhetőbbé tenni az életemet.

Rengeteget tanultunk, fejlődtünk, egyre szorosabb hármunk között a kapcsolat, idővel egyre jobban megismerjük egymást, én is sokkal magabiztosabb, öntudatosabb lettem Chili által. 
Fantasztikus érzés látni, hogy ahogy egyre jobban  összecsiszolódunk, úgy kezd előttem feltárulni Chili igazi személyisége.  Majd újabb 3 hónap múlva érdekes lesz visszagondolni, hogy honnan indultunk, hova jutottunk. (Azt mondták, hogy jó fél év kell, mire kialakul egy igazán erős kötelék köztünk.)

Amúgy Bogyó is rengeteget változott, sok olyan új dolgot tanítottam neki, amiről eddig nem gondoltam, hogy milyen hasznos. Nézd rám, hagyd, helyedre. Illetve olyan trükköket, amik fizikailag nem megterhelőek pl. melyik?  Sajnos fájdalmai egyre erősebbek - a fájdalomcsillapító ellenére is - néha azon kapom, hogy harapdálja magát, kis csomókat is felfedeztem itt-ott simogatás közben. A doki amúgy 2 hete azt mondta, hogy önmagához, 13 évéhez képest kielégítő az állapota, a szíve erős, de minden napot ajándéknak fogjak fel.
Chilivel jól elvannak, nagy barátok nem lettek, inkább csak elfogadja, hogy ja igen, él velünk egy másik kutya is. Néha megmondja Chilinek, hogy "héé, sok vagy már", de  a köztük lévő egyensúlyra, rangsorra én is figyelek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése