2011. augusztus 21., vasárnap

Séta a Margitszigeten

Nagyon boldog vagyok, mert ma nagy falat törtünk át. Úgymond "szülői" (értsd: kiképzői) felügyelet nélkül édes kettesben elmentünk a Margitszigetre! Eddig csak a Népligetben voltunk, akkor is Ritával. Reggeli eü-i sétához készülődve gondoltam egyet és a legszükségesebb felszerelést beraktam a kis hátizsákomban, mondván sétáljunk egy kicsit a rakparton... Amint megláttam a Margitsziget arra gondoltam, hogy miért ne próbáljam meg? Hiszen az utóbbi időben sokat menünk szabad, nagy területen póráz nélkül, és Rita is kiokosított a népligeti sétáknál. Az idegen kutyákkal meg csak a könyékünkön van baja, ahogy távolodunk ez a probléma csak pici kellemetlenséggé apad (azaz kontrollálható). Na meg finom husidarabkákkal is felszereltem magam, biztos ami biztos alapon... 

Addig okoskodtam, míg aztán belevágtam a nagy kalandba, essünk túl a tűzkeresztségen. Nagy szerencsénkre egészen a hídig nem futottunk össze más kutyával, így csak a lábnál követésre kellett figyelnem. A felső rakparton ráraktam a flexit, mert a bicikliút és autóút közelsége miatt ezt biztonságosabbnak tartom, mint póráz nélkül. A Szent István parknál be akartam menni a futtatóba egy kicsit labdázni (amit nem is igazán neveznék annak, mert az autóúttal párhuzamosan van elkerítve egy elég hosszú, de nagyon keskeny sáv), de le volt zárva, illetve egyes részeken fel volt túrva. A híd felé eső végénél észrevettem egy táblát, miszerint átépítik, szeptember közepére lesz kész. A képen legnagyobb örömömre agility akadályokat láthatóak, remélem egyszer tényleg el is készül.

A rakpart végén futottunk össze először kutyussal, tőlünk alig fél méterre haladtak el, Chili kicsit a levegőbe szagolt, majd mehettünk is. Magabiztosan haladtunk tovább, a szigeten már rögtön az elején, a bejáratnál találkoztunk kutyákkal, de mindegyiknél  figyelt annyira rám, hogy mondhattam neki, hogy mehetsz. Nagy szaglászás után vagy amikor már menni akartam tovább el tudtam hívni. 

Nem igazán tudtam, hogy milyen szabályok vonatkoznak a kutyákra a szigeten, mindenhol el lehet-e engedni, hova lehet pisiltetni stb. ezért előbb kifigyeltem a többieket. Miután láttam, hogy csak a sziget elején és végén teszik rájuk a pórázt, így kerestem egy árnyékos, nyugis részt, ahol le tudok ülni a fűbe és labdázni is lehet. Dobtam egy-kettőt mire megjelent egy fekete törpe uszkár meg egy havanase és letámadták Chilit. Pontosabban az uszkár meg akarta erőszakolni... a gazdája meg sehol én meg hagytam, hiszen bajt nem tud csinálni. Mikor Chili megelégelte a dolgot, akkor szerintem jogosan rámordult a másikra és kicsit megkergette. A gazdája persze sehogy se tudta behívni, a végén csak a hámját megmarkolva sikerült neki, bocsánatot kért tőlem, majd gyorsan elmentek.
Pár méterrel arrébb egy másik rámászós kutyival találkoztunk, akinek a gazdái nem ismerik a pórázt. 2 gyerek meg 2 idősebb hölgy volt vele. A gyerekeknek nagyon tetszett Chili, megkérdezték, hogy labdázhatnak-e vele. Sajnos nemmel kellett felelnem, mert a saját kutyájukat (németjuhász keverék) nem tudták/nem akarták  megfogni, nem volt pórázuk és minduntalan rá akart mászni Chilire, ezért úgy döntöttem, hogy inkább továbbmegyek.

Már majd meghaltam szomjan (a kutyának tettem be vizet, de magamnak nem) amikor végre találtam egy kutat. Chili természetesen belevetette magát a kútból kifolyó vízből összegyűlt pocsolyába és a hátát és a fejét kivéve mindenhol sáros lett. Szörnyen nézett ki, többen azt hitték, hogy a Dunába fürdött meg..:) Szerencsére gyorsan szárad a szőre és a meleg is volt, így hazafelé már nyoma se volt sárfürdőnek...

Egészen hazáig nem volt gondunk a többi kutyával, sem a szabadon követéssel. Csak a lábnál követéssel és a behívással. Póráz nélkül alig sikerült lábnál követést produkálni, minduntalan elszaladt mellőlem, de ezekben az esetekben vissza is tudtam hívni. Viszont az elkapott labdát nem egyszer sétáló vagy fűben fekvő idegeneknek akarta odaadni, hogy dobják el. Na, ezekben az esetekben keményem megküzdöttem azért, hogy onnan behívjam, ahol épp álltam (direkt nem akartam odamenni hozzá). Végülis minden esetben sikerült is, csak nehezen. Biztos az is a baj, hogy már régen gyakoroltunk a pályán ilyen típusú feladatot. 

Összességében közel 10 km sétáltunk, kb. 8 órát töltöttünk a szabadban, jó időben (bár nekünk ez még nagyon meleg volt). Ezek után sokkal bátrabban megyek majd neki az ilyen sétáknak. Sőt  meg is fogadtam, majd amikor hűvösebb lesz az idő, akkor rendszeressé fogjuk tenni (se én, se Chili nem bírjuk a nagy meleget).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése