2011. június 28., kedd

Bogácsi "nyaralás"

Hazaértünk a nyaralásnak épp nem nevezhető bogácsi nyaralásból, ugyanis csak 2 napon volt igazán jó idő, a többin csak esett és esett, fújt a szél, hideg volt. Anyuval ketten illetve a két kutyussal együtt négyesben voltunk, 3 lány 1 fiú arányban. Az Anyuval való nyaralás lehetőséget adott arra is, hogy több mint egy héten keresztül velem legyen egy kontroll személy aki hallja, hogy van-e valamilyen zaj, segít nekem a jelzések gyakorlásában, a kutya viselkedésének megfigyelésében. Egy hét elteltével számos olyan észrevétele volt, ami nekem érthető okból eddig fel se tűnt, de a kiképzésben fontos lehet.
Mindennap gyakoroltunk, amikor épp eszünkbe jutott, nem volt menetrend. Telefon, kopogás, kosár Zsaninak vagy kosár Anyunak illetve csak Zsani, ébresztés gyakorlására és a többi alapfeladat ismétlésére (hangot, szia, tart stb.) volt csak lehetőségünk.

Telefon: Anyukám a legváratlanabb pillanatokban hívta a telefonomat, elmondása szerint a kutyus csörgésre rögtön felfigyel, de elég sokára indul el, illetve miután odament a telefonhoz és visszajött hozzám, előttem megtorpan és azon meditál, hogy jelezzen-e vagy sem, megvakargatja magát. Persze van amikor jól csinálja.
Olyan eset is volt, amikor a telefon a lakás hátsó szobájában maradt, mi az udvaron beszélgettünk, a kutya meg csontot rágott amikor megszólalt (tehát jelentős távolságban volt és el is volt foglalva) - na ezt jelezte a legjobban... aztán talán másnap tudatosan újra megcsináltuk és ugyanilyen jól ment. Elég vicces volt, hogy a közelebbieken, (és Anya sincs velem), akkor sokkal tovább tartott neki jelezni. Majdnem a legvégén jelez, azaz a csörgés abbamaradta előtt, családtagok türelmetlenek ők 2x hívnak mire jelez is és oda is érünk.
Kopogás: ez jól ment, bár némileg nehezítette a dolgot, hogy üvegajtó van a bejáratnál, ezért állt és nézte Anyát egy jó ideig amint kopog, aztán amikor rájött, hogy csak úgy tudja üdvözölni, ha nekem szól (én beengedem) akkor odajött. Onnantól kezdve, hogy odajött, jelzett, uszkárosan pattogva elvezetett az ajtóhoz. Lefektettem, mert nagyon intenzíven szeretne üdvözölni, többször is felállt, de addig nem nyitottam ajtót, amíg meg nem nyugodott, Anya bejött, én meg "kidobtam" a labdát. Így ment minden alkalommal.

Kosár Zsaninak: ez nagyon jól ment, elsőre. Kis távolságban kezdtük, de nagyon gyorsan eljutottunk oda, hogy a szobából az udvarra kihozta nekem.

Kosár Anyunak: ez is ugyanolyan jól ment, mint a nekem való küldés. Mindennap volt valami amit így tudtunk küldözgetni egymásnak. (Egy segítő kutya veszélyes! Nagyon el lehet lustulni mellette...)

Zsani: azaz ha valaki mondja, akkor odajön, feláll és elindul arrafelé aki szólt. Nem megy egészen a célig, de nagyon sokat segített ezzel. Ez is spontán kezdődött, Anyu szólt (nem beszéltük meg, hogy ezt csináljuk) én meg nem hallottam, Chili meg azt hiszem vette az adást, és odajött, de azt hittem telefon, aztán meglepetésemre Anyához mentünk. Bár az igazsághoz tartozik, hogy pont nem sokkal előtte gyakoroltuk a kosár küldözgetést.
Anya megfigyelte, hogy nem mindegy, hogyan mondja a nevem. Az idegesebb, sürgetőbb, rászólós -ra reagál, a sima Zsanira nem.

Ébresztés: minden nap más időpontra lett felhúzva, miután jelzett, megnéztem, hogy tényleg idő van-e, meg egyértelműsítette, hogy óra, akkor örültem neki.
Többnyire feláll az ágyra és nyalogatja az arcom. Váltakozó intenzitással - pl. ha nem reagálok elég gyorsan, akkor elbizonytalanodik és abbahagyja, visszafekszik aludni. Én meg nagy alvó vagyok, néha lassan ébredek fel. Az órát nem akarózik megbökni, ezért addig nem nyomom le amíg meg nem érinti vagy oda nem néz.
Megfigyeltem, hogy akkor működik jobban, ha este megmutatom hogy felhúztam az órát - gondolom kattan vagy ilyesmi - és teátrális mozdulatokkal lerakom az éjjelire. Na akkor tuti, hogy ébresztés lesz.

Általánosságban: minden jelzés után nagy örömködés, megdicsértem, foglalkoztam vele egy sort, aztán békén hagytam. Jutalomként földgömbös labda vált be a legjobban, ezt csak 2-3x dobom el, aztán elrakom.

Séta: Bogácson a séta jó volt, voltunk póráz nélkül is, csak pórázon, halti nélkül továbbra is korrigálva lehet haladni, de úgy érzem, hogy ez is sokat javult. A szomszédban, két házzal arrébb volt egy dog, amikor elhaladtunk előtte, akkor befeszítette a pórázt, sírt, nyüszögött, aztán amikor kérésemre nagy sokára odajött, akkor odaengedtem. Megszagolta aztán mehettünk is tovább. Egerben (egyszer voltunk csak) találkoztunk 3 idegen kutyával, ugyanaz történt ami itthon is szokott, befeszül, oda akar menni stb. de csipogós labdával ki lehetett hozni belőle - gyorsan! Viszont ma, itthon nincs változás, megint lopakodó üzemmód, se kép, se hang. Pedig akit csak lehet igyekszem mindenkit elkerülni, másik oldal, másik irányba menni stb. de ez egy így jött ki. Szerencsénkre a kutyus póráz nélkül volt, gyors szaglás, aztán ment is a gazda után. Chili meg ugye utána akart menni, én meg próbáltam magamhoz hívni csipogós labdával.

Lovaskocsit rühelli! Pfúú amikor mellettünk ment el (mi a járdán mentünk) ugatás, kapálózás, kibújt a haltiból - minden. A mellettünk lévő utcában is járt egy, ha Anya hallotta, szólt és akkor időben tudtam szólni a kutyának. Egy sereg liba mellett két pórázzal, csipogós labdával, kicsi munkával el lehetett hívni.

A ház előtt elhaladó embereket időnként megugatta, rászóltam. Egy csend legyen után, csend is lett, de ha Bogyó rázendített akkor ő is egy rövid vakkantással.
Bogyóval egyszer volt egy komolyabb játékba hívás, ami nemcsak Bogyónak, de nekem is sok volt, alig tudtam leállítani, annyira fel volt pörögve, ezért leszidtam szóban és beraktam a ketrecbe gondolkozni. Ezután már nagyon óvatosan próbálkozott Bogyinál és/vagy gyorsan le is lehetett állítani. Alapvetően jól megvoltak egymással, figyelnek egymásra, Bogyó azt hiszem mára elfogadta, hogy Chili már nem megy innen sehova. Ő velem aludt az ágyon, mert a hálószoba annyira kicsi, hogy máshogy nem fértünk volna el, és nem ugrott Chilire ébresztésnél, tök békésen, csak a fejét félig felemelve vagy még annyira se hagyta, hogy jelezzen. A többi jelzésnél sincs odakapás, sőt semmi (bár eddig se volt). Egyedül azt nem csípi, ha hangot kérek Chilitől, erre idegesen odarohan hozzánk, de amint látja, hogy rendben vagyok visszamegy oda ahol volt.

Borfesztivál is volt 15-20 perces tűzijátékkal. Én otthon maradtam a kutyákkal, Chilivel bizony 20 perc igen kemény labdázás kellett 3 labdával, folyamatosan, hogy ne kapjon sokkot a rakéták hangjától. Mindenki elmondása szerint is iszonyú hangos volt, és a magasakat látni is lehet az udvarunkból. Nem lakunk olyan közel a Bikaréthez, de nem is olyan messze... Remélem meg lesz az eredménye, majd aug. 20-án kiderül.

Több nagy vihar is volt, hajnalban áramkimaradás, rengeteg villám, még a terasz műanyag tetejének egy részét elvitte a szél, de úgy hogy másnap nem találtuk meg. Chili jól viselte (itthon sokat labdáztam vele viharban), Bogyó szegény a szekrény mélyén vészelte át.
Végezetül néhány jópofa megjegyzés Anya füle által:

"Gyere cukikám, menjünk a hegyre borozni!" - mondta a néni a kutyának.
Egy hölgy mondja a férjének: "Te, ennek minek kutya, amikor nem vak, meg nem is mozgássérült?" Férj:"A lány biztos most képzi ki a kutyát."
Egy kislány mondja az Anyukájának: "Anya, nézd egy Lélekmentő!"

Többen is ordibáltak, hogy "jaj milyen édes, cuki, szépike stb. vagy" . Elkezdtek mézes-mázos hangon beszélni, amire Chili többnyire megáll és az illetőre figyel, kicsit nehéz elhívni a helyzetből. Sokan meg akarták simogatni, egy sereg gyerek körbeállt minket, de nem mertek odajönni. A halti miatt az anyukák meg elhívták némelyik gyereket. Többen is megkérdezték egymástól, hogy "minek neki kutya".

Egy nénike bottal a kezébe meredten, szemrebbenés nélkül, hosszan nézett Chili szemébe, aminek következtében nem sok kellett, hogy odakapjon. Labdával kellett elhívni, teljesen megértettem a kutyát, tényleg fenyegető volt a néni.

Szóval jól éreztük magunkat, szerintem Chilivel is sokkal jobb lett a kapcsoltunk, erősítette a kötődést.

2011. június 27., hétfő

Boldog Szülinapot Chili!

Bónus István: Rossz kutya


"Rossz kutya, te csúnya rossz kutya! -
Mondom neki, – s Bundás úgy örül,
Szemében fekete láng gyullad
S ész nélkül lót-fut lábam körül.
Szavaim, hogy mit jelentenek
Nem érti, nem ügyel rája,
Csak az érzelmeket fogja fel
Agyának pici antennája.
Megérzi, hogy szavam nem üres:
Melegítő áram van benne,
S árad felé annyi szeretet:
Három kutyának elég lenne.
Rám néz s szeméből:hűség, hála
lobban felém fekete lángban,
Mintha tudná, mennyi kutya jár
Jó szó nélkül a nagyvilágban . . .
Nem csak kutya, de mennyi ember! . . .
Én is ténfergek erre-arra,
Szürcsölök olykor örömet is,
De fanyar keserű az alja.
Mert mindig közönyre ébredek,
S ha rálépek utamra reggel:
- Rossz kutya, te csúnya, rossz kutya! -
Nem mondja senki szeretettel . . ."

2011. június 1., szerda

Egy hét után...

Gyorsan elrepült ez az egy hét! Szerencsére várakozásaim felül teljesített mindkét kutya. Bogyóval évekig együtt, összenőve éltünk, aztán egyszercsak eltűnök 6 hétre, majd egy másik kutya társaságában újra megjelenek... Chilinek meg rengeteg új dologgal kellett szembesülnie, már épp kezdett engem megszokni, amikor megjelenik egy másik kutyus...  Mindkettőjüket valamennyire megviseli a másik jelenléte, hiszen felborult az eddig megszokott életük, de mára elmondhatom, hogy kifejezetten jó irányban haladnak a dolgok. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az első napokban 4-5 méter távolságban feküdtek egymástól, Bogyó óriási kerülővel igyekezett hozzám jönni, ha útba esett Chili is, most meg majdnem egymás mellett alszanak.
Alapvetően két dolog okoz feszültségeket: 1. Bogyó "egygazdás" beállítottsága és az ebből adódó féltékenysége valamint 2. Chili ugri-bugri, aktív, bohókás természete, néha annyira fel van pörögve, hogy szó szerint eltapossa Bogyit.
Kellő odafigyeléssel sikerült a fentiekből adódó problémákat kezelni. Az első és legfontosabb feladat az egyensúly megtalálása és megtartása volt a két féllel szemben, a másik pedig, hogy gond esetén időben rájuk szóljak. 
Néha egyszerre simogatom, szeretgetem őket, igyekszem mindkettővel megközelítőleg ugyanannyit foglalkozni. Csak megközelítőleg, hiszen Chilivel napi 3-4 séta van, ebből 1 hosszabb. Cserébe viszont amikor ketrectréning van Chilinek, én meg a szomszédba megyek családlátogatásra, akkor Bogyót viszem magammal, hogy nagy ritkán legyen neki is egy kis magánélete. 
Bogyó koránál fogva mindenben elsőbbséget élvez Chilivel szemben. Étkezéskor neki adok elsőnek, őt simogatom, játszok stb. először. Amikor Chili egy jól elvégzett feladat után jutifalatot kap, akkor Bogyó is kap egyet. Ha Bogyó szépen viselkedik miközben Chili dolgozik (nem kap oda, nem morog stb.), akkor ezért szintén kap egy falatkát.
Eleinte Chilivel csak kettesben gyakorolgattunk, Bogyó a közelben feküdve figyelt minket, aztán az 5. - 6. nap környékén oda jutottunk, hogy Bogyó is csatlakozott hozzánk, hajlandó megdolgozni a jutalomért. Ő, aki sosem volt kajás! Ezért most úgy megy, hogy amíg Bogyóval csináltatok valamit 3-4x, addig Chili fekszik, aztán fordítunk - Chilivel persze hosszabb ideig dolgozom, de a hangsúly azon van, hogy felváltva. Úgy látom, hogy ez a rendszer jól működik, jó hatással van mindhármunk kapcsolatára, ezáltal növeljük a kellemesen eltöltött közös időt is (a soros élvezi a figyelmet és szépen dolgozik).
Mivel Chilit nem ismerem még annyira, hogy meg tudjam pontosan mondani, hogy Bogyó milyen hatással van rá (talán türelmesebb lett), de azt igen, hogy Chili jelenléte Bogyóra erősen, pozitívan hat. Bogyi azóta rendesen eszik, számos új dolgot tanult, újra felfigyel a hangokra, de a legnagyobb változás a mai viharban tanúsított viselkedésében látszott meg a legjobban. Bogyó szokás szerint a vihar kitörése előtt fél-egy órával idegesen fel-alá járkált a lakásban. Amikor már eljutott arra a pontra, hogy akkor most beköltözik a fürdőbe, Chilivel kimentem a teraszra és elkezdtem vele labdázni, hogy a vihar úgymond kellemes élmény legyen, és ne a dörgés, villámlás, hanem a labdázás okozta öröm maradjon meg benne. Bogyó nem tévedett, pár perc múlva órásit dörgött. Mikor már nagyon esett bejöttünk és a lakásban folytattuk a játékot. Aztán egyszercsak megjelent a kisöreg és leült mellém. Reszketve. A kíváncsisága erősebb volt a félelemnél. Jól megdicsértem a bátorságáért, kaját nem fogadott el, ahhoz még túlságosan félt. Végül a fürdő és köztünk ingázott, de egyre hosszabb lett a velünk töltött idő. Nagyon nagy áttörés, én nagyon örültem neki, főleg úgy, hogy pár napja a kádban, a mosásra váró, kiválogatott ruhák között dekkolt.
Ha Bogyó féltékenységből morog Chilire, akkor nyomatékosan rászólok, hogy hé! és ha én vagyok az oka, akkor felállok és otthagyom, ha pedig egy tárgy, akkor azt veszem el tőle.  Ha Chili van túlpörögve, akkor egyszerűen csak rászólok, hogy elég, nyugi - vagy fektetem.