2011. május 1., vasárnap

"Jól van naaa, tudom, bocsi" - Chili második napja

Este megint nagyon nehezen tudtam elaludni, de ez nem új dolog, általában véve is nagyon nehezen alszom el, viszont ha sikerül, akkor nagyon mélyen alszom. Hajnali fél 2 körül végre elaludtam, aztán 3-kor arra ébredek, hogy a kutya kaparássza az ágyat. Direkt nem reagáltam rá rögtön, pár percig vártam, aztán felgyújtottam a lámpácskát. Addigra már szorosan az ágy oldalának dőlve feküdt. Még lefekvés előtt beálítottam a kiképzés miatt vásárolt kisméretű, hagyományos ébresztőórát 7:30-ra, a világítósat pedig 7:35-re, hogy ha a kutya nem jelezne akkor is felkeljek. Sajnos Chili nem jelzett, olyan mélyen aludt, hogy én lenyomtam a világítósat, majd beraktam a készüléket a fülembe és akkor hallom, hogy az ébresztő még mindig csipog! (Azaz 5 percen át!) Miután csak észrevette, hogy ébren vagyok nyújtózkodott egy sort, rátette a fejét matracra, majd felállt és a mellső lábaival támaszkodott  - nekem ez furcsa, mert mindig kis méretű kutyáim voltak, akik ébredés után a hasamon teremtek.. (Mielőtt Bogyó nyugdíjba vonult - amikor még ébresztett  - az volt a szokása, hogy a hasamon állva szagolgatta az arcomat.)

Ébredés után gyorsan felöltöztem, rendberaktam magam, majd lementünk. Ez alkalommal már szépen ment és gyorsan is végeztünk. Reggeli után találkoztunk a család többi tagjával, Apa nagyon nehezen állja meg, hogy ne osszon parancsokat a kutyának, ne labdázzon. Hiába kérem, mindig megígéri, hogy jó, aztán csak elkezd neki szövegelni... Anikóval nincs ilyen gondunk, de elmondta, hogy ő is nagyon szeretni "megbogyorgatni" (by Anikó) a kutyát.

Mivel megint nagyon korán érkeztünk a pályára elmentünk a szokásos sétára, Apa is jött velünk. Úgy félúton jártunk, amikor elkezdett ömleni az eső, jól eláztunk, a kutya meg úgy nézett ki mint egy felmosórongy. Pont az út alján jártunk, amikor összefutottunk Barbarával aki meg Suzyval indult volna fel. Chili beindult, rohant volna oda, feszítette a pórázt, eltartott egy ideig, míg normálisan le tudtam magam mellé ültetni, hogy tudjak a Barbarával beszélni. Kérdezte, hogy milyen volt az első közös nap, az este, elkezdtem sorolni, de aztán az eső miatt a pályán levő házikóban folytattuk. A tegnapi nap alapos kitárgyalása és a problémák, újabb feladatok megbeszélése után gyakoroltuk a jelzéseket. Először üresben, azaz hang nélkül bököt, majd a vekker hangjára. Ahhoz képest, hogy a kis házikó minden sarkában kutyusok dolgoztak, az egyik a kapcsolást, a másik az ajtó nyitását, a harmadik meg engedelmességit tényleg szépen odafigyelt. Sajnos egyenlőre a hangra magától még nem ad jelzést, még nem történt meg az "aha-élmény" (by Márta).
Mikor végeztünk már csak szemerkélt az eső, így dobáltam neki egy kicsit a labdát, nagyon élvezte és ki is használta, hogy szabad az egész pálya, sehol egy lélek.

Ahogy hazaértünk, bezártam a ketrecbe a tegnapi nagy csont társaságában, két legyet ütve egy csapásra: egyrészt a tegnapi ketrectréning folytatásaként, másrészt azért, mert nem akartam, hogy vizesen körbejárja a lakást. Bezárás után hallom, hogy nyöszög, kapar, de aztán 25 percig nem tudom, hogy mi volt, mert kivettem a készüléket. Amikor vissza beraktam és gondolom a csend után hallotta, hogy mozgolódom, akkor megint rázendített. Csak akkor jöttem be a nappaliba, amikor csend volt. Mivel még nem száradt meg a szőre, addig megebédeltem, de sajnos közben is énekelt, de már nem kaparta a ketrecet, rászóltam, aztán csend lett. A nappaliban leültem olvasni, így hogy már a közelbe voltam megnyugodott, összekucorodva pihent.

Amint láthatóan megszáradt a szőr, kiengedtem. Na ez egy kissé zűrösre sikeredett, szépen várt, nyitva volt az ajtó, akkor jött amikor mondtam, de aztán "szétcsúszott", a kért dolgokat nehezen teljesítette, pedig csak ül, fekszik, hempi volt. Kikeféltem a szőrét, mert elég viccesen nézett ki a dauerolt fürtökre hajazó csigáival a lábán.. ez jól is jött, mert így a nagy lendület után, legalább kicsit lenyugodott.

Ezután játszottunk, a tegnapi eldugós játékot ismételtük meg, de más játékkal. Kissé szétszórtabb volt, mint tegnap, de megcsinálta, aztán gyakoroltuk a hempit, a tegnapi trükköt, de mivel elfogyott a Schmackos, ezért újat kellett kitalálnom. Egy elég egyszerűt ötlöttem ki (magamtól): a hátam mögött az egyik kezembe raktam egy szem szárazeledelt, majd lazán ökölbe szorítottam és előre nyújtottam mindkét kezemet, közben meg keresd, melyik. Ha abba dugta az orrát amelyikben tényleg benne volt, akkor kinyitottam és odaadtam. Idővel csak akkor kapta meg, ha elsőre a jót "választotta ki". Közben a keresd-et a melyik vezényszóra cseréltem. Aztán egyszer magától rátette a mancsát amelyikben benne volt a kaja, ezt nagyon-nagyon megdicsértem. Innentől csak akkor kapta meg a kajcsit, ha meg is "mutatta". Fantasztikus, hogy milyen gyorsan összeköti a dolgokat, jó vele dolgozni.

Miután jól kiszórakoztuk magunkat, Chili lefeküdt (természetesen hova máshova, mint Bogyó sokat emlegetett királynői puffjára - kép), én addig megnéztem a 200 éves ember c. filmet, megfőztem a vacsit, megkajáltunk, majd lementünk sétálni.

Én is úgy alszom, mint Bogyó, lecsúszva...
... vagy összekucorodva.
Sajnos továbbra is húz, de már sokszor elég volt csak megállni, rögtön észrevette magát, a labámhoz igazodott, majd egy nagyon finom bök-szerűséget adott a lábamnak, mint aki azt mondja, hogy "jól van naaaa, tudom, bocsi". Volt amikor erélyesebb kellett lennem. Ennek ellenére egész úton ezt játszottuk... a piszkoltatás viszonylag gyorsan ment, a nagydolgokra várni kell, sokat járkál közben,  meg hamar elterelődik a figyelme, ráadásul rengeteg az új illat. Szinte állandóan lent van a földön az orra, de ez esős idő után nem is csoda, hiszen ilyenkor intenzívebbek a szagok. Más kutyákkal is találkoztunk, most morgás nem volt, illetve nem hallottam/éreztem. Ha találkoztunk egy kutyussal, akkor nem húztam el a pórázt, mint tegnap, de Chili nagyon élénken, alaposan körbeszagolja a másik felet, eddig mindig ő volt a kezdeményező, ő akart ismerkedni. Egy pár hagyta a kutyáját barátkozni, de aztán hirtelen elhúzták. Nem tudom, hogy azért mert morgott-e  esetleg Chili. Az nagyon nehéz még, hogy ahogy meglátja a másik kutyát, se kép, se hang, nehéz kezelni, mert szinte kilő, ráveti magát a másikra. És hát nekem se kellemes, hogy nem tudom szépen kezelni, hanem rángatni kell.  Ha mögöttünk jópár méterrel lemaradva mögöttünk jön egy kutya a gazdájával és meghallja, akkor megfordul és oda akar menni, nem akar előre tovább haladni. Pedig határozottan kap egy erőset, csábítgattam falattal is meg labdával, de ez csak akkor ér valamit, ha konkrétan a szeme elé tartom, annyira nem figyel még rám. De nem aggódom, mert szerintem ez csak gyakorlás kérdése, idővel majd nem lesz ennyire érzékeny, megnyugszik és majd jobban figyel rám. Néha egész fura dolgoktól meg tud ijedni: a saját árnyéka, egy erősebb széllökéstől - ez utóbbi esetben mindig gyorsan leült, annyira meglepődik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése