2011. május 3., kedd

Chili negyedik napja

Mivel csak csütörtökön megyek az új illesztékért, a régi elérése miatt meg folyamatosan sípol a készülék, ezért elhatároztam, hogy lesz ami lesz hallókamentes napot tartok. Kísérletnek fogtam fel, kíváncsi voltam, hogy jobban figyel-e rám a kutya a megváltozott, erőteljesebb, mérgesnek tűnő hangom miatt (legalábbis mások szerint ilyen, én a saját hangomat nem hallom, így nem is tudom kezelni). Azt vettem észre, hogy kicsit talán meg van sértődve, dacos lesz, valószínűleg azt hiszi, hogy haragszom. Egyáltalán nem féltem vele így menni, hiszen nekem természetes az is, ha még az a kevéske hang sincs amit a készülék ad, ilyenkor csak én vagyok és a kutya, a külvilág csak vizuális szinten létezik. Amikor rászóltam jól megnéztek minket, gondolom nem értették, hogy miért beszélek így, aztán amikor meglátták a vöröskeresztet mentek is tovább.

A reggeli egészségügyi sétánál 25 percig vártam, hogy legyen nagydolog is, a pisi jön vezényszóra. (Amúgy ezt úgy kell elképzelni, hogy pórázon,  lábnál halad a kutya, majd amint meglátom a nekem szimpatikus helyet piszkoltatásra, akkor kiadom a pisil vezényszót és akkor pisilni, kakilni kell. Persze az adott részen, figyelve a reakcióit mehetek kicsit jobbra-balra, de alapvetően póráztávolságon belül kell megcsinálnia.) Szóval 25 perc után feladtam, mert láthatóan minden elterelte a figyelmét, nem tudott ellazulni. (A futtatóban játék közben csak kijött, de ezt nem szabad megszoknia.) Sokkal jobban sikerült korrigálnom a más kutyákkal való találkozást, a kiugrást, az autóktól sem ugrik már meg, de azért még megfeszül, idegesen nézi ahogy elhaladnak mellettünk.

A futtatóban eleinte egyedül voltunk, szabályszerű labdázást gyakorolgattuk, aztán egy hölgy jött be a kutyájával. Szerintem jól kezelte a dolgot, játszottak egy kicsit, nem volt morgás. Nagyon örültem, hogy a másik kutya - és gazdája jelenléte ellenére is figyelt rám, várta a labdát, visszahozta, szépen letette a kezembe stb. Látszik, hogy Chili szeret szerepelni...

Hazajöttünk, beküldtem a ketrecbe a nagy csont társaságában, én meg átmentem a másik szobába olvasni, amikor egyszer csak arra ébredek, hogy elaludtam! Szerencsére nem olyan sokat, úgy 1 órát, így majdnem másfél órát töltött a ketrecben. (Ezt egyébként akkor jó gyakorolni amikor a kutya fáradt, mert akkor hamarább lenyugszik, feladja az ellenállást, elalszik - ezáltal kellemes élmény kapcsolódik a feladathoz, nem így, ha fel van pörögve, akkor mindkét félnek csak kínszenvedés. Én nem szoktam odamenni és rászólni, amikor sír vagy nyöszög - a másik szobából amúgy se hallom meg - mert azzal elérné a célját, azaz a figyelmem felhívása.)

Pihenés után játszottunk egy kicsit, de nem volt kedve hozzá, hamar elunta a feladatokat, így nem is erőltettem tovább. A dél körüli sétánál, már csak 15 percet bírtam várni (azért az én türelmem is véges, és nem túl kellemes mindenki füle hallatára ismételgetni, hogy pisil, pisil), aztán be a futtatóba, 10 perc játék és jött is. Hazafelé megint a haltit-pórázt váltogatva jöttünk, jól ment.
Barbara jött hozzánk, szokás szerint megbeszéltük a nap eseményeit, a felmerülő kérdéseimet (jó helyen van-e a ketrec, mindig nyitva legyen-e az ajtaja, mit csinálunk, ha a házban találkozunk kutyás párossal stb.). Gyakoroltuk a jelzéseket, majd lementünk sétálni, hogy Barbara is lássa miről van szó. Megmutatta mit csináljak, ha nem akar kakilni is, ha kutya jön mellettünk és még sok mást.

Vacsi utáni, késő éjszakai sétánál már az újonnan tanult módszer segítségével piszkoltattunk, azaz rövid intenzív séta után pisil, majd ha nem akar kakilni akkor folytatjuk tovább az intenzív, szoros lábnál követős sétát, nem rögtön, de lett eredménye.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése