2011. május 25., szerda

Bogyó és Chili - Az első napok

Mielőtt megjött Bogyó elmentem Chilivel egy közel 2 órás sétára, hogy lefáradjon a nagy találkozásra. Maga a séta már nagyon szépen megy, rengeteget fejlődtünk. Bevezettem a járdaszabályt, melynek lényege, hogy megtanulja, hogy nem rohanunk ki ész nélkül az útra. Ezért minden járdaelhagyás előtt leültetem, szétnézek, majd ha úgy ítélem meg, hogy mehetünk, akkor gyere. Mostmár kezdünk az ül helyett áttérni az áll -ra. Az idegen kutyákkal való találkozás továbbra is problémás, bár, ha már keresztbe, a kutya orra előtt megy el egy vagy több kutyus, akkor már nem akar odarohanni, végre lehet vele kommunikálni. Amint észreveszem, hogy közeledik egy kutyus, akkor ültetem, fektetem, egyszóval feladatokat kérek tőle, ezzel elterelem a figyelmét a másik kutyáról.

Amikor Apa szólt, hogy megérkeztek, beraktam Chilit a ketrecbe, majd lementem eléjük. Amint megláttam Bogyót a boxában elkiáltottam magam. Odarohantam, kivettem a dobozból és teljesen meg voltam döbbenve a látványától. "Úristen mit csináltak veled? Összementél, meghíztál..." 1 hónapja nem találkoztunk, furcsa volt látni a kicsi szemeket, rövid orrot, kis lábakat. Annyira hozzászoktam Chili méreteihez, hogy letaglózott a kettejük között levő éles kontraszt. 

Miután kiörömködtük magunkat fogtam a kutyust és feljöttünk. Bogyó már a folyosón elkezdett szaglászni, majd az ajtó előtt élénk farokcsóválás közepette várta, hogy kinyissam. Chili sírt egy sort amikor megjelentünk, Bogyó odaszagolt, de nem különösebben izgatta, hogy gy másik kutya van a ketrecben. Körbeszaglászott a lakásban, de nem vizsgált meg mindent alaposan. A ketrec mellé leültem a földre, majd Bogyót is odahívtam, mindkettőjüknek adtam jutifalatot stb. Időnként Chili kapirgálta az ajtót, hogy kijöhessen. Legnagyobb meglepetésemre Bogyó jó fél óra után elkezdte kaparászni Chili ketrecének az ajtaját, majd rám nézett, megint kaparás. "Nem engeded ki?" Amikor mindketten megnyugodtak kiengedtem Chilit, aki fáradtság ide vagy oda azért be volt sózva a jövevénytől. Szagolgatták egymást, kergetőztek egy sort, majd Chili ráugrott Bogyóra, játszani próbált vele, de Bogyó fizikailag már nem bírja, a térde is kiugrott, amit vissza kellett rakni. Amikor úgy láttam, hogy kezd eldurvulni a helyzet, azaz Chili belendül, akkor rászóltam, hogy elég! Bogyó azóta 3-4 méter távolságot tart, ha oda akar jönni hozzám, akkor inkább egy óriásit kerül, csak ne kelljen Chili mellett eljönnie. Mindketten egész nap stresszesek voltak, Chili vakargatta magát, Bogyó meg idegesen lihegett - zavar jelei. Az etetés is simán, minden gond nélkül ment, az éjszaka is eseménytelenül telt.

Érzelmi téren mindketten kimértebbek lettek velem szemben amióta együtt vannak. Azt hiszem a sértődöttség, csalódás érzése, valamint a megfelelési vágy keveredik bennük. Chili igyekszik jobban teljesíteni, pontosabban, gyorsabban hajtja végre a feladatokat, bújósabb lett. Bogyó mindenre figyel, próbálja ellesni a dolgokat, de egyenlőre tartja a 2 lépés távolságot.

Bogyó és Chili tükröt tart elém, a Chilivel töltött  majd' egy hónap rávilágított a Bogyó nevelése kapcsán elkövetett hibáimra. Különösen most, hogy együtt vannak jöttem rá, hogy mennyire két végletet testesít meg a két kutyus. A dologban az a jó, hogy felismertem ezeket és Chilivel szemben igyekszek a lehető legkövetkezetesebb lenni, nem elkövetni ugyanazokat a baklövéseket. Értékes tapasztalat, hiszek benne, hogy a hibáinkból tudunk a legjobban tanulni.

2011. május 10., kedd

10 nap - összefoglaló

Sok minden történt az elmúlt 10 nap alatt, voltak jó és rossz élményeink, megszenvedtünk a hétköznapokkal, az átállással, nevelőszülőt, kiképzőt vesztettünk, barátokat szereztünk, megtanultunk néhány trükköt...

Chili az első napokban érthető módon kissé távolságtartó volt, viszont a lakásban kezdetektől fogva otthonosan mozog. Egyre inkább igényli a törődést, kezdeményez, odadörgölődik a lábamhoz, bár még annyira nem bújós. Tegnap történt meg először, hogy háton fekve, négy lába az égnek állva aludt, tudomásom szerint akkor aludnak így, ha biztonságban érzik magukat.

Ahogy telnek a napok, úgy figyel egyre jobban rám, bár még mindig próbálja feszegetni a határokat, hogy meddig mehet el. Igazi show-kutya, ha észreveszi, hogy figyelik (mármint idegenek), akkor bármit lehet tőle kérni, viszont ha itthon vagyunk, akkor jobban meg kell dolgoztatnom ugyanazért az eredményért, néha az olyan egyszerű feladatokat is elszórakozza, mint az ül, fekszik, nézz rám..
Chili szeret bolondozni, szerepelni, örömet okozni, megnevettetni és szereti a kihívásokat. Vele szemben nagyon fontos a következetesség és a kitartás, szerencsére emberére talált, mert bennem mindkettő megvan, de az én türelmem is véges, néha nálam is elszakad a cérna..

Érzelmileg ez egy különleges helyzet, hiszen hiába ismerjük egymást tavaly november óta, teljesen más a nap 24 órájában együtt lenni, mint hétvégente pár órácskát eltölteni együtt. A párkapcsolathoz tudnám hasonlítani, kezdetben csak randizás, ismerkedés, majd egyre komolyodik a kapcsolat, végül összeköltözés. Itt is érvényes a mondás, miszerint lakva ismerjük meg egymást. Érdekes kihívás megismerni, megérteni a személyiségét. Igyekszem kitapasztalni, hogy miből mennyi kell neki, azaz mikor jó abbahagyni egy játékot, mikor túl sok vagy kevés a szeretgetés, mikor fáradt, mikor szomorú, mikor éhes, mikor kell pisilni, minek örül, minek nem és még hosszasan sorolhatnám.

Azt vettem észre, hogy amióta együtt vagyunk megnőtt az önbizalmam, amiből ugyebár sosem elég...

Mindezeken túl hiányzik Bogyó, már nagyon várom, hogy hazajöjjön, mert nélküle nem teljes a családunk. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan fogadja majd az új felállást, hogy jön ki egymással a két kutya, milyenek lesznek a hétköznapok...

2011. május 7., szombat

Ma van egy hete, hogy nálam van!

Péntek éjszaka nagyon elkezdett fájni a térdem, az egész lakást feltúrtam a mágneses térdrögzítőért, de persze most kell annak is eltűnnie. Végül más ötletem nem levén fekete nadálytő krémmel bekentem, fáslit tekertem rá.  Ennek ellenére reggel, sőt egész nap roh@dtul fájt, szomorúan megállapítottam, hogy mégiscsak vissza kell mennem az ortopédushoz és kiharcolni a röntgent (múltkor a doki csak megtekergette, majd kijelentette, hogy x lábam van, szedjek porcerősítőt, attól majd elmúlik). A lehetőségekhez képest gyorsan összekaptam magam, majd fogtam a kutya cuccait és mentünk is le elintézni a dolgokat. Még tegnap Zsani felajánlotta, hogy ha már úgyis Budaörsre megy, akkor elvisz minket a pályára. Nagyon hálás voltam ezért, mert amíg lehet kerülöm a buszozást Chilivel. A kutyus kicsit nehezen barátkozott meg az ismeretlen autóval, nem feküdt a lábamnál, ahogy szokott, hanem olykor felülve vagy az ülésre támaszkodva nézelődött (volna).

Elmentünk a szokásos sétára a dombra, de csak félútig mentünk, mert fél 10-re jelenésünk volt Bori csoportjában. Chili kicsit meg volt zavarodva, a kosárral úgy ötödszörre sikerült bemennünk, mert a pálya felénél mindig elejtette a kosarat (a pálya szélétől a kisházig kell vinnie a kosarat, útközben nem teheti le). A csoportba az idegen kutyákkal való viselkedése miatt kellett beállnunk, hogy ezáltal is gyakoroljuk a közömbösítést, nem utolsósorban a közös munkát is erősíti. A feladatok szépen mentek, kivéve a helyben maradást, annál többször is bemozdult, felállt.

A foglalkozás végeztével részt vettünk a csoportos elengedés és behívás gyakorlatában, nekem akkor is be kellett hívnom, amikor a többieknek nem. Próbáltam főleg akkor elhívni, amikor a legkevésbé figyelt rám, azaz más kutyákkal volt elfoglalva. Jól ment, kivéve talán 1-2 esetet, de alapvetően meg lettem dicsérve a következetességem miatt, hogy a legtöbb gazdival az a baj, hogy az első vezényszó elhangzása után feladják és hagyják a fenébe (behívás után addig nem engedtem el, amíg rám nem nézett, majd mehetsz). 

Kihelyezett fülápolásban is részesültünk, előbb a állatorvos megnézte Chili fülét, majd a kutyakozmetikus kiszedte belőle a szőrt. A kutyus annyira nem örült a műveletnek, de hősiesen tűrte. Közben a hölgyet kikérdeztem arról, hogy jól ápolom-e a szőrét, milyen gyakran kell járni stb. Szerencsére a bolognese napi szőrápolásához képest az uszkár 2-3 naponta való kefélgetése már igazán semmiség (ráadásul ugyanazt a kefét, fésűt kell használni), na ilyenkor jól jön az a sok évnyi gyakorlat.  "Jutalomként" kaptunk egy csomag Denta Stix-et az állatorvostól a fogápolási hónap kapcsán...na ennek örült a kisöreg (mármint itthon).

Amint túlestünk a kellemetlenségeken én Chilivel, Timi meg Kefírrel bemutattuk Mártának, hogy mit tudunk pórázkezelés nélkül, csak vezényszóra - egyszerű alapdolgokat, úgymint lábnál követés, ül, fekszik, kosár felvétele stb. Márta elmondta, hogy mik a hibáink, mire kell jobban odafigyelni - én pl. hajlamos vagyok háromnál többször mondani az adott vezényszót.

Már sokszor elmondtam és jónéhányszor még olvasni fogjátok tőlem, hogy Chili egy igazi show-kutya. Imád szerepelni, nagyon jól teljesít, ha figyelik. Olyan gyönyörűen, figyelve rám jött pórázon, hogy alig bírtam Mártát meggyőzni arról, hogy de az utcán egyáltalán nem így közlekedik.. Ezután gyakorolgattuk még Mártával a jelzéseket.

A nap hátralevő részében nem csináltunk semmit, mivel holnap is megyünk, ezért a pihenésé volt a főszerep. Sokat gondolkoztam az elmúlt heten, hogy mennyit változott az életem, hogy máris elszaladt az első hét. Furcsa volt, hogy most először én vittem és hoztam, nem pedig Andi vagy Barbara. Úgy láttam, hogy ez jó értelemben megerősítette őt, mert azóta sokkal nyugodtabb és a ragaszkodása is erősödött valamelyest.

2011. május 6., péntek

Chili hetedik napja

A piszkoltatásnál továbbra sem sikerül egyhelyben elintézni a kettőt, többnyire beálltunk arra, hogy 5-10 perc intenzív séta után lesz nagydolog. Én már annak is nagyon örülök, hogy kezd megnyugodni és ha kell, akkor jön neki és nem a kocsikkal, emberekkel meg mindenféle egyéb dologgal van elfoglalva, mint eddig.

A séta is nagyon hullámzó. Ha a nagy forgalom után, azaz este 7-8 körül illetve éjfélkor sétálunk, akkor viszonylag szépen haladunk, de ha nagy a zaj, az még zavarja, pedig még nem is jártunk a 4 sávos út közelében. Még mindig sokat kell korrigálni. A kutyákkal szemben is javul a dolog, de azért még fogni kell.

Séta közben összebarátkoztunk az egyik kutyás szomszéddal, akit szintén Zsaninak hívnak, és egy tündéri törpe schnauzer boldog tulajdonosa. Kicsit elbeszélgettünk, majd miután látszott, hogy a két kutyus egész jól kijön egymással, megbeszéltük, hogy délután elmegyünk együtt a futtatóba. El is mentünk, mindketten dobálgattuk nekik a labdát meg a botot, ők meg szorgalmasan visszahozták. Szóval jól elbeszélgettük, játszottuk az időt, úgy jó háromnegyed órát vagy talán többet is ott töltöttünk. Már épp indulni készültünk, amikor berontott egy bullmasztiff szerű nagy dög póráz nélkül, a gazdája a kapu előtt kérdezés nélkül lecsatolta róla a flexit (nem elírás, tényleg flexit használ)! Ez ugyanaz a kutya volt, aki a múltkor is elkapta a járda mentén, most megint megismétlődött az eset, csak akkor legalább pórázon volt, most meg ugye nem. Annyira gyorsan történt és annyira megdöbbentem, hogy őszintén megmondva leblokkoltam. Chili nagyon ügyes volt, mert verekedés nélkül, nagy morgás közepette szépen megvédte magát. Tartottam Chili pórázát és vártam az alkalmas pillanatot, hogy eliszkolhassunk, Zsani meg próbálta leszedni a másikat. Mondtam a nőnek, hogy azonnal szedje le, de nem tudta vagy nem akarta, nem érdekelte különösebben a dolog, aztán nagy nehezen  csak megfogta a kutyát, mi meg elmentünk. Zsani elmondta, hogy mindenkinek meggyűlik a baja ezzel a nővel, meg a kutyájával, amint megjelennek, mindenki kitér előlük vagy kimegy a futtatóból, már próbáltak vele beszélni, de hasztalanul. Egyáltalán nem értem, hogy egy törékeny alkatú nőnek minek egy ekkora kutya, miért nem használ rendes pórázt, illetve ha tudja és látja, hogy baj van a kutyájával és nem is tudja kezelni, akkor miért nem kerüli a konfliktushelyzeteket?

Márta nagyon meg volt döbbenve, de azt mondta, hogy nem feltétlenül baj, hogy ez történt, mert a trauma hatására majd kétszer is meggondolja, hogy mindenképp kell-e más kutyákhoz közelíteni, kiugrani. És tényleg, azóta jó értelemben megfontoltabb, ha szembe jönnek velünk. Még azt a tippet kaptam, hogy ezentúl hordjak magammal egy kis dezodort, és fújjak a támadó kutya feje fölé - aki a váratlan hangtól és az illattól megijed és akkor van annyi idő, hogy elmeneküljünk, illetve álljak a kapuhoz, hogyha jön, akkor időben ki tudjunk menni. - 2011. 05. 09.

A dolog láthatóan lelkileg is megviselte a kutyát, ez már hazafelé menet is látszott rajta, itthon hagytam pihenni, ha odajött, akkor foglalkoztam vele, de már aznap nem gyakoroltattam vele semmit.

Szerencsére estére, az esti sétánál már kezdett visszatalálni önmagához, hazafelé egész jól jött, még egy kis engedelmességi-játékszerűséget is lehetett vele csinálni a folyosón.

2011. május 5., csütörtök

Chili hatodik napja + Fájdalmas illeszték mintavétel folytatása

Reggel láthatóan jó hangulatban ébredt fel Chili és szerencsére ez egész nap kitartott, így utólag látva valóban a tegnapi nap lehetett a mélypont és egyben fordulópont, mert más volt a viselkedése, jobban figyelt rám, érzelmi téren is elkezdett jobban kötődni, hozzámdörgőlődni stb. Mára az volt a kérés, hogy tartsunk pihenőnapot, ne csináljunk semmit. Be kell vallanom, elég uncsi nap volt ez így...

13 órára kellett ma mennem az illesztékért, ezért 1 órával előtte levittem, itthon aztán bezártam a ketrecbe egy kisebb műcsont meg egy fogtisztító rúd társaságában. Igyekeztem nem zajt csapva, nyugodtan, csendben távozni.

Időben odaértem a múltkori "rettenet" helyére, ahol meglepődve láttam a bejárati ajtón egy matricát, miszerint "bejöhetnek a mozgássérült-segítő kutyák" vagy valami ilyesmi. Legközelebb majd elviszem Chilit, hogy boldogítsa őket is.. Szokás szerint megint sokat kellett várni, míg hívtak. Elég morcosan mentem az audiológus után, aki egy másik hölgy volt, nem az akinél múltkor voltam. Elsoroltam, hogy milyen rosszul sikerült, hogy két hétig fájt a fülem és hogy csalódott vagyok. Meg volt lepődve, de nagyon kedvesen bocsánatot kért és megadta a nevét, hogy akkor ezentúl őt keressem. Mondtam, hogy ha baj van az illesztékkel, akkor úgyis visszamegyek. Az illeszték nem sikerült túl jól, nagyon hosszú lett, az eddigiektől eltérő a formája is, nehezen tudom berakni és túlságosan telített érzésem van. A hölgynek is mondtam, hogy nem kényelmes, de adok neki egy pár napot, aztán jövőhét elején kérek újabb időpontot, ha nem tudom megszokni. Annak viszont örülök, hogy vége az állandó sípolásnak. (Most is kivettem, mert csak zavar.)

Rákérdezett a készülékemre is, hogy mivel 7 éves, azaz lejárt a kihordási ideje, ezért TB támogatással kérhetek újat (a felét fizeti az állam). Első de!: a támogatás csak akkor jár, ha lejárt a 7 év és még jó a készülék, ha lejárt a 7 év és elromlik, akkor nem lehet felhasználni, azaz akkor a készülék teljes árát kell kifizetni, ami az én esetemben  385 000 Ft. Érti ezt valaki?! Miért kéne nekem most cserélni készüléket, ha egyszer ez jól működik? Második de! : a támogatott készülékek listájában nincs benne mindegyik, amelyik még ezeknél is jobb - mondjuk most a Phonak Ambra a cég csúcsmodellje - ezeket csak rendelésre hozzák be Magyarországra és a készülék árának a felét letétbe kell helyezni.

Egy igazolás miatt kértem hallásvizsgálatot is, ami lényegében egy nagyon kicsi romlást mutatott.

Hazaérve Chili felülve várta, hogy kiengedjem, nyugodtan bennmaradt, kértem egy pár feladatot, kicsit izgatottan, fegyelmetlenül (boldogan), de mindent megcsinált. Szerintem nem volt semmi baj.

Általánosságban véve a mai napról: ma már eljutottunk a sétánál oda, hogy a húzás amiatt van, hogy nem vagyok hozzá képest elég tempós, azaz előreszalad. Amikor felveszem a ritmusát, még jobban begyorsít... Magamhoz képest sokkal gyorsabb vagyok, de ez úgy látszik neki kevés. Még mindig nagyon-nagyon sok korrigálásból, megállásból áll egy séta, szeretnék eljutni oda, hogy nem őt kell állandóan nézni..

Ha más kutyákkal találkozunk, akkor még mindig ki akar ugrani, de már nagyon sokat fejlődött. Kicsit zavar, hogy  a másik kutyás jelenlétében többször is jó nagyokat kell ahhoz rántani, "elhúzni", meg ültetni, fektetni hogy észhez térjen, minket bámulnak, nem értik, hogy miért csináljuk. A nagy rántás után, amikor úgy ahogy ott marad, de még mindig a kutyát nézi, ahogy Márta javasolta, ültetem, fektetem 2x-3x is, de ez is csak pórázrántással megy, nem pedig azért, mert figyel rám. Ettől függetlenül nagyságrendekkel jobb.

Reggel labdáztunk a futtatóban, fektettem miután ideadta a labdát. Ennek eredményeként már nem kap a kezemhez, de azért meredten figyeli a labdát, néha még bepróbálkozna. Engedelmességit is csináltunk, ma megint nagyon szépen ment. (Hazajőve olvastam az üzit, hogy ne csináljunk semmit.)

2011. május 4., szerda

Chili ötödik napja

Ma reggel megint az intenzív sétával haladtunk, pisi igen, kakiért még menni kellett egy jódarabig míg lett. DE! Már legalább csökkent valamelyest az erre fordított idő. Utána a futtatóban játszottunk, de elég szétszórt volt, engedelmességi, szabadon lábnál követés rosszul ment, pedig az tegnap nagyon jól sikerült. Különösen a helyben maradás, ott ül, előre megyek mondjuk 5 métert és amint megfordulok elindul felém, nem várja meg míg szólok.

A kutyákkal való találkozásnál még mindig jó nagyokat kell rántani, többször is, ő hátra akar menni, én előre, folyamatosan megyek, nem állok meg. Ha jönnek kutyások igyekszem a kerítés mellett menni, így valamivel könnyebb, mert korlátozott a hely. Ugyanakkor a kutyások nem értik, hogy miért nem állunk meg, miért nem hagyom ismerkedni őket (mert most a közömbösítés a fontosabb). 

Ma Viki volt a soros, hogy segítsen a gyakorlásban, lent találkoztunk. Intenzív sétával indítottunk, a reggeli történet ismétlődött, de lényegesebben gyorsabban mentek a dolgok, nagyon örültem neki, bár még mindig nem sikerül egy helyen elintézni a dolgokat. Chili ma nagyon inaktív volt, belealudt a feladatokba, de azért voltak sikereink is.

Ketrectréninget is csináltunk, kis sírás után csend. Kifektetést szépen megy, olyannyira, hogy ha fel is áll, beles ahol épp vagyok, aztán magától visszafekszik, ha nem is az eredeti helyre, de nem is oda ahol vagyok.

Egy újabb "gyerekbetegség" vagy mi jött elő, ami az egész napra jellemző volt: ha labdáztunk, vagy más tárgyat hozattam vele (pl. még zoknira is igaz), akkor miután visszahozta és letette a kezembe, váratlanul odakapott, türelmetlenkedett. Pedig nem rántom el a kezem, nem teszek hirtelen mozdulatokat. Próbálom kérni a nézd rám vagy a várt, de ahhoz meg túlságosan fel van ilyenkor pörögve (pl. futtató) és meredten nézni a kezemet.

Az éjféli piszkoltatás volt eddig a legjobb, ugyanis jóformán egyhelyben végezte el mindkettőt, mindent egybevetve 15 perc alatt megjártuk (természetesen alaposan megdícsértem). Gondolom ez egyrészt annak is köszönhető, hogy kezd megnyugodni, másrészt a csendnek.

Összességében elmondhatom, hogy amióta nálam van, a mai nap volt a mélypont, reggel óta semmi se jött össze.

2011. május 3., kedd

Chili negyedik napja

Mivel csak csütörtökön megyek az új illesztékért, a régi elérése miatt meg folyamatosan sípol a készülék, ezért elhatároztam, hogy lesz ami lesz hallókamentes napot tartok. Kísérletnek fogtam fel, kíváncsi voltam, hogy jobban figyel-e rám a kutya a megváltozott, erőteljesebb, mérgesnek tűnő hangom miatt (legalábbis mások szerint ilyen, én a saját hangomat nem hallom, így nem is tudom kezelni). Azt vettem észre, hogy kicsit talán meg van sértődve, dacos lesz, valószínűleg azt hiszi, hogy haragszom. Egyáltalán nem féltem vele így menni, hiszen nekem természetes az is, ha még az a kevéske hang sincs amit a készülék ad, ilyenkor csak én vagyok és a kutya, a külvilág csak vizuális szinten létezik. Amikor rászóltam jól megnéztek minket, gondolom nem értették, hogy miért beszélek így, aztán amikor meglátták a vöröskeresztet mentek is tovább.

A reggeli egészségügyi sétánál 25 percig vártam, hogy legyen nagydolog is, a pisi jön vezényszóra. (Amúgy ezt úgy kell elképzelni, hogy pórázon,  lábnál halad a kutya, majd amint meglátom a nekem szimpatikus helyet piszkoltatásra, akkor kiadom a pisil vezényszót és akkor pisilni, kakilni kell. Persze az adott részen, figyelve a reakcióit mehetek kicsit jobbra-balra, de alapvetően póráztávolságon belül kell megcsinálnia.) Szóval 25 perc után feladtam, mert láthatóan minden elterelte a figyelmét, nem tudott ellazulni. (A futtatóban játék közben csak kijött, de ezt nem szabad megszoknia.) Sokkal jobban sikerült korrigálnom a más kutyákkal való találkozást, a kiugrást, az autóktól sem ugrik már meg, de azért még megfeszül, idegesen nézi ahogy elhaladnak mellettünk.

A futtatóban eleinte egyedül voltunk, szabályszerű labdázást gyakorolgattuk, aztán egy hölgy jött be a kutyájával. Szerintem jól kezelte a dolgot, játszottak egy kicsit, nem volt morgás. Nagyon örültem, hogy a másik kutya - és gazdája jelenléte ellenére is figyelt rám, várta a labdát, visszahozta, szépen letette a kezembe stb. Látszik, hogy Chili szeret szerepelni...

Hazajöttünk, beküldtem a ketrecbe a nagy csont társaságában, én meg átmentem a másik szobába olvasni, amikor egyszer csak arra ébredek, hogy elaludtam! Szerencsére nem olyan sokat, úgy 1 órát, így majdnem másfél órát töltött a ketrecben. (Ezt egyébként akkor jó gyakorolni amikor a kutya fáradt, mert akkor hamarább lenyugszik, feladja az ellenállást, elalszik - ezáltal kellemes élmény kapcsolódik a feladathoz, nem így, ha fel van pörögve, akkor mindkét félnek csak kínszenvedés. Én nem szoktam odamenni és rászólni, amikor sír vagy nyöszög - a másik szobából amúgy se hallom meg - mert azzal elérné a célját, azaz a figyelmem felhívása.)

Pihenés után játszottunk egy kicsit, de nem volt kedve hozzá, hamar elunta a feladatokat, így nem is erőltettem tovább. A dél körüli sétánál, már csak 15 percet bírtam várni (azért az én türelmem is véges, és nem túl kellemes mindenki füle hallatára ismételgetni, hogy pisil, pisil), aztán be a futtatóba, 10 perc játék és jött is. Hazafelé megint a haltit-pórázt váltogatva jöttünk, jól ment.
Barbara jött hozzánk, szokás szerint megbeszéltük a nap eseményeit, a felmerülő kérdéseimet (jó helyen van-e a ketrec, mindig nyitva legyen-e az ajtaja, mit csinálunk, ha a házban találkozunk kutyás párossal stb.). Gyakoroltuk a jelzéseket, majd lementünk sétálni, hogy Barbara is lássa miről van szó. Megmutatta mit csináljak, ha nem akar kakilni is, ha kutya jön mellettünk és még sok mást.

Vacsi utáni, késő éjszakai sétánál már az újonnan tanult módszer segítségével piszkoltattunk, azaz rövid intenzív séta után pisil, majd ha nem akar kakilni akkor folytatjuk tovább az intenzív, szoros lábnál követős sétát, nem rögtön, de lett eredménye.

2011. május 2., hétfő

Chili harmadik napja

Ezt a bejegyzést ugyan ma (kedd) írtam, de visszadátumoztam, hogy később visszakereshető legyen, ugyanis a tegnapi nap elég zűrösre sikeredett. Váratlanul meghalt a Nagymamám testvére Pista bácsi. Nagyon meglepett a hír és persze rögtön aggódni kezdtem Nagyi miatt, aki nehezen kezeli az ilyen eseményeket, féltem őt, hogy Neki is valami baja legyen. (Sajnos rajta kívül már minden nagyszülő meghalt, a szüleimen és a tesón kívül ő az egyetlen élő közeli hozzátartozó.)

Chilivel zajlik az Élet, reggel a kelleténél hamarabb ébresztett, de nem hagytam magam, visszaaludtam - egyébként  meg nagyon finoman, odafigyelve ébreszt, rögtön felébredek rá. Már teljesen elszoktam attól, hogy rendszeresen le kell vinni a kutyust sétálni, a szerveztetem még nem állt rá az új ritmusra. (Talán már írtam, hogy Bogyó többek közt a komoly veseproblémái miatt kutyapelusra végzi a dolgát.) Sokat vagyok álmos napközben, de mint oly sok minden, ez is csak megszokás kérdése. Amúgy eleve elhatároztam, hogy nem szeretnék mindig ugyanabban az időpontban kelni, 1 órán belül tologatom az ébresztést (pl. 6:30, másnap 6:55 stb.), hogy a kutya ne szokja meg. 

A piszkoltatás még mindig nagyon nehezen ment, hétfő lévén nagyobb volt mind az autós, mind a gyalogos forgalom a hétvégéhez képest, az építkezés is folytatódott, a ház előtt levő járdát feltörték és még sorolhatnám - rengeteg intenzív élmény, ami egy amúgy is érzékeny állapotban levő kutyára még intenzívebben hat. 

Nagy szerencsénkre kora reggel épp szabad volt a kutyafuttató mire odaértünk, így tudtunk végre labdázni, kis engedelmességit gyakorolni. Útközben kétszer is rámászott egy-egy kutya. Az egyik egy póráz nélküli volt, a gazdája egy fiatal csávóka jó-jó-jópár méterrel lemaradva, nagy nyugisan jött. A kutyája abszolút nem hallgatott rá, de ahogy láttam nem izgatta különösebben a dolog,  vágtam egy pár pofát, hátha ért belőle.. csak annyit mondott a kutyának, hogy "jaj, ne már megint". Ennyi. Igyekeztem elhúzni Chilit, hiszen mentünk volna már haza. Aztán a ház előtt nemsokkal elkapta egy óriás schnauzer aki flexin volt! Mondom a nőnek, hogy kérem szedje le a kutyáját, erre azt feleli, hogy minek? Hát mer' azért egy kant mégse kéne megerőszakolni..., Látta, hogy sietünk, de nem tehettem semmit, mert az a nagy kutya erősen szorította az enyémet, aki morgott egy sort, aztán végre elengedte. (Úristen, hol vagyunk attól, hogy felismerjenek egy segítőkutyát és alkalmazzák is a rá vonatkozó illemszabályokat...Te jó ég!) Szomorú, hogy egyesek nem akarják tiszteletben tartani a másikat, nem szólnak a kutyájukra, hagyják, had terrorizálja a többieket. (A kakit össze NEM szedőkről nem is beszélve.) Szerencsére azért vannak pozitív tapasztalatok is, találkoztunk egy-két kedves és a kutyáját jól kezelő gazdival.

Folytattuk a ketrectréninget, ketrecben is, illetve anélkül, jól megy. Kihasználva a szép időt a teraszon játszottunk, a tegnapi trükköket gyakorolgattuk, illetve előszedtem a nagy kedvencét a Pyramidot. Amikor láttam, hogy kezd nagyon bevadulni rá, belelendülni a játékba, rájöttem, hogy ez egy nagyon jó eszköz a behívás gyakorlására. Így is tettem, el is kezdtem szólongatni, kaját rázogatni, más játékkal csalogatni és odajött! Megjutalmaztam, majd megint hagytam egy kicsit.

Az utolsó, késő éjszaki sétánál kihasználtam a nyugit, és elővettem a haltit a húzást korrigálása érdekében. Ha húzott feltettem, ha nem akkor levettem - és persze dícsérgettem szépen. Nagyon bejött a póráz - nyakörv keveréke.

2011. május 1., vasárnap

"Jól van naaa, tudom, bocsi" - Chili második napja

Este megint nagyon nehezen tudtam elaludni, de ez nem új dolog, általában véve is nagyon nehezen alszom el, viszont ha sikerül, akkor nagyon mélyen alszom. Hajnali fél 2 körül végre elaludtam, aztán 3-kor arra ébredek, hogy a kutya kaparássza az ágyat. Direkt nem reagáltam rá rögtön, pár percig vártam, aztán felgyújtottam a lámpácskát. Addigra már szorosan az ágy oldalának dőlve feküdt. Még lefekvés előtt beálítottam a kiképzés miatt vásárolt kisméretű, hagyományos ébresztőórát 7:30-ra, a világítósat pedig 7:35-re, hogy ha a kutya nem jelezne akkor is felkeljek. Sajnos Chili nem jelzett, olyan mélyen aludt, hogy én lenyomtam a világítósat, majd beraktam a készüléket a fülembe és akkor hallom, hogy az ébresztő még mindig csipog! (Azaz 5 percen át!) Miután csak észrevette, hogy ébren vagyok nyújtózkodott egy sort, rátette a fejét matracra, majd felállt és a mellső lábaival támaszkodott  - nekem ez furcsa, mert mindig kis méretű kutyáim voltak, akik ébredés után a hasamon teremtek.. (Mielőtt Bogyó nyugdíjba vonult - amikor még ébresztett  - az volt a szokása, hogy a hasamon állva szagolgatta az arcomat.)

Ébredés után gyorsan felöltöztem, rendberaktam magam, majd lementünk. Ez alkalommal már szépen ment és gyorsan is végeztünk. Reggeli után találkoztunk a család többi tagjával, Apa nagyon nehezen állja meg, hogy ne osszon parancsokat a kutyának, ne labdázzon. Hiába kérem, mindig megígéri, hogy jó, aztán csak elkezd neki szövegelni... Anikóval nincs ilyen gondunk, de elmondta, hogy ő is nagyon szeretni "megbogyorgatni" (by Anikó) a kutyát.

Mivel megint nagyon korán érkeztünk a pályára elmentünk a szokásos sétára, Apa is jött velünk. Úgy félúton jártunk, amikor elkezdett ömleni az eső, jól eláztunk, a kutya meg úgy nézett ki mint egy felmosórongy. Pont az út alján jártunk, amikor összefutottunk Barbarával aki meg Suzyval indult volna fel. Chili beindult, rohant volna oda, feszítette a pórázt, eltartott egy ideig, míg normálisan le tudtam magam mellé ültetni, hogy tudjak a Barbarával beszélni. Kérdezte, hogy milyen volt az első közös nap, az este, elkezdtem sorolni, de aztán az eső miatt a pályán levő házikóban folytattuk. A tegnapi nap alapos kitárgyalása és a problémák, újabb feladatok megbeszélése után gyakoroltuk a jelzéseket. Először üresben, azaz hang nélkül bököt, majd a vekker hangjára. Ahhoz képest, hogy a kis házikó minden sarkában kutyusok dolgoztak, az egyik a kapcsolást, a másik az ajtó nyitását, a harmadik meg engedelmességit tényleg szépen odafigyelt. Sajnos egyenlőre a hangra magától még nem ad jelzést, még nem történt meg az "aha-élmény" (by Márta).
Mikor végeztünk már csak szemerkélt az eső, így dobáltam neki egy kicsit a labdát, nagyon élvezte és ki is használta, hogy szabad az egész pálya, sehol egy lélek.

Ahogy hazaértünk, bezártam a ketrecbe a tegnapi nagy csont társaságában, két legyet ütve egy csapásra: egyrészt a tegnapi ketrectréning folytatásaként, másrészt azért, mert nem akartam, hogy vizesen körbejárja a lakást. Bezárás után hallom, hogy nyöszög, kapar, de aztán 25 percig nem tudom, hogy mi volt, mert kivettem a készüléket. Amikor vissza beraktam és gondolom a csend után hallotta, hogy mozgolódom, akkor megint rázendített. Csak akkor jöttem be a nappaliba, amikor csend volt. Mivel még nem száradt meg a szőre, addig megebédeltem, de sajnos közben is énekelt, de már nem kaparta a ketrecet, rászóltam, aztán csend lett. A nappaliban leültem olvasni, így hogy már a közelbe voltam megnyugodott, összekucorodva pihent.

Amint láthatóan megszáradt a szőr, kiengedtem. Na ez egy kissé zűrösre sikeredett, szépen várt, nyitva volt az ajtó, akkor jött amikor mondtam, de aztán "szétcsúszott", a kért dolgokat nehezen teljesítette, pedig csak ül, fekszik, hempi volt. Kikeféltem a szőrét, mert elég viccesen nézett ki a dauerolt fürtökre hajazó csigáival a lábán.. ez jól is jött, mert így a nagy lendület után, legalább kicsit lenyugodott.

Ezután játszottunk, a tegnapi eldugós játékot ismételtük meg, de más játékkal. Kissé szétszórtabb volt, mint tegnap, de megcsinálta, aztán gyakoroltuk a hempit, a tegnapi trükköt, de mivel elfogyott a Schmackos, ezért újat kellett kitalálnom. Egy elég egyszerűt ötlöttem ki (magamtól): a hátam mögött az egyik kezembe raktam egy szem szárazeledelt, majd lazán ökölbe szorítottam és előre nyújtottam mindkét kezemet, közben meg keresd, melyik. Ha abba dugta az orrát amelyikben tényleg benne volt, akkor kinyitottam és odaadtam. Idővel csak akkor kapta meg, ha elsőre a jót "választotta ki". Közben a keresd-et a melyik vezényszóra cseréltem. Aztán egyszer magától rátette a mancsát amelyikben benne volt a kaja, ezt nagyon-nagyon megdicsértem. Innentől csak akkor kapta meg a kajcsit, ha meg is "mutatta". Fantasztikus, hogy milyen gyorsan összeköti a dolgokat, jó vele dolgozni.

Miután jól kiszórakoztuk magunkat, Chili lefeküdt (természetesen hova máshova, mint Bogyó sokat emlegetett királynői puffjára - kép), én addig megnéztem a 200 éves ember c. filmet, megfőztem a vacsit, megkajáltunk, majd lementünk sétálni.

Én is úgy alszom, mint Bogyó, lecsúszva...
... vagy összekucorodva.
Sajnos továbbra is húz, de már sokszor elég volt csak megállni, rögtön észrevette magát, a labámhoz igazodott, majd egy nagyon finom bök-szerűséget adott a lábamnak, mint aki azt mondja, hogy "jól van naaaa, tudom, bocsi". Volt amikor erélyesebb kellett lennem. Ennek ellenére egész úton ezt játszottuk... a piszkoltatás viszonylag gyorsan ment, a nagydolgokra várni kell, sokat járkál közben,  meg hamar elterelődik a figyelme, ráadásul rengeteg az új illat. Szinte állandóan lent van a földön az orra, de ez esős idő után nem is csoda, hiszen ilyenkor intenzívebbek a szagok. Más kutyákkal is találkoztunk, most morgás nem volt, illetve nem hallottam/éreztem. Ha találkoztunk egy kutyussal, akkor nem húztam el a pórázt, mint tegnap, de Chili nagyon élénken, alaposan körbeszagolja a másik felet, eddig mindig ő volt a kezdeményező, ő akart ismerkedni. Egy pár hagyta a kutyáját barátkozni, de aztán hirtelen elhúzták. Nem tudom, hogy azért mert morgott-e  esetleg Chili. Az nagyon nehéz még, hogy ahogy meglátja a másik kutyát, se kép, se hang, nehéz kezelni, mert szinte kilő, ráveti magát a másikra. És hát nekem se kellemes, hogy nem tudom szépen kezelni, hanem rángatni kell.  Ha mögöttünk jópár méterrel lemaradva mögöttünk jön egy kutya a gazdájával és meghallja, akkor megfordul és oda akar menni, nem akar előre tovább haladni. Pedig határozottan kap egy erőset, csábítgattam falattal is meg labdával, de ez csak akkor ér valamit, ha konkrétan a szeme elé tartom, annyira nem figyel még rám. De nem aggódom, mert szerintem ez csak gyakorlás kérdése, idővel majd nem lesz ennyire érzékeny, megnyugszik és majd jobban figyel rám. Néha egész fura dolgoktól meg tud ijedni: a saját árnyéka, egy erősebb széllökéstől - ez utóbbi esetben mindig gyorsan leült, annyira meglepődik...