2011. április 6., szerda

Rosszul sikerült séta Chilivel

Nagyon kalandosra sikerült a mai nap.. Azt volt mára a feladat, hogy el kellett vinnem Chilit a kutyakozmetikába. Mivel jó fél órás késéssel értem Andihoz az üzletbe a kutyáért, már nem volt idő tömegközlekedéssel vacakolni, így taxit hívtunk. A sofőr nagyon rendes és ügyes volt, 15 perc alatt odaértünk. A kozmetikus úgy megnyírta Chilit, hogy úgy néz ki, mint egy bárány. Sajnos képeket nem tudok mutatni, majd ha legközelebb találkozunk viszek magammal gépet is.

Visszafelé már tömegközlekedéssel akartam jönni, hogy gyakoroljuk azt is, hiszen én elsősorban azt használom a mindennapokban. Amikor kiértünk a főútra akkor váratlan meglepetés ért: Chili fél. Különösen a buszok, teherautók ijesztik meg. Ha egy ilyen elhaladt mellettünk, akkor megugrott, többször is majdnem átestem rajta mert a két lábam közé menekült vagy ficánkolt, hátrált, próbált menekülni. A legrosszabb, hogy ezeket én annyira nem hallom, így az elején csak azt vettem észre, hogy megugrik, rángatja a pórázt stb. aztán amikor elment mellettünk a jármű értettem meg, hogy miért.  Egyszer kis híján a lépcsőn gurultam le. A nyakörvet eggyel szorosabbra állítottam, mert attól tartottam, hogy kibújik belőle. Látva, hogy mennyire fél a buszoktól, a buszpályaudvarhoz közeli zebrán kézben vittem át.

Szerencsére az a busz ami nekünk kellett a megállóban állt, így erre nyugodtan fel tudtunk szállni, az ajtó melletti ülésen leültem, Chili meg a földre feküdt. Magával az utazással, az égvilágon semmi gondja nem volt, az orra előtt nyitódó-záródó ajtó se zavarta, pedig tudtommal az is elég zajos.
A végállomáson, a Móriczon szálltunk le, ahol újra kezdődött az egész. Még sosem láttam ilyen betojtnak...nehézkesen, de átsétáltunk a villamosmegállóba, ahol összegömbölyödve lefeküdt a földre, ezzel demonstrálva, hogy "elegem van". Amikor megjött a villamos, nem akart a kelj fel vezényszóra felülni, majdhogynem vonszolnom kellett, hogy jöjjön.
A villamoson való utazás megint eseménytelenül telt, egy fiú átadta a helyét, amikor meglátta a kutya hámján a vöröskeresztet.

Közlekedési járműre való fel és leszállás: amikor láttam, hogy jön a busz, felkészülten fogtam a pórázt (nem feszesen csak erősen), kicsit megijedt amikor beállt a megállóba, de aztán beszállt, lefeküdt, maga az utazás nem jelentett problémát.

"Csendes" úton, vagy nem közvetlenül az autóút mellett haladva, tehát kb 2 méterre az úttól (pl. a Batthyányi tér és a Margit híd között egy megállót sétáltunk - ahol ketté van osztva a járda a gyalogosoknak meg bicikliseknek) nem volt semmi gond, szépen jött láb mellett, de amikor a zebránál vártunk, hogy átmenjünk a másik oldalra eljátszotta a fentieket. Mint a nagyothalló, aki mire meghallja, lehet hogy már késő...

Visszaérve Andihoz, meséltem neki a történteket. Azt mondta, hogy úgy 2 hete ő is észrevette, az üzletben beparázott a tűzoltó készülék látványától, illetve ma reggel megijedt a kukásautótól. Én még a Mammutban, illetve a Lurdy parkolójában láttam hasonló reakciót a kutya részéről, de azt gondoltam, hogy csak egyszeri alkalom. Andi bezárta az üzletet, majd együtt mentünk a kocsijához, ahol egy elhaladó járműtől megint ficánkolni kezdett, ahogy meglátta Andi kocsiját rohant volna oda, majd amikor Andi kinyitotta egy pillanat alatt be is ugrott. Persze kitessékeltem.

...

Lényegében ugyanezt megírtam Mártának és Barbarának is. Márta válaszolt is: dolgozni kell az ügyön, a probléma gyakorlással orvosolható, majd ő is megnézi a kutyust, nem érti, hogy mi okozta ezt a változást.

Én is arra tippeltem, hogy Chili nincs hozzászokva a városi közlekedéshez. Azért az vicces volt, hogy most én mentem előre határozottan, ő meg kissé lemaradva követett.. De ha Andival is ezt csinálja, akkor valószínűleg nem elsősorban a biztonságérzetéről van szó. Nem volt túl kellemes egész nap  erősen és rövidre fogni a pórázt, ha nem akartam elesni.
Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz, csak elsőre kissé szokatlan volt ez a balesetveszélyes közlekedés...

1 megjegyzés:

Go Bengals! írta...

Facebookon terjedsz, mint a vírus. A jó vírus... Ez a videós összeállítás elég népszerű lett ;) Hajrá!

Megjegyzés küldése