2011. február 16., szerda

Lakiteleki tábor - 2. nap (február 12.), I. rész

07:55 - kor keltem a világítós lámpám fényére, félálomban lenyomtam a gombot, majd egy mancs nyomását, és egy nedves orrot éreztem az arcom közvetlen közelében - Chili üdvözölt kutya módra.. Mintha 7 körül is éreztem volna a mancsát, felugrott (?) és leparancsoltam az ágyról, de nem tudom, hogy álmodtam-e ezt vagy tényleg megtörtént.
Gyorsan rendbe tettem magam, levittem Chilit az udvarra elvégezni a dolgát, meg egy kicsit játszani a többiekkel. Andival (Chili nevelőszülője) reggeli közben kitárgyaltuk a kutyus evési szokásait, mit, mikor, mennyit szokott enni. Miután e téren jól kiokosított, reggeli gyanánt megkentem egy szelet kenyeret, s egy rúd debrecenit tettem rá. Kimentünk a ház elé, hogy az előző nap tanult módon megetessem, de akkora szél volt, hogy a több darabra tört kenyeret és virslit szerte széjjel gurította a szél.. Chilit szépen leültettem, a helyén is maradt, de szegénykém nagyon izgatottan, sóvárogva nézte az egyre messzebb guruló darabkákat, mire végre megengedtem, hogy had egyen..

Reggeli után folytattuk a tegnapi elengedési gyakorlatokat az udvaron. Andi meg akarta mutatni nekem, hogy milyen a "Chilibiztos" labda, ezért adott egy kemény, Földet ábrázoló labdát, melyért a kutya meg volt veszve. Próbáltam elrejteni előle, de nem sok sikerrel..végül vissza kellett adni, mert amíg nálam volt, nem lehetett Chilivel dolgozni. Le kellett fektetni a kutyust magam mellé, majd maradj, közben Barbara (Chili kiképzője) eldobta Suzy labdáját, Chilinek meg értelemszerűen nyugton kellett maradnia, míg a másik kutya játszik. 
Ezután nehezítettünk a dolgon, előbb ültetés, nézz rám, póráz levétele. Maradj!, majd eldobtam a labdát. Na, több se kellett Chilinek, mint a puskából kilőtt golyó, rögtön rávetette magát a labdára. Barbara elmagyarázta, hogy ne bátortalanul dobjam a labdát, ne gurítsam, hanem határozottan, higgyem el, hogy sikerülni fog a feladat. Újra megpróbáltuk, de nem ment. Aztán Barbara azt javasolta, hogy próbáljam meg elővenni a "dühös hangomat", de csak ordítani sikerült, igazán mérgesnek lenni nem. Meg sajnos néhányszor elnevettem magam, ahogy szoktam akkor, amikor pont nem kéne, és hát Chilinél erre különösen vigyázni kell, mert neki a nevetés jutalom (nem vicc, van ilyen kutya is). Barbara nagyon türelmesen próbálta újra és újra megmagyarázni, hogy mi is az a dühös hang.. arra kellett gondolnom, hogy hirtelen elszalad előttünk egy macska, a kutya utána szalad, közben jön egy autó ami elütni készül a kutyát. Ahogyan ekkor rászól az ember a kutyára vagy akárkire úgy kéne most nekem is kiabálni. Értettem, hogy miről van szó, próbáltam beleképzelni magamat a helyzetbe, de a hangszínt továbbra se sikerült eltalálnom. Ekkor Barbara megelégelte a dolgot, letetette Chilivel az elkapott labdát, a nyakörvénél fogva pár méterrel arrébb húzta, ráordított, majd mehetsz. Ezután már sokkal jobban haladtunk, a módszert egyszer alkalmazva végre nekem is sikerült magam mellett tartanom, míg a labda eldobása után azt nem mondtam, hogy mehetsz.

Amint többször is szépen megcsináltuk, összeraktuk a két feladatot: először Barbara dobott kétszer Suzynak, addig Chilinek mellettem kellett nyugodtan feküdnie (póráz nélkül), ahogy végeztek, kelj fel, maradj!, mehetsz.

Az udvari intermezzo után a társalgóban gyűltünk össze, ahol Márta elmondta, hogy mit tervez erre a napra, kinek mit kell külön gyakorolni (Chilivel és Ellával a jelzéseket). A szoba közepére raktak két széket, rá két tárgyat (pl. póráz és pénztárca), melyet a kutyának fel kellett ismernie és a kért tárgyat a gazdájához vinni. A kutyusok többnyire szépen, gond nélkül megtették amit kértek tőlük, némi segítséget lehetett adni, pl. rámutatás, terelés szavakkal. Chilinek és Ellának nem kellett bemutatnia a tudását, mert nem vizsgáznak ebből, ettől még tudják.
Miután minden kutya jól vette az akadályt, Barbarával, Andival, Vikivel (Ella nevelőszülője) és a két kutyával letelepedtünk egy beugróban elhelyezett ülőgarnitúrára, hogy a jelzésmódokat gyakoroljuk. Kétfélét csináltunk, az egyik orral bökés a bök vezényszóra, a másik a manccsal érintés (egy rövid ideig meg is kell tartania a testen, hosszabb mint a pacsi) a mancsot szóra.
Gyakorlás menete: a jobb kezemmel megfogtam a térdemet (így a kezem pont a kutya fejmagasságában volt) és mondtam, hogy bök. Nagyon szépen, finoman csinálta, néha egy nyalást is kaptam. Egy ideig ezt csináltuk kezet és kutyát váltogatva (egy ideig Ella, aztán Chili). Ezután lazításként játékot dobáltunk a kutyáknak, majd a mancsot következett. Első egy-két alkalommal tenyérbe mancsot, aztán a a kezemet tenyérrel felfelé a lábamra tettem és így kértem mancsot. Ezt is felváltva csináltuk. Megint egy kis játék, melyet további gyakorlás követett egy kis csavarral. A kezemet/tenyeremet már nem a lábamra tettem, hanem mellé, fölé stb., vártam egy kicsit és utána hangzott el a vezényszó. A cél ezzel az, hogy ne azt szokja meg, hogy mindig ugyanoda és mindig tenyérre vagy kézfejre csinálja, hanem bárhova, bármikor bökjön ha elhangzik a bök (vagy mancsot).  Minden jól teljesített bök és mancsot után jutalomfalat járt. Ha nem jó helyre ment, akkor feladattól függően rámutattam a kezemre/tenyeremre és úgy mondtam a vezényszót. Ha mancsot kértem, de bökni akart vagy fordítva, akkor egy határozott nem és elhúztam a kezemet/tenyeremet.

A gyakorlást játékkal fejeztük be, ebédre húsleves volt gazdagon, rizi-bizi jókora rántott szelettel és savanyúsággal. Étkezés után Eszter fiával, Imivel játszottam egy kicsit, megnéztük az ebédlőben elhelyezett vitrineket, bújócskáztunk, megsétáltattuk Kefírt.
Kávézás közben Eszterrel megbeszéltük, hogy kicsit később leülünk beszélgetni, így addig felmentem a szobámba. Hogy addig is teljen az idő, átvettük Chilivel a reggeli feladatokat (ül, maradj!, eldobom a labdát, várok egy kicsit mehetsz), elsőre nem jött össze, de utána olyan szépen sikerült, hogy pár lépést is tudtam bármilyen irányba menni, míg el nem hangzott a mehetsz. Nagyon boldog voltam, hogy ilyen jól sikerült, amikor Eszter megjött, neki is bemutattuk a tudományunkat.
Eszterrel jót beszélgettünk, kitárgyaltuk Bodza babát, Chilit, a blogot meg ami még az eszünkbe jutott...

Folyt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése