2011. február 19., szombat

"Én?? Sosem fáradok el!" - Chili

Kivételesen nem vasárnap, hanem ma került sor a gyakorlásra Chilivel. 

A pálya szélén átvettem a cipőmet gumicsizmára, felcsatoltam a jutalomfalat-tartót, a zsebembe raktam zacskót, pórázt, meg labdát - aztán a kis csapatunk felé vettem az irányt. Chili kettejük (Andi és Barbara) között állt, s ahogy észrevett odaszaladt hozzám és nagy örömmel üdvözölt, puszit is kaptam. November óta most először fordult elő, hogy őszintén örült nekem. A lakiteleki tábor megtette a hatását, érezhetően kezd szorosabb lenni köztünk a kapcsolat, jobban odafigyel rám, könnyebb vele dolgozni.

Egy kis labdázással kezdtünk, hogy növeljük a pozitív élményekkel töltött időt. Chili amúgy olyan gyorsan amortizálja a labdákat, hogy azt amit még a tábor előtt vettem neki, a mai nap után folyamán  olyan ramaty állapotba került, hogy szerintem 1-2 alkalom után mehet a kukába.
Ráraktam a kutyusra a pórázt, lábhoz, láb mellett egyenesen, körbe-körbe mentük, közben ültetés. Belülről ujjongtam, hogy mennyivel ügyesebbek vagyunk, mint a múltkor, Barbara szerint is jól ment. Természetesen még van hova fejlődnünk, de legalább már vannak jelei, hogy kezdünk csapatként működni. A tempóra jobban oda kell figyelnem, mert a kutyához képest lassú vagyok...

Ezután az akadálypályán gyakoroltuk az agility alapjait. Leültettem az első akadály előtt, majd ott ül, én meg elsétáltam a másodikhoz (három közül a középsőhöz), majd onnan akadály, akadály, tovább akadály. Január 30-án csináltuk ezt utoljára, akkor nem ment, mert amint hátat fordítottam utánam jött. Ehhez képest most sikerült az első előtt ülve maradni, és szóban utasítani az akadályok átugrására. Jutalomként mindannyiszor megsimogattam és eldobtam a labdát. 
Az akadály mellett visszajövetel gyakorlása: azaz amikor magamhoz hívom, akkor ne ugorja át (visszafele) az akadályt/akadályokat, hanem mellette jöjjön el. Ehhez híváskor valamelyik oldalra ki kellett lépnem, tapsikálnom, hogy felhívjam magamra a figyelmet. 1-2 próba után, már nem kellett kilépni, anélkül is jól jött.

Miután ezt is abszolváltuk, nekiláttunk a kanyaroknak, a hangsúlyt a karjelzésekre helyeztük. Megtanultam, hogy mikor, melyik kezemet használom, hogyan forduljak.

Később összeraktuk az egyes részeket: ültetés a startnál, elsétálok a pálya közepére, mutatom az irányt és mondom, hogy akadály, fordulás, kézváltás, újabb akadály, majd magamhoz hívás. 

Megint labdáztunk, majd Barbara elmagyarázta, hogy kell a szlalomon végigmenni, melyik oldalról kell belépnie a kutyának (az első rúdnak a kutyától balra kell lenni, tehát jobbról lép be), hogyan gyakoroljuk. Leültettem Chilit a végére, majd bal ujjaim között a falatkával vezettem végig a rudak között. Utána falat nélkül próbálkoztam. Ennél a feladatnál annyira eleven, szétszórt volt, hogy csak félig-meddig sikerült. Többször is vártunk, rászóltunk, hogy nyugodjon meg, Barbara is megpróbálta, de neki is csak trükkösen ment.
Úgy döntöttünk, hogy most nem erőltetjük ezt a feladatot, inkább labdáztam vele úgy 10 percet.

Ezután bementünk a Top Mancs közösségi házikójába és a táborban tanult jelzéseket vettük át. Leültem egy székre, Barbara kopogott az ajtón (mindannyiszor fejbólintással jelzett) én meg  magamhoz hívtam a kutyát amint felfigyelt a zajra és kértem tőle egy bök-öt. Ezt párszor megcsináltuk, majd pihenésként a szekrény kinyitását kértem. A berakott kosárkát felszólításra kivette, ideadta, majd bezárta az ajtót. Utána tovább gyakoroltuk a zaj és a bök összekötését, majd üresen (azaz zaj nélkül) kértem tőle pár mancsot. Minden bök és mancsot után simogatás és jutifalat járt.

Megbeszéltük, hogy majd pontosítjuk, hogy mikor találkozunk legközelebb, Andival elköszöntünk  Barbarától, majd kimentem a házból játszani még egy kicsit Chilivel. Addig Andi kiengedte a kocsiból a harmadik kutyáját Dendyt, az afgán agárt. Életemben először most láttam agarat, igazán gyönyörű, nemes kinézetű kutya. A közeli dombra, egészen a bobpályáig elsétáltunk, időnként gyakoroltam a behívást, ami nagy futkározás közben, nevelőszülő jelentlétében nem mindig egyszerű, de viszonylag jól ment. Andi figyelmeztetett, hogyha az agár fut felém ne lépjek oldalra, ne ijedjek meg, hogy nekem jön, ki fog kerülni. Nem féltem egyáltalán, inkább csodálattal figyeltem, ahogy fut. Chili a több órás gyakorlás ellenére is vígan futkározott a többiekkel, és ha egy kicsikét elfáradt, akkor pont a legnagyobb dagonyába feküdt bele, hogy lehűtse magát... 

Séta közben kikérdeztem Andit, hogy milyen praktikákat alkalmaz, amikor ilyen sáros a kutya. (Sajnos az uszkár szőre nem viaszos, mint a spánielé, ezért nehezebb is tisztán tartani.) Beszéltünk arról is, hogy Chili imád minden méretű, mélységű vizet, pocsolyát bármit, amibe bele tud ugrani vagy feküdni, így figyeljek erre, ha pl. tó mellett sétálunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése