2011. február 18., péntek

Lakiteleki tábor - 3. nap (február 13.)

Ébredéskor megint üdvözölt Chili, megsimogattam, de legszívesebben visszaaludtam volna. Nagy nehezen összekaptam magam, s levittem a kutyát, utána reggeliztünk.
Ittam egy kávét, kifizettem a tartozásomat, kentem egy kenyeret a kutyának, majd kimentem, hogy a szokott módon megetessem. Barbaráék is jöttek utánunk, kicsit játszottunk, elengedési gyakorlatok. Megetettem Chilit, majd a társalgóban gyűltünk össze, ahol az ajtó nyitását, zárását gyakoroltuk. Ehhez egy erre a célra tervezett,  kétirányba nyíló ajtó-állványt használtunk, melynek a kilincse gyárilag ki van fúrva, ebben pedig egy vékony madzag van - erre kell rácsomózni egy megfelelő hosszúságú kötelet (a kutya méretéhez kell igazítani).
A kutyusnak a nyisd ki vezényszóra rá kell harapnia a kötélre, lefelé és hátra kell húznia egészen ütközésig, orral vagy lábbal korrigálhatott. Ezután a gazdival átmentek, a kutya újból ráharapott a kötélre, és maga felé húzta. A cél minden esetben az, hogy ütközésig teljesen kinyissa, zárásnál, rendesen be kell kattannia az ajtónak, mindezt emberi segítség nélkül (biztatni persze lehet).
Kivétel nélkül minden kutyusnak meg kellett csinálnia a gazdival, Chili ezt a feladatot is jól teljesítette.

Eközben Imivel játszottam, aki nagyon aranyos volt, megfogta az ujjamat és úgy húzott, hogy menjek vele, vagy felemelte a két kis kezét, hogy vegyem fel. Márta rá is kérdezett viccesen, hogy akkor most babázok vagy kutyázok? 

Az ajtónyitás gyakorlása után elvonultunk Mártával, Vikivel, Barbarával, Andival és a két kutyussal a szobámba a jelzéseket gyakorolni. Márta megvárta, míg a kutyák lenyugodnak, utána kopogott az ajtón amint felfigyeltek a hangra magunkhoz hívtuk őket és adtunk egy falatkát. Egy párszor eljátszottuk ezt, utána mielőtt falatot adtunk volna kértünk egy bökést is. Nemcsak a kopogásra, hanem egy általam korábban vett ébresztőórára is megcsináltuk. Úgy vettem észre, hogy Chili nem reagál különösebben a hangokra, ellenben Ella igen, ő első ránézésre sokkal jobb hallókutyának tűnik. Most úgy néz ki, hogy ebből a szempontból nehéz lesz Chilivel dolgozni, mert azt is megfigyeltem, hogyha mélyen alszik, akkor nem elég szólongatni, meg kell érinteni, hogy felébredjen.
Márta elmagyarázta, hogy ezzel a gyakorlattal úgymond elrontjuk a kutyát, hiszen eddig pont azt tanították nekik, hogy legyenek érzékenyek a hangokra, most pedig újra érzékenyítve lettek/lesznek. Számomra nehéz volt, hogy nem hallottam a hangot, nem tudtam, hogy mikor kell adni a falatot, ezért kitaláltuk, hogy valami egységes jelre van szükség, hogy ne késsek el a jutalommal. Kipróbáltuk a világítós órám hangját is, amiről eddig úgy tudtam, hogy kellemetlen hangja van, Márta szerint semmi különös, erre az ő gyerekei simán továbbaludnának.
Elmondtam, hogy mit szeretnék, milyen hangokra legyen jelzés. Egyedül az ún. vészjelzéssel kapcsolatban vannak nézeteltérés köztem és Márta között. Szerinte, a vészjelzés hangjának a jelzésével azt várjuk el a kutyától, hogy kategorizáljon. A bökés és a mancsolás nem két különböző jelzés, hanem fokozat, azaz ha a bökésre nem reagálok, akkor mancsolással fog próbálkozni, ezután még erőszakosabban hívja fel magára a figyelmet. Én meg ragaszkodom ahhoz, hogy a vészjelzés jelzése legyen teljesen eltérő a többitől, mert hiába jelez ebben az esetben is bökéssel honnan tudom majd, hogy mit jelez?? Nem az lesz az első gondolatom, hogy a tűzjelző szirénája szólalt meg. Az a véleményem, hogyha az angolszász országok szervezetei meg tudják csinálni, akkor nálunk is mennie kellene. 

Részlet a www.hearingdogs.org.uk oldalról:
"Hearing dogs alert their deaf recipients to household sounds by touching them with a paw or nudging with a nose to gain attention. The recipient then asks the dog 'what is it?' by voice and/or hand command and then the hearing dog leads the recipient to the source of the sound. For danger signals such as the smoke alarm, the hearing dog will alert the recipient in the same way, but when asked 'what is it?' the dog will lie down to indicate danger.

Magyarán "a hallókutya jelzi a siketnek a háztartási hangokat, megérinti a mancsával vagy az orrával, hogy felhívják magukra a figyelmet. A címzett megkérdezi, hogy "mi van?" hang vagy kézjelre a kutya a hang forrásához vezeti a címzettet. Figyelmeztető jelzéseknél mint a füstjelző , a hallókutya jelez, de a kérdésre, hogy "mi van?" a kutya lefekszik a földre, ezzel jelezve a veszélyt."

Ezután mindannyian lementünk az udvarra, közös játék, behívás, elengedési gyakorlatok. 

Az alapos testmozgás után elfogyasztottuk az ebédet, ami nagyon-nagyon finom gyümölcsleves és házi nokedli volt pörkölttel és savanyúsággal. Miután jól megtömtem a bendőmet, felmentem a szobámba összepakolni.
Végül egy utolsó találkozóra összegyűltünk a társalgóban, ahol Márta elmondta, hogy meg van elégedve a látottakkal, minden kutya jól teljesített, a vizsgára többet tudnak fognak, alaposabban fel van készítve, mint ahogy azt kellene. Megköszönte a részvételt, jó utat kívánt és mindenkit megkért, hogy beszélje meg a saját csapatával, hogy mikor találkoznak újra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése