2011. február 9., szerda

Az átadási folyamat szellemi - lelki oldala

Szellemi felkészültség: nagyon izgalmas, hogy az Alapítvány által kiképzett segítőkutya másfajta ismereteket, hozzáállást kíván, eltérő szabályok vonatkoznak rá, mint a kedveltetésből tartott kutyára. - mindezt igyekezni kell fejben tartani, a gyakorlatban alkalmazni. Gondolok itt arra, hogy pl. a simogatás, masszírozás az adott feladat feloldását jelenti, vagy éjszakára ketrecbe kell zárni, mert ez jelenti számára a "munkaidő" végét. (Ez utóbbi hallókutyára nem vonatkoztatható, ők egész nap szolgálatban vannak.) Idővel ezek teljesen természetessé válnak.

Nézzük a dolog érzelmi, lelki oldalát: számomra az átadási folyamat kiválasztás utáni időszaka volt érzelmileg a legnehezebb, legösszetettebb - és ez az, amire senki sem készít fel.
Az elején még nem tolják rá túlságosan a kutyust a gazdira. Minden kutya más, vannak olyanok, akik viszonylag hamar "rácuppannak" a gazdára, míg másoknak több időre van szükségük. (Állítólag az uszkároknak ez a folyamat kifejezetten gyorsan megy.)  Tehát ez az időszak elsősorban az ismerkedésről, barátkozásról szól, ha már ekkor túlságosan ragaszkodna a gazdihoz, azzal csak a kiképzőknek lenne nehezebb. 

Egyszerre rengeteg új információt kell feldolgozni, ekkor még a kiképzők is idegenek. Már tudod, hogy melyik kutyust választották Neked, készülsz rá, tervezgetel. Ritkán találkoztok, nem ismered a kutyát, a kutya nem ismer Téged, egyenlőre csak egy ismerős vagy a sok közül..., kint vagytok a pályán, minden inger érdekesebb, mint Te, de dolgoznod kell vele. (Munka alatt nem szabályszerű végrehajtást kell érteni, hanem elérni azt, hogy megtegye amit kérsz, és mindezt azért mert jó neked dolgozni. ) A pályán ráadásul nagy a hangzavar, figyelsz, hogy milyen instrukciókat ad a kiképző, hogyan beszélsz, mit teszel, igyekszel mindent jól csinálni. A kutya nem hülye, tökéletesen érzi a benned lejátszódó érzelmeket és ennek megfelelően reagál a dolgokra.

Amúgy a dolgot nehezíti, hogy nem egy kölyköt kap a gazdi, hanem egy felnőtt, kiforrott, jól betanított kutyát, akinek van egy szerető nevelője és családja, valamint a kiképzők. Én személy szerint úgy érzem, hogy mindenkinek be kell bizonyítanom, hogy jó helyre fog kerülni Chili. Hiszen érzem és tökéletesen megértem, hogy azok az emberek akik 1,5 éve foglalkoznak vele a lehető legjobbat akarják a kutyának, ezáltal kissé bizalmatlanok a leendő gazdival szemben. Jó értelemben véve, egészséges mértékben megjelenik részükről a féltékenység is, amivel egész egyszerűen nem kell foglalkozni, mert nem a gazdi ellen szól. 

Csak azt tudom javasolni, hogy minél többet beszélgessünk erről családtagjainkkal, barátainkkal, keressünk meg olyanokat akik már átestek ezen. (Ebben próbál segíteni a blog is!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése