2011. február 27., vasárnap

Zsani, Bogyó & Chili, na meg az a fránya nátha!

Szombat reggel kínzó torokfájással ébredtem. Próbáltam összeszedni magam mert ezen a hétvégén OKJ-s Kutyakiképző tanfolyam van, ezért csináltam teát, tettem bele mézet, megittam két A. pezsgőtablettát, de sajnos csak kicsivel lett könnyebb. A M. nevű tabletta ideig-óráig hatott, nagy nehezen sikerült is végigülni a napot, de jóformán többet néztem a falon levő órát, mint a vászonra vetített pps-t. Suli után beültünk Istvánnal egy cukrászdába, ahol egy szelet torta és egy csésze tea felett meséltem neki a lakiteleki táborban szerzett élményeimről. Este szomorúan megállapítottam, hogy kitört rajtam a jó öreg nátha. Korán este tudtam aludni két órát, aztán megint arra keletem, hogy fáj a torkom, járkáltam a lakásban, rendet raktam, tévéztem - mindegy csak teljen az idő. Aztán hajnalban sikerült még három órát aludni. Mára sajnos csak rosszabbodott az állapotom, fáj a fejem, a torkom, folyik az orrom, ég a szemem - a szokásos. Remélem pár nap alatt (orvosi beavatkozás nélkül) túl leszek rajta.. 

A tanfolyamon ültem a sokadik zsepit gyűrögetve a kezemben, amikor úgy fél kettőkor kaptam egy SMS-t Barbarától, hogy 3 körül nálam lesznek Chilivel. Óh, te jó ég! Milyen jó, hogy még éjszaka rendet raktam.. Pedig arról álmodoztam, hogy amint hazaérek befekszem az ágyba... Szerencsére pont kettőkor véget ért az előadás, Edina elvitt egy ideig a kocsijával, aztán épp hazaértem 3-ra. Gyorsan "Chilibiztossá" tettem a lakást, csináltam egy teát és vártam.

Barbara elfelejtette a lakásszámot, így lementem eléjük, együtt feljöttünk, majd a folyosó végén megvárták, hogy kiengedjem hozzájuk Bogyót. Vicces volt, ahogy Bogyó nagy ugatás kíséretében nekilódult Chiliék felé, aztán úgy egy méterre tőlük megtorpant és megfordult. Chili még a folyosón játékba hívta Bogyót, de a kisöreg morgás kíséretében az értésére adta, hogy ő nem vevő erre.
Chiliről hamarosan lekerült a póráz, hagytuk őket, hogy játszanak egymással egy kicsit. Barbara kérte, hogy tegyem vissza a földre a Bogyó játékait, hogy megnézzük, összevesznek-e rajta. Meglepő módon Bogyó hagyta, hogy Chili mászkáljon a kedvenc puffján (a múltkor meg rögtön ott termett, ha Chili csak közelített felé, és onnan morogva küldte el) és megegye az otthagyott kekszdarabot, felvehette a több mint 10 éves plüss "Katicát" (Z, a hangya animációs film egyik szereplője), pedig ezt rajtam kívül eddig még a családtagok se nagyon érinthették meg.  

Nagyon örültünk, hogy jól haladnak a dolgok, ezért hogy csináljunk is valamit Barbara rákötötte a pórázt a konyhaszekrény ajtajához és beletette a csörgőórát, amit még a múltkor vettem. Gyakorolgattuk az ajtó nyitását nyisd ki, tárgy kivételét, ajtó zárását - bök. Falatkával jutalmaztam, Bogyó rögtön felfigyelt erre, mivel nem akart kimaradni a jóból - ő is minden alkalommal sorba állt.. persze adtam neki is, hogy érezze, nincs elfelejtve.  Az ajtó után a csörgőóra hangjára gyakoroltunk, Barbara csak akkor húzta fel, ha Chili nem figyelt rám, majd fejbólintással jelezte, hogy csörög - én ekkor magamhoz hívtam Chilit és kértem tőle egy bök-öt, majd jutalom. Az egy héttel ezelőtti gyakorláshoz képest már sokkal gyorsabban ment a dolog, de még mindig irányítani kell. A bököt "üresen" azaz kézfej nélkül nem ad, csak ha látja (az már mindegy neki, hogy melyik kezem, a kezem hol van). Ha viszont mancsot kérek, azt minden további nélkül, szépen megy. 

Az egyik jelzés+bök gyakorlatnál Bogyó támadásnak ítélte Chili még csak induló jelzését, megpróbált az orrához kapni. Chilinek akkor is meg kell csinálni a jelzést, ha Bogyónak ez nem tetszik. Kicsit nehéz elkapni/észrevenni azt a pillanatot, amikor Bogyó agresszióból támad, támadna. Mivel kicsi és gyors már esetleg odakapott vagy próbálkozott, mire észreveszem. Pedig nagyon fontos a helyes időzítés, még támadás előtt le kell állítanom, különben kárba vész minden munka Chilivel.
Pihenésül pár egyszerűbb dolgot csináltattam vele, mint pl. hempi, ül, fekszik, hátra, szia. Hangot (egy rövid vakkantás) is kértem tőle, erre Bogyó megint azt hitte támadás készül ellenem, ezért rögtön hozzámszaladt és Chili felé kapott. Másodjára is kértem hangot Chilitől, erre Bogyó már csak felfigyelt, de nem csinált semmit. Amúgy ha Chili időnként el-elkóricált a lakásban, a hátsóját szagolgatva Bogyó hűségesen követi. Megint csináltunk pár jelzést, közben kifogytam a zsepi-készletemből, de a 100-as csomag a nappaliban volt, ekkor eszembe jutott, hogy esetleg Chili is ide tudná hozni.. Meg is kérdeztem Barbarát, hogy hogyan lehet ezt megcsinálni. Elmondta, hogy ezt 2 héttel az átadás előtt szokták gyakorolni a gazdákkal, azzal a 3-4 tárggyal amit a leggyakrabban kér/használ a leendő gazdi. Ezeknek tudja is a nevét, de bármilyen távolságból, irányítással bármit a gazdihoz kell tudni vinni. Három különböző dolgot tettünk a dohányzóasztalra, és Barbara megmutatta, hogyan vezessem rá a kutyust, hogy melyik kell éppen nekem. 
A végére újra megismételtük a jelzéseket.

Ezután felöltöztünk, hogy keressünk a közelben egy parkot, ahol szabadon lehet engedni a kutyust. Eközben sem tétlenkedtünk, Barbara megmutatta a helyes lifthasználatot, ajtón keresztül való közlekedést. Chili szereti húzni a pórázt, ezért elég sokszor rá kellett szólni, megrántani, hogy menjen normálisan. A parkban kicsit labdáztunk, majd vissza a házba, ahol megmutattuk Barbarának, hogy milyen szépen közlekedünk. Amint nálam lesz, ezek a dolgok beépülnek majd a napi rutinba és irányítás nélkül is menni fog.

Szokás szerint megbeszéltük, hogy hétvégén biztos találkozunk a pályán, de lehet hogy sikerül egy hétköznapi gyakorlást is beiktatni. Most úgy néz, hogy Chili kb. 2-3 hét múlva hozzám kerül, Márta már szervezi a vizsgákat, azt szeretné, hogy márciusban megcsináljuk a vizsga első részét.

Miután Barbaráék elmentek, nagy nehezen rávettem magamat, hogy vacsit csináljak. Bogyót is megetettem, beadtam neki a gyógyszereket, aki azóta is csak alszik, totálisan ki van ütve. A nagy hőzöngésben, erőfitogatásban, stresszben  alaposan kifárad, hosszútávon nem tudom hogy fogja ezt bírni.

2011. február 25., péntek

Hogyan kommunikáljunk a hallássérültekkel? - I. rész

Régi vágyam, hogy valamilyen módon közelebb hozzam a hallókat és a hallássérülteket, de ez a mai, kommunikációra épülő társadalmunkban kifejezetten nehéz. Reményeim szerint ezzel a három részes cikksorozattal sikerül egy híd alapjait leraknom, várom hozzászólásaitokat, élményeiteket, írjatok arról, hogy szerintetek hogyan lehetne javítani a jelenlegi helyzeten.

A hallássérült szó egy gyűjtőfogalom, mely magába foglalja a siketeket és a nagyothallókat. A siketek nem rendelkeznek hallásmaradvánnyal, általában nem viselnek hallókészüléket, többségük jelnyelven beszél. A nagyothallók rendelkeznek hallásmaradvánnyal, viselnek hallókészüléket, megfelelő minőségű orvosi rehabilitációval, fejlesztéssel jól be tudnak illeszkedni a hallók világába.
Vannak olyanok is, akiknek egyik fülén van némi hallásmaradvány, a másikon semmi sincs. (Én is ilyen vagyok, igazán sehova se tartozom, de mindkét világot ismerem.)

Egy tipikus jelenet: bemegyek a bankba elintézni valamit, az ügyintéző többnyire lefelé vagy a monitor képernyőjét nézi, kérdés közben nem néz rám. Többször is rákérdezek, hogy mit mondott, megkérem, hogy beszéljen érthetően, erre ideges lesz, furcsán néz rám. Aztán amikor elmondom, hogy ne haragudjon, de hallássérült vagyok, akkor zavarba jön és nem tudja kezelni a helyzetet. Továbbra se változtat sem a fejtartásán, elkezd hangosan, az artikuláció rovására (sajnálkozva) beszélni, de ezzel csak nehezíti a helyzetet. Ráadásul sok embert zavar az is, hogy nem a szemébe nézek beszélgetés közben, hanem "máshova", de ez a máshova nem más, mint a szája.

Számtalan esetben előfordult az is, hogy amíg nem derült ki, hogy hallássérült vagyok, addig azt hitték, hogy bunkó vagyok, direkt nem figyelek oda, értelmileg akadályozott vagyok, "azt hittem a fejeddel van valami baj" és még sorolhatnám. Szerencsére a legtöbb esetben sikerült tisztázni a félreértéseket, én is tanultam ezekből. Ma már igyekszem odafigyelni erre, a beszélgetés kezdetekor elmondom, hogy: "hallássérült vagyok, kérlek beszéd közben nézz rám, és ha nem figyelek oda, akkor érints meg vagy más módon jelezz".
Elismerem, hogy részben mi is hibásak vagyunk, hogy a beszélgetés elején nem mindig "fedjük fel" magunkat, de ez a legtöbbször nem tudatos, mert ez egy állapot, amit idővel (különösen azok akik így születtek) már észre se vesz az ember, természetessé válik. Mivel mindannyian különbözőek vagyunk, vannak olyanok is, akik szégyellik, nem szeretnek erről beszélni, mert félnek, hogy ezzel sebezhetővé teszik magukat - ezt is tiszteleteben kell tartani. (Néha nekem sincs kedvem elmondani.) 

Arról meg egyáltalán nem tehetek, hogy nem látszik rajtam, hogy fogyatékos vagyok, pedig én már ott tartok, hogy kitűzőt is szívesen hordanék, ahhoz hasonlót amit gyengénlátók hordanak (kör alakú, sárga alapon három fekete pötty).
A legnagyobb probléma szerintem az, hogy miért van az, hogy mondjuk a rosszul beszélő nagyothallót rögtön lehülyézik? "Maga süket?!" - hányszor mondták már ezt nekem is... Miért nem gondolkozik el az illető, hogy esetleg nem-e hallássérült az illető.

"Ne felejtsd el, a siket embernek több bántásban lehet része, mint a mozgássérültnek vagy a vakoknak, mert a sérültsége nem annyira látható. Igaz, néha komikusnak tűnhet a viselkedése, ahogy hadonászik a kezével. Ha viszont szóba elegyedtek, félreértheti, amit mondasz neki. A siketeket bizony akaratlanul is kinevethetik mások! És azt se felejtsd el, hogy fogyatékuk számukra veszélyes helyzeteket is teremthetnek. Például nem hallják meg, ha rájuk dudál egy autó az utcán... "
(Az idézet a www.neparazz.hu oldalról származik.)

...

A hallássérültek értelemszerűen elsősorban nem hangok, hanem jelnyelv, szájról olvasás, testbeszéd, szemkontaktus útján kommunikálnak. Ide sorolható a rezgés is, de ennek inkább tájékoztató, figyelemfelkeltő szerepe van.

Jelnyelv: vizuális kódrendszer legfejlettebb formája, melyet elsősorban a siket emberek használnak. A jelnyelvnek is van egy sajátos hangtana, alaktana és mondattana. Általában az adott nyelv nyelvtani sajátosságai jellemzik a jelnyelvet. Szókincse pontos nyelvtani szabályok szerint rendeződik, így annak nyelvjárásai is lehetnek. Tanulásának nehézségei összemérhetők a hangzó nyelvekével.
Egy jelnyelvi egység (jel) komplett jelentést hordoz (nem pedig betűt v. hangot idéz fel). Kiegészítő kódként létezik ugyan az ujjábécé és a fonomimikai ábécé, de ez csupán nevek, betűhalmazok, esetleg ismeretlen kifejezések visszaadására szolgál.

Szájról olvasás: az a technika, amivel az alkalmazója vizuálisan, a szájmozgások alapján ismeri fel a beszédet. Az így látható mozgássorozat a szájkép. Sok olyan hang van, amiknek ugyanaz a szájképe, sőt egyes szavak is ugyanolyannak látszódnak. Az ember legfeljebb az elhangzottak 32%-át képes így felismerni, a többit a téma és a szövegkörnyezet alapján kell kikövetkeztetnie.

Testbeszéd: nem verbális jelek használata. Fajtái: mimika, vokális kommunikáció, tekintet, mozgásos kommunikáció, testtartás, térköz. Hangulatot, érzelmeket "olvasunk ki" vagy ha nem értjük mit akart mondani a másik, akkor ennek segítségével próbáljuk kikövetkeztetni (pl. a jegyellenőr lefelé néz, tartja a kezét - várja a jegy átadását).

Szemkontaktus: a szemünkkel úgymond hívjuk egymást, nézve "mutatunk" egy tárgyra, személyre stb.

Példák rezgésre: ha meg akarom állapítani, hogy szól-e a TV, akkor a hangszóróra teszem a kezem vagy ha vizet forralok, de fedő van a lábason, akkor a fedő rezgése alapján, annak levétele nélkül megállapítom, hogy forr-e már a víz vagy sem.

Hogyan kommunikáljunk a hallássérültekkel? - II. rész
Hogyan kommunikáljunk a hallássérültekkel? - III. rész

2011. február 24., csütörtök

A csengőhangokról

Az eddig eltelt 13 év alatt számtalanszor megfigyeltem, hogy a csengőhang időnkénti váltakoztatása jó hatással van a jelzés módjára, ez a napokban újra bebizonyosodott. Általában 2-3 hangot szoktam cserélgetni, de most egy teljesen ismeretlen lett beállítva: amikor februárban Barbara nálunk járt Chilivel megkérdezte, hogy melyik csengőhangot használom. Megpróbáltam egy olyat találni, ami mindannyiunk Nokia telefonján gyárilag rajta van. Nem volt ilyen, ezért megbeszéltük, hogy majd átküldöm sms-ben. A keresgélés során egy új csengőhang lett beállítva, de nem szándékosan - nekem is csak Bogyó élénksége tűnt fel.
Bogyó eleinte csak felemelte a fejét, körbenézett a hangra, de úgy 5-6 csörgés után már sokkal aktívabban, pontosabban jelzett, mint eddig. Ettől még sajnos nem jön hozzám, de már az is nagy segítség, hogy a helyéről igyekszik felhívni a figyelmemet, hogy valami történt. Ilyenkor körbenézek a lakásban és ha a telefon, akkor a villogása alapján találok rá. (Az ajtócsengő az egyetlen amire hajlandó felállni, ugatni, odajönni hozzám és az ajtó felé terelgetni.) 

Nem az a fontos, hogy teljesen ismeretlen legyen a hang, lehet egy korábban használt is - a lényeg az "újdonság varázsa". Valószínűleg a "régit" egy idő után annyira megszokja, hogy nem mindig váltja ki belőle az általam elvárt reakciót, azaz a jelzést. Továbbá azt is megfigyeltem, hogy csak bizonyos hangok iránt mutat érdeklődést. Azt nem tudom milyen hangok ezek, csak amikor a telefonomban végigmegyek a listán - látom az eltérő reakciókat.

Kíváncsi vagyok, hogy Chili esetében is igazak-e a fentiek. A jelzéseket tekintve a két kutya között a legnagyobb különbség a hangra való érzékenységben van, Chilinél a mozgássérült-segítő képzés részeként ez kiválóan el lett nyomva, ráadásul "olaszos családban" nevelkedett.  Az együttélés során ez fejlődni fog nála.

2011. február 23., szerda

Bonnie Poitras Tucker: A csend hangjai

Bonnie Poitras Tucker: A csend hangjai című könyvét szeretném a figyelmetekbe ajánlani.  (Megjelent a Bastei Budapest Kiadó gondozásában.)
Aki ismer, tudja, hogy nagy könyvfaló vagyok, kedvenc időtöltésem egyike a könyvesboltok, antikváriumok polcainak tüzetes átvizsgálása.. Ezért is volt meglepő számomra, hogy a 2002-ben megjelent könyvet, én sokkal később, egy nagy könyvesbolt egyik eldugott sarkában, az akciós könyvek pultjánál találtam meg.

Bonnie siketen született 1939-ben. Megtanult beszélni, szájról olvasni, jogi egyetemet végzett. Három felnőtt gyermek édesanyja, neves jogászprofesszor, évekig gyakorló ügyvédként dolgozott. 

Ez volt az első olyan könyv, melyet egy sorstársam írt, izgalmas felfedezés volt, amikor rájöttem, hogy jééé nem csak én élem át ezt, jééé nem csak én érzek így, jééé nemcsak nekem vannak ilyen-olyan gondolataim. Sokat sírtam olvasás közben. Tucker sok-sok humorral, őszintén mutatja be a másságunkat, mindennapi küzdelmeinket a hallók világában - ezáltal erőt adott, pozitív példát mutatott, hogy hallássérülten is lehet viszonylag teljes életet élni. Halkan megjegyzem, hogy a könyv megállapításaival nem mindig értettem egyet, de ez abból is ered, hogy teljesen eltérőek az amerikai és a magyar viszonyok.
A könyv nagy erénye, hogy együttérzésre és elgondolkozásra ösztönzi az olvasót.

Elsősorban hallóknak, hozzátartozóknak, érdeklődőknek ajánlom ezt a könyvet, hogy jobban megérthessék hallássérült családtagjukat, gyereküket, ismerősüket.

Részlet a könyvből:

"Milyen a csönd?

Kérem beszéljen nekem arról, hogy mit hall! Azt mondják a tenger zúg, morajlik. Hogy hangzik a zúgás és a morajlás? Azt mondják a szalonna serceg a serpenyőben, a kukorica pattog. Ezek hasonló hangok? Csak éppen az egyik tovább tart, mint a másik? Amikor serceg a szalonna, az olyan, mint sok kis pattogás egymás után? Hogyan hangzik a pattogás? Mit jelent az, ha valaki azt mondja, "hallom, hogy forr a víz a tűzhelyen"? Hogyan tudnak azok az apró kis buborékok bármilyen hangot is hallatni?
(...)
És a zene? Azt mondják, a countrymuzsika másképp hangzik, mint a popzene, és a blues más, mint a jazz vagy a klasszikus zene. És hogy a rockzene teljesen másképp szól, mint az összes többi. Ez az egész annyira zavaros! El tudja nekem mindezt magyarázni anélkül, hogy olyan szavakat használna, mint "mormog", "dübörög" és "jól cseng"? Mert én, aki nem hallok, nem értem, mi az, hogy "mormogni", "dübörögni" és "jól csengeni".
Ha erősen megrántom a toalettpapírt, akkor letekeredik a rolniról, egész a földig. Ad közben hangot? Lehet azt hallani, amikor épp leér a földre? És amikor olvadozik a fagyi, és rácsöpög az ember ruhaujjára, azt hallani? Vagy csak akkor ad hangot, ha kemény felületre csöppen, például a konyhakőre, nem pedig a puha ruhaujjra? Ha összenyomom a fogkrém tubusát, akkor hallani valamit? És mi van, ha már kiürült? Azt mondták nekem, hogy a kipréselődő levegőnek is van hangja. Ez meg hogy lehet? Milyen az a hang?
(...)
Beszéljen nekem arról, amit hall, ám olyan szavakkal, amelyeknek számomra van értelmük! De először én mesélek önnek arról, hogy milyen a csönd."

2011. február 21., hétfő

Kösz, kedves Hacker!

Szomorú dolog történt az elmúlt két napban. Egy 'jóakaratú' hacker feltörte gmail fiókomat és az Eszternek szerkesztett blogot. A fiókomat teletömte sok száz levéllel, megváltoztatta a blog jelszavát, így ahhoz már nem tudok hozzáférni, ezért új néven, újra kellett kezdenem az egészet.

Hiába minden óvintézkedés, sajnáltos, hogy egyes embereknek örömöt okoz az, hogy egy pillanat alatt tönkre tegyék azt, ami a másiknak fontos, értékes, nem beszélve a belefektetett időről és energiáról.

Kedves Hacker! Örülhetsz, mert elérted a célodat, totál ki vagyok akadva!

2011. február 19., szombat

Bogyó, a modell

Ma előjött bennem a műkedvelő fotós, csináltam egy pár képet Bogyóról, szerintem nagyon jók lettek, remélem Nektek is tetszeni fog!




"Én?? Sosem fáradok el!" - Chili

Kivételesen nem vasárnap, hanem ma került sor a gyakorlásra Chilivel. 

A pálya szélén átvettem a cipőmet gumicsizmára, felcsatoltam a jutalomfalat-tartót, a zsebembe raktam zacskót, pórázt, meg labdát - aztán a kis csapatunk felé vettem az irányt. Chili kettejük (Andi és Barbara) között állt, s ahogy észrevett odaszaladt hozzám és nagy örömmel üdvözölt, puszit is kaptam. November óta most először fordult elő, hogy őszintén örült nekem. A lakiteleki tábor megtette a hatását, érezhetően kezd szorosabb lenni köztünk a kapcsolat, jobban odafigyel rám, könnyebb vele dolgozni.

Egy kis labdázással kezdtünk, hogy növeljük a pozitív élményekkel töltött időt. Chili amúgy olyan gyorsan amortizálja a labdákat, hogy azt amit még a tábor előtt vettem neki, a mai nap után folyamán  olyan ramaty állapotba került, hogy szerintem 1-2 alkalom után mehet a kukába.
Ráraktam a kutyusra a pórázt, lábhoz, láb mellett egyenesen, körbe-körbe mentük, közben ültetés. Belülről ujjongtam, hogy mennyivel ügyesebbek vagyunk, mint a múltkor, Barbara szerint is jól ment. Természetesen még van hova fejlődnünk, de legalább már vannak jelei, hogy kezdünk csapatként működni. A tempóra jobban oda kell figyelnem, mert a kutyához képest lassú vagyok...

Ezután az akadálypályán gyakoroltuk az agility alapjait. Leültettem az első akadály előtt, majd ott ül, én meg elsétáltam a másodikhoz (három közül a középsőhöz), majd onnan akadály, akadály, tovább akadály. Január 30-án csináltuk ezt utoljára, akkor nem ment, mert amint hátat fordítottam utánam jött. Ehhez képest most sikerült az első előtt ülve maradni, és szóban utasítani az akadályok átugrására. Jutalomként mindannyiszor megsimogattam és eldobtam a labdát. 
Az akadály mellett visszajövetel gyakorlása: azaz amikor magamhoz hívom, akkor ne ugorja át (visszafele) az akadályt/akadályokat, hanem mellette jöjjön el. Ehhez híváskor valamelyik oldalra ki kellett lépnem, tapsikálnom, hogy felhívjam magamra a figyelmet. 1-2 próba után, már nem kellett kilépni, anélkül is jól jött.

Miután ezt is abszolváltuk, nekiláttunk a kanyaroknak, a hangsúlyt a karjelzésekre helyeztük. Megtanultam, hogy mikor, melyik kezemet használom, hogyan forduljak.

Később összeraktuk az egyes részeket: ültetés a startnál, elsétálok a pálya közepére, mutatom az irányt és mondom, hogy akadály, fordulás, kézváltás, újabb akadály, majd magamhoz hívás. 

Megint labdáztunk, majd Barbara elmagyarázta, hogy kell a szlalomon végigmenni, melyik oldalról kell belépnie a kutyának (az első rúdnak a kutyától balra kell lenni, tehát jobbról lép be), hogyan gyakoroljuk. Leültettem Chilit a végére, majd bal ujjaim között a falatkával vezettem végig a rudak között. Utána falat nélkül próbálkoztam. Ennél a feladatnál annyira eleven, szétszórt volt, hogy csak félig-meddig sikerült. Többször is vártunk, rászóltunk, hogy nyugodjon meg, Barbara is megpróbálta, de neki is csak trükkösen ment.
Úgy döntöttünk, hogy most nem erőltetjük ezt a feladatot, inkább labdáztam vele úgy 10 percet.

Ezután bementünk a Top Mancs közösségi házikójába és a táborban tanult jelzéseket vettük át. Leültem egy székre, Barbara kopogott az ajtón (mindannyiszor fejbólintással jelzett) én meg  magamhoz hívtam a kutyát amint felfigyelt a zajra és kértem tőle egy bök-öt. Ezt párszor megcsináltuk, majd pihenésként a szekrény kinyitását kértem. A berakott kosárkát felszólításra kivette, ideadta, majd bezárta az ajtót. Utána tovább gyakoroltuk a zaj és a bök összekötését, majd üresen (azaz zaj nélkül) kértem tőle pár mancsot. Minden bök és mancsot után simogatás és jutifalat járt.

Megbeszéltük, hogy majd pontosítjuk, hogy mikor találkozunk legközelebb, Andival elköszöntünk  Barbarától, majd kimentem a házból játszani még egy kicsit Chilivel. Addig Andi kiengedte a kocsiból a harmadik kutyáját Dendyt, az afgán agárt. Életemben először most láttam agarat, igazán gyönyörű, nemes kinézetű kutya. A közeli dombra, egészen a bobpályáig elsétáltunk, időnként gyakoroltam a behívást, ami nagy futkározás közben, nevelőszülő jelentlétében nem mindig egyszerű, de viszonylag jól ment. Andi figyelmeztetett, hogyha az agár fut felém ne lépjek oldalra, ne ijedjek meg, hogy nekem jön, ki fog kerülni. Nem féltem egyáltalán, inkább csodálattal figyeltem, ahogy fut. Chili a több órás gyakorlás ellenére is vígan futkározott a többiekkel, és ha egy kicsikét elfáradt, akkor pont a legnagyobb dagonyába feküdt bele, hogy lehűtse magát... 

Séta közben kikérdeztem Andit, hogy milyen praktikákat alkalmaz, amikor ilyen sáros a kutya. (Sajnos az uszkár szőre nem viaszos, mint a spánielé, ezért nehezebb is tisztán tartani.) Beszéltünk arról is, hogy Chili imád minden méretű, mélységű vizet, pocsolyát bármit, amibe bele tud ugrani vagy feküdni, így figyeljek erre, ha pl. tó mellett sétálunk.

2011. február 18., péntek

Lakiteleki tábor - 3. nap (február 13.)

Ébredéskor megint üdvözölt Chili, megsimogattam, de legszívesebben visszaaludtam volna. Nagy nehezen összekaptam magam, s levittem a kutyát, utána reggeliztünk.
Ittam egy kávét, kifizettem a tartozásomat, kentem egy kenyeret a kutyának, majd kimentem, hogy a szokott módon megetessem. Barbaráék is jöttek utánunk, kicsit játszottunk, elengedési gyakorlatok. Megetettem Chilit, majd a társalgóban gyűltünk össze, ahol az ajtó nyitását, zárását gyakoroltuk. Ehhez egy erre a célra tervezett,  kétirányba nyíló ajtó-állványt használtunk, melynek a kilincse gyárilag ki van fúrva, ebben pedig egy vékony madzag van - erre kell rácsomózni egy megfelelő hosszúságú kötelet (a kutya méretéhez kell igazítani).
A kutyusnak a nyisd ki vezényszóra rá kell harapnia a kötélre, lefelé és hátra kell húznia egészen ütközésig, orral vagy lábbal korrigálhatott. Ezután a gazdival átmentek, a kutya újból ráharapott a kötélre, és maga felé húzta. A cél minden esetben az, hogy ütközésig teljesen kinyissa, zárásnál, rendesen be kell kattannia az ajtónak, mindezt emberi segítség nélkül (biztatni persze lehet).
Kivétel nélkül minden kutyusnak meg kellett csinálnia a gazdival, Chili ezt a feladatot is jól teljesítette.

Eközben Imivel játszottam, aki nagyon aranyos volt, megfogta az ujjamat és úgy húzott, hogy menjek vele, vagy felemelte a két kis kezét, hogy vegyem fel. Márta rá is kérdezett viccesen, hogy akkor most babázok vagy kutyázok? 

Az ajtónyitás gyakorlása után elvonultunk Mártával, Vikivel, Barbarával, Andival és a két kutyussal a szobámba a jelzéseket gyakorolni. Márta megvárta, míg a kutyák lenyugodnak, utána kopogott az ajtón amint felfigyeltek a hangra magunkhoz hívtuk őket és adtunk egy falatkát. Egy párszor eljátszottuk ezt, utána mielőtt falatot adtunk volna kértünk egy bökést is. Nemcsak a kopogásra, hanem egy általam korábban vett ébresztőórára is megcsináltuk. Úgy vettem észre, hogy Chili nem reagál különösebben a hangokra, ellenben Ella igen, ő első ránézésre sokkal jobb hallókutyának tűnik. Most úgy néz ki, hogy ebből a szempontból nehéz lesz Chilivel dolgozni, mert azt is megfigyeltem, hogyha mélyen alszik, akkor nem elég szólongatni, meg kell érinteni, hogy felébredjen.
Márta elmagyarázta, hogy ezzel a gyakorlattal úgymond elrontjuk a kutyát, hiszen eddig pont azt tanították nekik, hogy legyenek érzékenyek a hangokra, most pedig újra érzékenyítve lettek/lesznek. Számomra nehéz volt, hogy nem hallottam a hangot, nem tudtam, hogy mikor kell adni a falatot, ezért kitaláltuk, hogy valami egységes jelre van szükség, hogy ne késsek el a jutalommal. Kipróbáltuk a világítós órám hangját is, amiről eddig úgy tudtam, hogy kellemetlen hangja van, Márta szerint semmi különös, erre az ő gyerekei simán továbbaludnának.
Elmondtam, hogy mit szeretnék, milyen hangokra legyen jelzés. Egyedül az ún. vészjelzéssel kapcsolatban vannak nézeteltérés köztem és Márta között. Szerinte, a vészjelzés hangjának a jelzésével azt várjuk el a kutyától, hogy kategorizáljon. A bökés és a mancsolás nem két különböző jelzés, hanem fokozat, azaz ha a bökésre nem reagálok, akkor mancsolással fog próbálkozni, ezután még erőszakosabban hívja fel magára a figyelmet. Én meg ragaszkodom ahhoz, hogy a vészjelzés jelzése legyen teljesen eltérő a többitől, mert hiába jelez ebben az esetben is bökéssel honnan tudom majd, hogy mit jelez?? Nem az lesz az első gondolatom, hogy a tűzjelző szirénája szólalt meg. Az a véleményem, hogyha az angolszász országok szervezetei meg tudják csinálni, akkor nálunk is mennie kellene. 

Részlet a www.hearingdogs.org.uk oldalról:
"Hearing dogs alert their deaf recipients to household sounds by touching them with a paw or nudging with a nose to gain attention. The recipient then asks the dog 'what is it?' by voice and/or hand command and then the hearing dog leads the recipient to the source of the sound. For danger signals such as the smoke alarm, the hearing dog will alert the recipient in the same way, but when asked 'what is it?' the dog will lie down to indicate danger.

Magyarán "a hallókutya jelzi a siketnek a háztartási hangokat, megérinti a mancsával vagy az orrával, hogy felhívják magukra a figyelmet. A címzett megkérdezi, hogy "mi van?" hang vagy kézjelre a kutya a hang forrásához vezeti a címzettet. Figyelmeztető jelzéseknél mint a füstjelző , a hallókutya jelez, de a kérdésre, hogy "mi van?" a kutya lefekszik a földre, ezzel jelezve a veszélyt."

Ezután mindannyian lementünk az udvarra, közös játék, behívás, elengedési gyakorlatok. 

Az alapos testmozgás után elfogyasztottuk az ebédet, ami nagyon-nagyon finom gyümölcsleves és házi nokedli volt pörkölttel és savanyúsággal. Miután jól megtömtem a bendőmet, felmentem a szobámba összepakolni.
Végül egy utolsó találkozóra összegyűltünk a társalgóban, ahol Márta elmondta, hogy meg van elégedve a látottakkal, minden kutya jól teljesített, a vizsgára többet tudnak fognak, alaposabban fel van készítve, mint ahogy azt kellene. Megköszönte a részvételt, jó utat kívánt és mindenkit megkért, hogy beszélje meg a saját csapatával, hogy mikor találkoznak újra.

2011. február 17., csütörtök

Lakiteleki tábor - 2. nap (február 12.), II. rész

Miután jól kibeszéltük magunkat, elindultunk megkeresni Andit, hogy elkérjük tőle a laptopját, mert Eszter meg szerette volna nézni a blogomat, ha már annyi jót meséltem róla. Végül a társalgóban találtuk rá, ami amolyan nyugiszigetté vált, ugyanis a csoport rajtunk kívül elment a kecskeméti plázába gyakorolni, számomra meglepő módon hiányzott a sok kutya, a nyüzsgés. Andi Barbarával beszélgetett, közben a gobleinjével foglalatoskodott, Viki a gépén játszott, az anyukája hímzett, a kutyák meg aludtak. Úgy döntöttem, hogy kihasználva a napsütéses időt, meg a nyugit, lementem az udvarra Chilivel. Eleinte csak szimplán labdáztunk, aztán (a nap folyamán már harmadszorra) gyakoroltuk a labda eldobása közbeni ülve maradást, míg azt nem mondtam, hogy mehetsz, utána megint egy kis labdázás, ezt csináltuk felváltva, míg le nem jöttek a többiek. A kutyusokat hagytuk játszani, lassacskán a többiek is megjöttek a plázatúrából, ők is csatlakoztak hozzánk, és megkezdődött az össznépi kutyázás...
Visszatérve a társalgóba, rámjött az álmosság, alig bírtam nyitva tartani a szememet, féltem, hogy ültő helyemben fogok elaludni, pedig addigra már két kávén voltam túl. Andi és mások is ugyanerre panaszkodtak, így megnyugodtam, hogy nem vagyok egyedül.. Áloműző foglalatoskodásként kiszedegettem Chili szőréből a bogáncsokat, fotóztam, Imivel játszottam. Betty Natit, a saját uszkárját fésülgette, néztem hogyan csinálja, mert már olvastam róla, hogy teljesen más ellátást igényel az uszkár szőre, mint a bolognese-nek. Szerintem Bogyó szőrét könnyű fésülni, csak minden nap kell csinálni, mert nagyon gyorsan összeáll, nincs aljszőrzetük, csak fedő. Chilinek elég hetente 2-3x kell csinálni, és ahogy láttam inkább kefélgetni kell. Érdekes volt figyelni Borit is, aki Kópénak igyekezett megtanítani az ajtó nyitását. 
A jó levegő és a mozgás jót tett az étvágyunknak is, ahogy láttam szinte mindenki befalta a vacsorára kapott jókora adag rakott krumplit. Ezután Barbara és Andi felügyeletével megettem a kutyust. 

Úgy fél 8 körül végre összeterelődött a teljes csapat a törzshelyünkön, a társalgóban, így Márta belekezdett a klikker tréning alapjainak magyarázatába, elmondta, hogy ennek alkalmazhatósága kutyánként változik, sok mindentől függ, van olyan kutyus, amelyik a módszer segítségével jobban tanul, mint ha csak szimplán a pozitív megerősítést alkalmaznának.
Hangsúlyozta az időzítés fontosságát, hogy meg kell tanulnunk eltalálni a megfelelő pillanatot, ami lényegében egy lépés a cél felé. Először határozzuk meg a célt, ha összetett, akkor bontsuk több egyszerű részre. Minden klikk után adni kell falatkát, de nem kell rögtön, lehet vele kicsit matatni, molyolni. Semmilyen segítséget ne adjunk a feladatot illetően a kutyának, se tettben, se szóban, de a kutya feszültségének oldására lehet olyanokat mondani ami nem kötődik vezényszóhoz, nem ért, de biztató hatású: pl. Meg tudod csinálni!, Ügyes vagy! stb. Mindig egy klikk-el kezdünk, utána egy jutifalat - ezzel úgymond tisztázzuk előtte, hogy most klikkerezni fogunk. Ha tárggyal kapcsolatos a feladat, akkor mielőtt rávezetnénk arra, hogy mit csináljon a tárggyal, először magát a tárgyat kell megerősíteni. Fokozatosan, mindig többet várjunk tőle az előző lépésnél. 

Márta az elmélet jobb megértése érdekében a gyakorlatban is bemutatta, emberen. Ehhez kiküldte Katit és addig megbeszéltük, hogy mi legyen az elérendő cél. Jókat nevettünk, miközben Kati próbálta kitalálni, hogy mi is a feladat, közben Márta magyarázott. Ezután sorba jöttek a kutyusok, többek közt Dónak (labrador) és Scottynak (shelti) kifejezetten jól ment a klikkerezés, Chilinek már nem annyira, Kefír (retriever) meg szinte semmit se haladt -  ez is azt tükrözi, hogy mennyire különbözőek a kutyusok. Még egy dolgot figyeltem meg: szinte minden kutya hozzá van a szokva, hogy szűk helyen, sok ember és kutya előtt kell teljesítenie, de így is vannak kutyák, aki szégyenlősek a többinél, ilyen pl. Tücsi is.
Nagyon jó hangulatban telt az este, sokat nevettünk. Márta csoportképet készített rólunk, majd megköszönte a munkáját Attilának és Ritának, annak a két nevelőszülőnek, akiknek a kutyáját a gazdik a táborból egyenesen hazaviszik. Kaptak egy emléklapot és egy üveg pezsgőt. Mind a ketten meg voltak illetődve, a sírás határán álltak. Másnap hazafelé a metrón kérdeztem Ritától, hogy nehéz-e elengedni a kutyát? Azt válaszolta, hogy mindenki ezt kérdezi tőle, de ez rossz kérdés, mert persze nehéz, de ő úgy érzi, hogy kapott egy feladatot és sikeresen végrehajtotta - és ennek jobban örül. Elmondta még, hogy "az lenne a nagyon nehéz, ha sohase láthatnám ezután".
A csoport nagy része elvonult a szobájukba, én még maradtam beszélgetni, ahol többek közt az Alapítványról, a hozzá kapcsolódó tevékenységekről, hiányosságokról volt szó, hogy min lenne érdemes változtatni. Megköszöntem a többi gazda nevében is a munkájukat, elismeréssel adóztam az önzetlenségüknek. Szubjektíven elmondtam, hogy a kezdetekkor úgy éreztem, hogy nem minden kérdésemre kaptam választ, nem mondták el hogy mikor mi következik, nem hívták fel a figyelmet a lelki nehézségekre - azaz hiányos a gazdatájékoztató. Megosztottam velük azt is, hogy úgy érzem nagy bátorság volt úgy a hallókutya programban részt venni, hogy nekik sem volt erről tapasztalatuk, nincs minta, nem láttam hogy a megtanított jelzések valóban a segítségemre lesznek-e. Szóba került a mindennapi életben tapasztalható diszkrimináció a fogyatékosokkal szemben, hogy nekünk, hallássérülteknek az a nehéz, hogy nem látszik rajtunk, hogy mi bajunk van, emiatt a többség bunkónak tart. (Én már ott tartok, hogy akár egy plecsnit is szívesen hordanék.)
Éjfél körül levittem Chilit egy utolsó körre, sajnos a szobába visszatérve elég nyugtalan volt, állt az ajtó előtt, jó fél óra kellett mire megnyugodott - az első éjszaka után enyhe szeparációs stresszt jeleit mutatta.

2011. február 16., szerda

Lakiteleki tábor - 2. nap (február 12.), I. rész

07:55 - kor keltem a világítós lámpám fényére, félálomban lenyomtam a gombot, majd egy mancs nyomását, és egy nedves orrot éreztem az arcom közvetlen közelében - Chili üdvözölt kutya módra.. Mintha 7 körül is éreztem volna a mancsát, felugrott (?) és leparancsoltam az ágyról, de nem tudom, hogy álmodtam-e ezt vagy tényleg megtörtént.
Gyorsan rendbe tettem magam, levittem Chilit az udvarra elvégezni a dolgát, meg egy kicsit játszani a többiekkel. Andival (Chili nevelőszülője) reggeli közben kitárgyaltuk a kutyus evési szokásait, mit, mikor, mennyit szokott enni. Miután e téren jól kiokosított, reggeli gyanánt megkentem egy szelet kenyeret, s egy rúd debrecenit tettem rá. Kimentünk a ház elé, hogy az előző nap tanult módon megetessem, de akkora szél volt, hogy a több darabra tört kenyeret és virslit szerte széjjel gurította a szél.. Chilit szépen leültettem, a helyén is maradt, de szegénykém nagyon izgatottan, sóvárogva nézte az egyre messzebb guruló darabkákat, mire végre megengedtem, hogy had egyen..

Reggeli után folytattuk a tegnapi elengedési gyakorlatokat az udvaron. Andi meg akarta mutatni nekem, hogy milyen a "Chilibiztos" labda, ezért adott egy kemény, Földet ábrázoló labdát, melyért a kutya meg volt veszve. Próbáltam elrejteni előle, de nem sok sikerrel..végül vissza kellett adni, mert amíg nálam volt, nem lehetett Chilivel dolgozni. Le kellett fektetni a kutyust magam mellé, majd maradj, közben Barbara (Chili kiképzője) eldobta Suzy labdáját, Chilinek meg értelemszerűen nyugton kellett maradnia, míg a másik kutya játszik. 
Ezután nehezítettünk a dolgon, előbb ültetés, nézz rám, póráz levétele. Maradj!, majd eldobtam a labdát. Na, több se kellett Chilinek, mint a puskából kilőtt golyó, rögtön rávetette magát a labdára. Barbara elmagyarázta, hogy ne bátortalanul dobjam a labdát, ne gurítsam, hanem határozottan, higgyem el, hogy sikerülni fog a feladat. Újra megpróbáltuk, de nem ment. Aztán Barbara azt javasolta, hogy próbáljam meg elővenni a "dühös hangomat", de csak ordítani sikerült, igazán mérgesnek lenni nem. Meg sajnos néhányszor elnevettem magam, ahogy szoktam akkor, amikor pont nem kéne, és hát Chilinél erre különösen vigyázni kell, mert neki a nevetés jutalom (nem vicc, van ilyen kutya is). Barbara nagyon türelmesen próbálta újra és újra megmagyarázni, hogy mi is az a dühös hang.. arra kellett gondolnom, hogy hirtelen elszalad előttünk egy macska, a kutya utána szalad, közben jön egy autó ami elütni készül a kutyát. Ahogyan ekkor rászól az ember a kutyára vagy akárkire úgy kéne most nekem is kiabálni. Értettem, hogy miről van szó, próbáltam beleképzelni magamat a helyzetbe, de a hangszínt továbbra se sikerült eltalálnom. Ekkor Barbara megelégelte a dolgot, letetette Chilivel az elkapott labdát, a nyakörvénél fogva pár méterrel arrébb húzta, ráordított, majd mehetsz. Ezután már sokkal jobban haladtunk, a módszert egyszer alkalmazva végre nekem is sikerült magam mellett tartanom, míg a labda eldobása után azt nem mondtam, hogy mehetsz.

Amint többször is szépen megcsináltuk, összeraktuk a két feladatot: először Barbara dobott kétszer Suzynak, addig Chilinek mellettem kellett nyugodtan feküdnie (póráz nélkül), ahogy végeztek, kelj fel, maradj!, mehetsz.

Az udvari intermezzo után a társalgóban gyűltünk össze, ahol Márta elmondta, hogy mit tervez erre a napra, kinek mit kell külön gyakorolni (Chilivel és Ellával a jelzéseket). A szoba közepére raktak két széket, rá két tárgyat (pl. póráz és pénztárca), melyet a kutyának fel kellett ismernie és a kért tárgyat a gazdájához vinni. A kutyusok többnyire szépen, gond nélkül megtették amit kértek tőlük, némi segítséget lehetett adni, pl. rámutatás, terelés szavakkal. Chilinek és Ellának nem kellett bemutatnia a tudását, mert nem vizsgáznak ebből, ettől még tudják.
Miután minden kutya jól vette az akadályt, Barbarával, Andival, Vikivel (Ella nevelőszülője) és a két kutyával letelepedtünk egy beugróban elhelyezett ülőgarnitúrára, hogy a jelzésmódokat gyakoroljuk. Kétfélét csináltunk, az egyik orral bökés a bök vezényszóra, a másik a manccsal érintés (egy rövid ideig meg is kell tartania a testen, hosszabb mint a pacsi) a mancsot szóra.
Gyakorlás menete: a jobb kezemmel megfogtam a térdemet (így a kezem pont a kutya fejmagasságában volt) és mondtam, hogy bök. Nagyon szépen, finoman csinálta, néha egy nyalást is kaptam. Egy ideig ezt csináltuk kezet és kutyát váltogatva (egy ideig Ella, aztán Chili). Ezután lazításként játékot dobáltunk a kutyáknak, majd a mancsot következett. Első egy-két alkalommal tenyérbe mancsot, aztán a a kezemet tenyérrel felfelé a lábamra tettem és így kértem mancsot. Ezt is felváltva csináltuk. Megint egy kis játék, melyet további gyakorlás követett egy kis csavarral. A kezemet/tenyeremet már nem a lábamra tettem, hanem mellé, fölé stb., vártam egy kicsit és utána hangzott el a vezényszó. A cél ezzel az, hogy ne azt szokja meg, hogy mindig ugyanoda és mindig tenyérre vagy kézfejre csinálja, hanem bárhova, bármikor bökjön ha elhangzik a bök (vagy mancsot).  Minden jól teljesített bök és mancsot után jutalomfalat járt. Ha nem jó helyre ment, akkor feladattól függően rámutattam a kezemre/tenyeremre és úgy mondtam a vezényszót. Ha mancsot kértem, de bökni akart vagy fordítva, akkor egy határozott nem és elhúztam a kezemet/tenyeremet.

A gyakorlást játékkal fejeztük be, ebédre húsleves volt gazdagon, rizi-bizi jókora rántott szelettel és savanyúsággal. Étkezés után Eszter fiával, Imivel játszottam egy kicsit, megnéztük az ebédlőben elhelyezett vitrineket, bújócskáztunk, megsétáltattuk Kefírt.
Kávézás közben Eszterrel megbeszéltük, hogy kicsit később leülünk beszélgetni, így addig felmentem a szobámba. Hogy addig is teljen az idő, átvettük Chilivel a reggeli feladatokat (ül, maradj!, eldobom a labdát, várok egy kicsit mehetsz), elsőre nem jött össze, de utána olyan szépen sikerült, hogy pár lépést is tudtam bármilyen irányba menni, míg el nem hangzott a mehetsz. Nagyon boldog voltam, hogy ilyen jól sikerült, amikor Eszter megjött, neki is bemutattuk a tudományunkat.
Eszterrel jót beszélgettünk, kitárgyaltuk Bodza babát, Chilit, a blogot meg ami még az eszünkbe jutott...

Folyt. köv.

Hírek Bogyóról

Kedd reggel hazamentem Apával Miskolcra, mert egyrészt régen találkoztam Anyuval, másrészt így Bogyót könnyebb volt visszahozni pár napos nyaralásából. Anyunak a képeket mutatva meséltem a táborról, az ott szerzett élményeimről, tapasztalatokról, de legfőképp Chiliről. Anya nagyon meghatódva nézte a fotókat, beszélgettünk a halmozottan fogyatékosok nehéz helyzetéről, családtagjaik áldozatos háttérmunkájáról. Hogy miben segít nekik (és úgy általában) a segítőkutya. A kiképzők, nevelők munkájáról - ennek kapcsán szóba került az is, hogy minderről eddig nagyon keveset tudtunk, pár hónapja nem gondolta volna, hogy ennyire a segítőkutyázás sűrűjében leszek.

Délután a nappaliban beszélgettünk, amikor feltűnt, hogy Bogyó hasa mennyire puffadt. Végigsimítottam a pociját, s közben folyamatosan morgott, megpróbált megkapni, ami nála egyértelműen a fájdalom jele. Már amúgy is ideje volt a féléves kontrollnak, így megkértem Anyut, hogy hívja fel az állatorvosunkat dr. Magos Zsuzsát, hogy hánytól rendel. Szerencsére már benn volt, így gyorsan összeszedtük magunkat és elmentünk. Elsoroltam a panaszokat, doktornő alaposan megvizsgálta Bogyót, akinek még hőemelkedése is volt. Kaptunk két táplálékkiegészítőt, meg két kis zacskónyi (macskáknak való) orvosi tápot, melyet a magas rosttartalma miatt ajánlott Zsuzsa.
Amúgy legnagyobb örömömre a kutyus általános állapota a 13 évéhez és számos betegségéhez (többek közt vese-, máj- és hasnyálmirigyproblémák, porckopás, térdficam, szürkehályog), a napi három gyógyszerhez képest megfelelő, stabil. Őszintén elmondta, hogy a megelőzést tekintve többet már nem lehet tenni, lényegében csak a halál van hátra. Antibiotikum, szteroid egyéb komolyabb gyógyszerkúrát kizártuk, mert csak egy rövid ideig hatna, szedésük pedig csak a máját rontaná tovább.

Az elaltatás nem került szóba, bár tudom, hogy doktornő javasolta volna, ha szerinte szükség lenne rá (már több mint 10 éve ismerem, tökéletesen megbízom benne). Amúgy ez egy kényes téma, hiszen Bogyó külsőre jól néz ki, fogai teljesen egészségesek, egy kivételével mind megvan, de egyre kevesebbet eszik, sokat iszik, az egész napot átalussza és nem tud felugrani a magasabb pontokra. Ha látogatók jönnek, akkor jön-megy, intézkedik.. Nem ő az első kutyánk akit elaltattunk, mégis abban a tekintetben ő az első, hogy nála nem egyértelmű a fájdalom/szenvedés foka. Nem viselném el, ha a rendszeresen szedett fájdalomcsillapító ellenére is szenvedne. Kár, hogy nem tudja elmondani, hogy mit érez valójában.

Késő este értünk haza, nagyon boldog volt, hogy végre itthon van. Alaposan megszagolta a lakiteleki tábort megjárt bőröndömet, cipőmet, Chili labdáját, pórázt, a jutalom-tartót, meg amit még talált. Miután mindennel végzett, elégedetten elnyúlt a kedvenc puffján, közben órákon keresztül illatos felhőcskéket eregetett az orrom alá, annak jeleként, hogy nagyon nincs rendben az a poci...

Kiegészítés: sajnos ma este (szerda) elég sok epét hányt, adtam neki B6 vitamint, meg egy kis kekszet, most a kedvenc helyén próbál aludni, de elég nyugtalan.

- - -

Ma a szokott időben tartottam számítástechnika tanfolyamot, ahova jár a csoport másik nagy kutyabarátja Mária is. Mivel Bogyó most "kis kopasz" (a kutyakozmetikussal megbeszéltük, hogy maradjunk az egész rövidnél, ezzel megkíméljük Bogyót a fésüléstől és az ezzel járó fájdalomtól), ezért Mária felajánlotta, hogy köt neki egy kutya-pulcsit.
Bogyó,  a "kis kopasz" kedvenc puffján
Kb. jó két hete levettem a kutyus méreteit, e-mailban elküldtem Máriának, s mára el is készült a mű negyede. A tanfolyam után felhúztam rá a piros fonálból készült ruhácskát, ami nagyon jól állt a hófehér szőrzetéhez (sajnos erről nem csináltam képet). Ezután a méretek újbóli ellenőrzése végett ráadtuk Széna barna ruháját, amiben Bogyó egy csuhás szerzetesre emlékeztetett U. Eco A rózsa neve c. művéből..

2011. február 15., kedd

Lakiteleki tábor - 1. nap (február 11.)

Délelőtt találkoztam Andival és Bettyvel a Mammutban, majd innen indultuk tovább 5 kutyával (Scotty, Nati, Chili, Molly, Pita) Lakitelekre. Két kutyus elől utazott Bettyvel, mellettem Chili, majd hátul meg Mollyék. Normál tempóban, közepes forgalomban egy jó óra alatt tettük meg az utat.

Amint megérkeztünk, átmozgattuk a kutyusokat, majd az étkezőben lefektettük őket a földre, s megebédeltünk. Gulyásleves és máglyarakás volt a menü. Közben lassacskán megérkeztek a többiek is. Miután mindenki végzett az étkezéssel és átvette a szobáját a társalgóban gyűltünk össze, ahol Márta köszöntötte a résztvevőket, elmondott pár fontos tudnivalót, felvázolta a három nap tervezett programját. Aztán egy pár mondatban egyenként bemutatkoztunk. Megragadva az alkalmat elmondtam, hogy hallássérült vagyok, szájról olvasok. Megkértem mindenkit, hogy ha beszélni szeretnének velem, akkor forduljanak felém, és ha nem figyelek oda, akkor érintsenek meg vagy más módon jelezzenek. 

Ezután felöltöztünk, s egyszerre, de ezen belül mini csapatonként (azaz kutya, gazdi, nevelő, kiképző) elindultunk egy nagy kört tenni a Népfőiskola területén. Mi mentünk elől Chilivel, utánunk  kissé lemaradva Andi és Barbara jött. Az első feladat alapjában véve a laza pórázon való sétáltatásról szólt, láb mellett, Chili eleinte húzott, de aztán szépen haladtunk. Majd előkerült a kosár és ezt kellet felvetetni vele, majd hosszú távon vitetni. Chili többször is elejtette, s a képzeletbeli párizsi szanaszét gurult.. de mindannyiszor újra felvetettem vele, s továbbmentünk.  Barbara szerint jól reagáltam le a dolgot, megdicsért minket, hogy eddig szépen haladtunk. Az út végén van a focipálya, ott vártuk be a lemaradt csoportokat. A harmadik feladat az elengedésről, behívásról szólt, úgy hogy közben pár kutya játszik. A kutyusokkal úgy fél méterre álltunk egymástól, egyenként engedtük el őket, nézz rám, marad - közben póráz lecsatolása - mehetsz.  Chili imádja a labdát, úgyhogy neki különösen nagy önuralomra van szüksége az ilyen feladatoknál.
Chili a nagy rohanásban néhányszor beleakadt a magas, kifeszített hálóba, úgy kellet kiszabadítani. A feladatok végeztével visszamentünk a Vendéglő előtti területre, ahol kötetlenül játszottunk egy kicsit. Plüsi is bekapcsolódott a labdázásba, s öreg kora ellenére is nagyon élvezte, de persze többnyire Chili volt a nyerő.
A játék után visszamentünk az épületbe, molyoltam egy sort a szobámban, aztán a társalgóban folytatódott a beszélgetés. Vacsorára finom brassói volt, desszertnek meg alma. A maradékot a kutyák számára összeszedtük (mindenkinek saját magának kellett gondoskodni a kutyájáról). Megtanultuk azt is, hogy a segítő kutya asztalnál nem etethető, de a kedvencként tartott igen... Vacsi után újabb összejövetel a társalgóban, ahol Márta Kópén, Bori kutyáján keresztül megmutatta, hogyan is történik az etetés.
Minden kutyus feszülten figyelte az eseményeket, s nagyon irigyelték a terriert, hogy ő kaphatott fincsi falatokat..
Ezután egy panelen (egy kétoldalas, 1m magas fa lapra, különböző fajta kapcsoló volt szerelve) keresztül mindenkinek gyakorolnia kellett a villanykapcsoló kapcsolgatását. Chilivel mi voltunk az elsők, gond nélkül ment.
Kicsit még beszélgettünk a társalgóban, majd Barbara és Andi felügyelete mellett Chili orra előtt összekevertem a kaját, majd a fürdőszobában előbb leültettem, de ahogy a földre akartam rakni a tálat rögtön felállt, ezért hátra, hátra, majd ül, marad - így sikerült elérnem, hogy ülve maradjon, míg lerakom a tálat, majd várattam, s az ehetsz vezényszóra  végre odamehetett a tálkához.
Etetés után ismét a társalgóban gyűltünk össze kötetlen beszélgetésre, éjfélkor elköszöntem a többiektől, Chilit levittem egy rövid sétára, pisire, majd irány az ágy.

2011. február 14., hétfő

Általánosságban a lakiteleki KEA-s táborról

A Lakitelek Népfőiskola 4 hektáros területen, a falu szélén, lényegében a pusztában helyezkedik el. A területen több különböző épület található, mi a Tisza vendéglő és kollégiumban voltunk, mely mozgássérültek számára akadálymentesítve van. Kutyákkal való csoportos táborozásra kiváló hely, a személyzet nagyon kedves, segítőkészek, egyáltalán nem zavarta őket a sok kutya.
A konyhájuk kiváló, minden nap finom, laktató étkekkel tömték meg a hasunkat. Sajnos a szobák nagyon lelakottak, szerény berendezésűek, az én fürdőszobámban nem jött meleg víz, zuhanyozni nem tudtam. Este nagyon sötét volt a szobában, ráadásul az ágynál nincs olvasó vagy fali lámpa, se kapcsoló a mennyezeti lámpához. Az ablakon nem szűrődött be semmi fény, ezért kénytelen voltam a fürdőben égve hagyni a lámpát, hogy tudjak tájékozódni a sötétben és véletlenül se rúgjak bele a kutyába.
A teljes csapat a következőképpen épül fel: minden kiképzett vagy kiképzés alatt álló segítő kutyához tartozik egy gazdi, egy nevelőszülő és egy kiképző - ezeket a mini csoportokat fogja össze Márta. Rajtam kívül minden leendő gazdinak eljött a családja is. A nevelők és kiképzők is elhozták a saját kutyáikat. Kivételt képez Ella, aki szintén hallókutya lesz, de még egyenlőre Viki neveli, s még nincs gazdija.

A három nap alatt számos megható pillanat tanúja lehettem, két kutyust át is adtak, azaz a gazdik a táborból egyenesen hazavitték. 
Nagyon jó érzés volt ennyi nyitott, megértő emberrel és ilyen nagyszerű kutyákkal együtt lenni.
Minden étkezés után a társalgóban gyűltünk össze, megbeszélésre, eligazításra. Voltak benti közös gyakorlatok, mint pl. az ajtó nyitása, csukása, villanykapcsoló megbökése, külsőek, mint pl. a kosár felvétele, vitele, elengedéses, behívási gyakorlatok.
Megmutatták, hogyan adjunk enni a kutyának (abba nem szólnak bele, hogy mit kapjon enni, de tanácsot szívesen adnak), halti használata, pisiltetés vezényszóra stb.
Ezeken kívül az egyes csoportok különváltak és az adott gazdához kapcsolódó speciális feladatokat kellett megcsinálni, pl. mankó felvétele, több tárgy közül a kért tárgy kiválasztása és gazdihoz vitele, szeparációs stressz csökkentése, nekünk meg stabillá kellett tenni a különböző jelzési módokat (orral bökés, mancsolás), bizonyos hangokat felerősíteni, hangot összekötni jelzéssel.
Minden nap volt közös játék is, előkerült a labda és a frizbi is, a kutyák és a gazdik is nagyon élvezték.

A leendő gazdiknak a kutyával való egész napos együttlét, alvás egyben elősegíti, erősíti a kötődést, másrészt a három nap alatt ízelítőt kaptunk a segítőkutyák tartásából, az ezzel járó feladatokból, felelősségből, kötelezettségekből.

2011. február 9., szerda

Az átadási folyamat szellemi - lelki oldala

Szellemi felkészültség: nagyon izgalmas, hogy az Alapítvány által kiképzett segítőkutya másfajta ismereteket, hozzáállást kíván, eltérő szabályok vonatkoznak rá, mint a kedveltetésből tartott kutyára. - mindezt igyekezni kell fejben tartani, a gyakorlatban alkalmazni. Gondolok itt arra, hogy pl. a simogatás, masszírozás az adott feladat feloldását jelenti, vagy éjszakára ketrecbe kell zárni, mert ez jelenti számára a "munkaidő" végét. (Ez utóbbi hallókutyára nem vonatkoztatható, ők egész nap szolgálatban vannak.) Idővel ezek teljesen természetessé válnak.

Nézzük a dolog érzelmi, lelki oldalát: számomra az átadási folyamat kiválasztás utáni időszaka volt érzelmileg a legnehezebb, legösszetettebb - és ez az, amire senki sem készít fel.
Az elején még nem tolják rá túlságosan a kutyust a gazdira. Minden kutya más, vannak olyanok, akik viszonylag hamar "rácuppannak" a gazdára, míg másoknak több időre van szükségük. (Állítólag az uszkároknak ez a folyamat kifejezetten gyorsan megy.)  Tehát ez az időszak elsősorban az ismerkedésről, barátkozásról szól, ha már ekkor túlságosan ragaszkodna a gazdihoz, azzal csak a kiképzőknek lenne nehezebb. 

Egyszerre rengeteg új információt kell feldolgozni, ekkor még a kiképzők is idegenek. Már tudod, hogy melyik kutyust választották Neked, készülsz rá, tervezgetel. Ritkán találkoztok, nem ismered a kutyát, a kutya nem ismer Téged, egyenlőre csak egy ismerős vagy a sok közül..., kint vagytok a pályán, minden inger érdekesebb, mint Te, de dolgoznod kell vele. (Munka alatt nem szabályszerű végrehajtást kell érteni, hanem elérni azt, hogy megtegye amit kérsz, és mindezt azért mert jó neked dolgozni. ) A pályán ráadásul nagy a hangzavar, figyelsz, hogy milyen instrukciókat ad a kiképző, hogyan beszélsz, mit teszel, igyekszel mindent jól csinálni. A kutya nem hülye, tökéletesen érzi a benned lejátszódó érzelmeket és ennek megfelelően reagál a dolgokra.

Amúgy a dolgot nehezíti, hogy nem egy kölyköt kap a gazdi, hanem egy felnőtt, kiforrott, jól betanított kutyát, akinek van egy szerető nevelője és családja, valamint a kiképzők. Én személy szerint úgy érzem, hogy mindenkinek be kell bizonyítanom, hogy jó helyre fog kerülni Chili. Hiszen érzem és tökéletesen megértem, hogy azok az emberek akik 1,5 éve foglalkoznak vele a lehető legjobbat akarják a kutyának, ezáltal kissé bizalmatlanok a leendő gazdival szemben. Jó értelemben véve, egészséges mértékben megjelenik részükről a féltékenység is, amivel egész egyszerűen nem kell foglalkozni, mert nem a gazdi ellen szól. 

Csak azt tudom javasolni, hogy minél többet beszélgessünk erről családtagjainkkal, barátainkkal, keressünk meg olyanokat akik már átestek ezen. (Ebben próbál segíteni a blog is!)

Jelnyelvi képzést kapott egy siket kutya az Egyesült Államokban

Reuter Life! By Kevin Murphy KANSAS CITY, Missouri | Wed Feb 9, 2011

A kutya, aki nem hall, amerikai fegyencektől és siket fiataloktól tanult meg néhány jelet.


A jelnyelvre a  missouri börtön lakói tanították meg a siket tacskót, Sparkyt. Kiképzés befejeztével megkérdezték a fultoni Siketek Intézetét, hogy nem-e fogadnák be.
Ma, Sparkynak jó helye van az iskola fiataljaival, akik további jeleket tanítottak neki.  Remélhetőleg egy másik siket kutyus, Petie (boston terrier) is hamarosan az iskolába kerül.
Barbara Garrison iskolatitkár hagyta jóvá Sparky érkezését az iskolába, titkárnője szerint a kutyus nagyban segíti a gyerekeket a tanulásban. McGrath, Garrison titkárnője azt is elmondta, hogy Garrisont érdekli Petie is, de csak akkor, ha állandó lakóhelyet találnak majd neki néhány jelnyelvi képzés után.

Sparky reagál a kézjelekre: ül, lábhoz, fekszik, áll, jelenleg azon dolgoznak, hogy megértse az "étel", "kinn" jeleket is. Sparky és Petie a "Puppies for Parole" (Kölykök a kegyelemért) program keretében kerültek a missouri büntetés-végrehajtási intézetbe, ahol a fogvatartottak viselkedési vagy egyéb problémák miatt nehezen örökbeadható kutyákkal foglalkoznak.
A program egyben megmenti a kutyákat, akiket egyébként elaltattak volna, és építő tevékenységet is ad a fegyenceknek - mondta Tina Holland, a Licking börtön tevékenységi koordinátora.
"Ez csodálatos -, nem gondoltam, hogy ilyen messzire jutunk," mondta Holland. "A célunk az, hogy ezeknek a kutyáknak otthont találjunk."
A félreértés elkerülése érdekében, a jelnyelvi pl. ül nem azonos a kutyakiképzésben használatos ül kézmozdulattal! Érdemes megkeresni az amerikai jelnyelv online szótárában a "sit" vagy "food" szót. - Zsani

2011. február 8., kedd

A januári Bogyó - Chili találkozó folytatása

Délelőtt nekiálltam takarítani, hogy minden készen álljon a fogadásra. Miután kész lettem, elmentem konyhai órát venni, mert ami eddig volt elromlott. Három boltot is megjártam, de sajnos nem kaptam, így holnap újra nyakamba veszem a várost, mert a táborba már jó lenne elvinnem.
Alighogy hazaértem, kipakoltam, Bogyó már jelzett is, hogy csengetnek, megjöttek a látogatók!

Bogyit a nappaliban hagytam, behúztam az előszoba ajtaját, így mentem Barbara és Chili elé. Barbara kérte, hogy hozzam ki a lakásból Bogyót, majd együtt menjünk be. Így is lett, Bogyóra ráadtam a hámot, pórázt, kinyitottam a bejárati ajtót, s ahogy meglátta a folyosó végén várakozó vendégeinket elkezdett rohanni feléjük - ezt jó jelnek vettem. Megszaglászták egymást, szaladgáltak egy kicsit, majd Bogyót szabadon engedtem, de ő védelmet keresve a fal és a lábam közé állt, így vonultunk be a lakásba. Chili pórázon maradt, Barbara leült vele a nappaliba és elkezdtünk beszélgetni. Idővel lekerült róla is a póráz és hagytuk, hogy felfedezze a lakást, nem mentünk utána, nem szóltunk rá - úgy tettünk, mintha ott se lennénk. Mindent alaposan végigszaglászott, a terasztól kezdve a fürdőszobáig... Bogyó  (a "kis agresszorka") érezve az erőviszonyok megváltozását, többnyire a térdem mögött tanyázott és onnan kémlelte Chili ténykedését. "Házként" tekintett rám, figyelnem kellett, hogy Bogyó ne támadhasson innen Chilire. Ugyanis ilyenkor úgy érzi, hogy bármit megtehet, nem fogok rászólni. Persze, ha Chili Bogyó kedvenc helye körül szaglászott a puffnál, akkor odaugrott és igyekezett  azt "megvédeni".

Jó másfél óra múlva látszott, hogy viszonylag jól kijönnek egymással, elkezdtünk gyakorolni pár alapdolgot jutalomfalat és labda nélkül: vedd föl, add ide, ül, fekszik, áll. Chilinek még mindig nehézséget okoz, ha Barbara előre elmondja nekem a feladatot és utána csináljuk, mert a vezényszó elhangzása után megteszi amit kérek, de nem mindig nekem adja ide a felvett tárgyat, hanem Barbarának vagy tőle várja a következő lépést. Amúgy Barbara mosolyogva mesélte, hogy látnom kéne Bogyót, ahogy értetlenkedve figyeli az eseményeket a lábam mögül kikukucskálva (ültem).

Bogyi a két óra alatt, amíg nálunk voltak nem lépett fel támadólag Chilivel szemben, de ha veszélyeztetve érezte a "biztonságos terét", akkor vicsorgott egy sort, ezzel üzenve, hogy "naaa, hagyjál békén" - (vicsorgott, de a farkát csóválta). Chili egy párszor megpróbálta játékba hívni, de nem volt rá vevő. Számomra kellemes meglepetés volt, hogy Chili többször is odajött hozzám, megnyalta az arcomat, rátette a fejét a lábamra, kényeztette magát, de Bogyó egyszer se ugrott neki emiatt csak nagyokat nézett, aztán ő is odajött, hogy "én is, én is". Volt, hogy egyszerre a kettőt simogattam.
Miután Barbaráék elmentek Bogyó alaposan átvizsgálta a lakást, Chili nyomait követve, utána teljesen kidőlt. Úgy kifáradt, mintha félnapos sétán vett volna részt.

Így, nyugodt környezetben látva Chilit teljesen más volt, mint amilyennek eddig megismertem, kár hogy nem került sor hamarább ilyen nyugis találkozóra. Most jöttem rá, hogy kissé csalóka volt az a kép, amit az első találkozás óta bennem élt a kutyáról. Az is kiderült, hogy Chili kifejezetten bújós kutyus, míg Bogyó magának való típus. Sose volt még bújós kutyám.. de ezt úgy kell elképzelni, hogy ültem a kanapén és Chili a bal lábamra tette a fejét és elengedte magát, olyannyira, hogy azt hittem állva alszik el.. nagyon aranyos volt.
Amúgy a leendő gazdi számára a kutya elfogadása nehéz, hiszen nincs beleszólása a kutya kiválasztásába, fajta, szín, nem stb., (a KEA munkatársai az igényekre azért odafigyelnek), míg a kiképzőknek a megfelelő kutya kiválasztása az adott gazdinak okoz komoly fejtörést.

Megint sokat tanultam a kutyákról, Barbara rengeteg hasznos tanáccsal ellátott, beszéltünk a hétvégi táborról, s nagyjából felvázolta az elkövetkezendő 1-2 hónapos időszakot.

A hétvégi, lakitelki tábor arról fog szólni, hogy minél jobban rámtolják a kutyust, a három nap alatt mindvégig együtt leszünk, együtt dolgozunk és együtt is alszunk. Gyakorolni fogjuk a hang és a jelzés összekapcsolását, s egyik nap egy kecskeméti plázalátogatás is be van tervezve.
Ezután folytatódik a barátkozás Bogyóval, többször is ide fognak jönni, elmegyünk sétálni, vagy reggel elhozzák Chilit és délután elviszik. Mindezt azért, hogy ne hirtelen dobjuk Bogyót a mélyvízbe, hanem fokozatos legyen az átmenet. Barbarával megbeszéltük azt is, hogy Bogyónak nehéz lesz lelkileg elfogadnia, hogy megoszlik a szeretetem, és "a szívembe egy másik kutya is belefér".

2011. február 6., vasárnap

Pihenés kutyánkkal I. - Magyar és angliai kutyabarát szállások

Gabó (a Tejtestvériség tagja) révén ma megtudtam, hogy a bikali Puchner Kastélyszálló fogad kutyával érkező vendégeket is, valamint azt is, hogy végre nálunk is beindult a nyugati mintán alapuló, magyar kutyabarát szállásokat összefogó oldal, igaz egyenlőre béta verzióban.

Még tavaly alaposan átnéztem a kutyabarát szállásokkal foglalkozó hazai és külföldi honlapokat, leírásokat, a jó kutyabarát szálló ismérveit és egyéb szakmai anyagokat.

A oldalak böngészése közben két lényeges különbséget fedeztem fel a szállásadók közt, melyre érdemes odafigyelni:
- az egyik csoportba azok a szállások tartoznak, ahol egy darab, max közepes méretű kutyus lehet a gazdival egy szobában, de nem viheti a szálloda éttermébe, közös helyiségekbe, + elég magas a felár (dog allowed) - jellemzően a nagy szállodaláncok sorolhatók ide
- a másik csoportba a állat/kutyabarát szállások (pet/dog friendly) tartoznak. Nincs méret meghatározva, 2-3 kutya vihető, a gazdik érkezéskor többnyire welcome ajándékot kapnak (pl. csont, takaró, kutyatál, jutalomfalat stb.), vagy van kifejezetten "kutyás szoba" (előre bekészített takaró, tálka, játék, kutyás könyv) is.

Azok a honlapok, ahol le is lehet foglalni a szállást úgy működnek, hogy a  szállásadók  egy bizonyos összegért regisztrálnak az adott honlapra, de senki sem ellenőrzi, hogy a szállás valóban kutyabarát-e.
Sajnos sokan mesélték már (és a neten is számos helyen olvasható), hogy a kutyabarátként hirdetett szálloda távolról sem az, a helyszínen derül ki, hogy a kutyát nem lehet a szobába bevinni, csak az udvaron található kennelben lehet elhelyezni. Segítsük egymást azzal, hogy ahol lehetőség van  rá írjátok meg tapasztalataitokat az adott szállásról!

Minden esetben, mielőtt lefoglalnád a szállást, telefonon vagy e-mailen kérdezd meg, hogy mit is takar a kutyabarát jelző, milyen feltételek mellett viheted a kutyádat!

Magyar honlapok:

Kutyás szálláshelyek - tagok által javasolt szálláshelyek
Kutyás éttermek - részlet a honlapról: "Kizárólag olyan vendéglátóipari helységek neveit és címeit várjuk, ahová tényleg beengedik az állatokat - ahol tehát valóban járt már valaki kutyával és kedves, rendes volt vele a személyzet."
kutyasszallasok.hu  - pozitívum, hogy lehetőséget ad az egyes szállások véleményezésére, de csak regisztrált felhasználóknak
gazdiklub.hu - csak néhány szállás van felsorolva
kutyas-szallodak.lap.hu - gyűjtemény

Brit honlapok:

dogfriendlybritain.co.uk - A legátfogóbb brit kutyabarát szállásgyűjtemény
holidaycottages.co.uk - Nagyon igényes délnyugat-angliai vidéki házikók, az árak 7 éjszaka/ ház értendő!
Top 10 kutyabarát angol strand
pawsforawalk.co.uk - Angliai túraútvonalak, szállások kutyával
http://www.k9directory.co.uk/ - a honlap szerkesztője 11. éve adja ki a "Pet Friendly Holiday Guide for 2011" c. könyvet
timesonline.co.uk - a The Sunday Times által legjobbnak ítélt brit kutyás szállások (a szerző a kutyájával átélt tapasztalatait osztja meg)

2011. február 2., szerda

Rövid mese arról, hogy mit kell venni Chilinek...

k. sz. (azaz kutya számítás szerint) 2011. februárján Őfelsége Bogyó Királykisasszony már  13. éve uralta (egyedül) a hatalmas Zsé Palotát, midőn váratlanul megjelent őfelsége Chili Király hírnöke. Őfelsége Bogyó Királykisasszony lélegzetvisszafojtva, elpirult orcával hallgatta a hírnök beszámolóját, mely szerint hamarosan visszatér hírszerzési kiképzéséből őfelsége Chili Király.
A király hírnöke útján titokban megüzente nékem, hogy ízibe készítsem elő legkedvesebb baldachinos ágyát, szórjam meg friss csontokkal és a legfinomabb, legkiválóbb étkek roskadásik álljanak a kamrában, különben megfoszt a kezeimtől. Én, az egyszemélyes szolganép nagyon megijedtem a hír hallatára, fejemet vesztve fel-alá futkostam a Palotában, remélve, hogy ettől megoldódnak a dolgok. Végül arra a megállapításra jutottam, hogy mégiscsak nekem kell ellenőrizni a készleteinket. Jaj szegény fejemnek! Felkerestem hát Mágikus Varázslónkat, hogy gyorsan, csináljon valamit! Mágikus átnézte a mágikus költségvetését, majd a kezembe nyomott egy listát a hozzávalókkal. Hosszú szakállával karon fogott és elmagyarázta, hogy olcsóbban jön ki, ha én megveszem a sarki Lecsóban, ő pedig elszámolja. Beszélt még nekem a bűvészadókról, bűvészi válságról, a bűvésztudomány mágikus hiányáról... de én csak arra tudtam gondolni, hogy bárcsak valahogy belerepülhetnék a Lecsóba...  Lehunytam a szemem, s egy nagyot sóhajtottam. Mikor kinyitottam meglepődve fedeztem fel, hogy épp a Lecsó közepén vagyok!

Megnéztem a listát, amit Mágikus adott, ezek szerepeltek rajta:
- póráz, nyakörv
- itatótál
- etetőtál
- alátét
- fekhely
- játék, rágcsálnivaló
- kutyakaja
- törülköző
- pléd

Én, az egyszemélyes szolganép, világéletemben azt hittem, hogy csak paprikát, paradicsomot, kolbászt meg néha rizst lehet kapni a Lecsóban. Erre meg kiderül, hogy olyan különös dolgokat is, mint a kutyakaja. Vajon mi lehet az?

2011. február 1., kedd

Chili az RTL KLub Reggeli műsorában!

Chili ma is nagyot alakított az RTL KLub Reggeli című műsorában, ahol nevelőszülőjével Bródy Andival, valamint Viktória látható Plüsivel és Ellával.


A Phonak FM rendszeréről

Még 2008 szeptemberében az audiológusom megkért, hogy vegyem fel a kapcsolatot egy lánnyal, aki akkor gondolkozott az FM-rendszer megvásárlásán. Néhány e-mailt váltottunk, melyben megkért, hogy írjam le tapasztalataimat a rendszerről. Most az akkori levelemet szeretném veletek is megosztani, hátha segítek vele valakinek, bár ma már sem a készülék, sem konkrétan ez az adó-vevő párosítás nem kapható, de  a fejlettebb változata igen. 

Sajnos az a tapasztalatom, hogy mind az új hallókészülék, mind az FM-rendszer kipróbálásánál csak a támogatottról kezdenek beszélni, amiről köztudott, hogy azok többnyire gyenge készülékek, a gyártó termékpalettájának csak a töredéke. Javaslom, hogy nézz utána a neten, hogy az adott gyártónak milyen készülékei vannak. Azt is el kell fogadni, hogy aki megszokta egy márka hangszínét az nagyon nehezen áll át egy másikra. Ne csak az árat nézzétek, fontos a minőség is. A készülékem már 7 éves, de csak tisztítás miatt volt eddig szervizben.
Minden esetben 1 hetes próbahordásra van lehetőség minden kötelezettség nélkül! Ne hagyd magad egyre rábeszélni, próbálj ki többet! Ha nem tetszik a szakrendelés vagy az audiológus, akkor keress másikat, ugyanis nagyon fontos a jó kapcsolat vele, mert ő fogja beállítani a készülékedet. Ha nem értitek meg egymást, akkor az életedet teheti tönkre.

Phonak - FM termékek (magyar nyelvű)  - csak a TB által nem támogatottakról van ismertető!
Phonak - FM Systems (angol nyelvű) - minden termékük megtalálható

Akkor íme a levél, melyet 2008-ban írtam, a véleményem továbbra is jó a rendszerrel kapcsolatban, de azóta sajnos sokat romlott a fülem (nem az FM használata miatt):

Készülék: Phonak Claro 311dAZ
FM adó: Phonak SmartLink
FM vevő: ML8

Szóval.. kezdjük azzal, hogy az FM adón  be lehet állítani, hogy csak az adó mikrofonja által vett hangokat továbbítsa a vevőnek (az egyszerűség kedvéért nevezzük A módnak) vagy egyszerre halld az adó mikrofonján és a hallókészülék mikrofonján vett hangokat (ezt meg B módnak).

Sajnos az egyetemen már végeztem mire ezt megvettem, így abban a környezetben nem volt alkalmam kipróbálni. Viszont egy fotóművészeti kurzusra járok, ahol az órán egy nagy asztal körül szoktunk ülni, ezért az asztal közepére szoktam tenni az adót és beállítom B módba.
Ha  egy olyan előadáson vagyok, ahol a beszélő egy asztalnál ül, akkor az adót a lehetőségekhez képest eléje rakom és A módba állítom, mert ilyen esetben zavarna az emberek sutyorgása, papírzörgés, táskatúrás stb.

Úgy vettem észre, hogy étteremben ha csak 4-5 ülünk is asztalnál és A módba állítom, akkor se hallom tisztán őket. De szerintem ez csak a súlyos hallásveszteségem miatt van, a rendszer nélkül semmit se értenék. Többnyire kerülöm a zajos helyeket és 2-3 embernél többre nem tudok "figyelni".

Nagyon szeretem TV nézéshez használni, mert van egy pár sorozat amit kedvelek, de eddig nem igazán értettem, ennek segítségével viszont sokkal jobban értem. Azért bevallom őszintén továbbra is eredeti nyelven, magyar felirattal szeretem a legjobban nézni a filmeket. Itt többnyire a B módot szoktam használni, de ha különösen rossz a szinkron akkor az A-t.
A hangerőt az adón tudod szabályozni, a TV hangerőszabályozója téged nem érint. Majd meglátod hogy fogsz röhögni, amikor először mész ezt használva a WC-be és közben tisztán hallod a füledben amit mondanak a TV-ben. Legalábbis velem ez történt, mintha egy másik világ tárult volna ki előttem.

Zenehallgatás. Én eddig nem hallgattam zenét, mert ugye a fülhallgatót nem tudom a fülembe dugni, a magnót meg túl hangosra tekerem - ez is megváltozott. Vettem egy iPod-ot :)
Nagyon jó érzés, hogy az egész lakásban járkálva hallom a zenét mindenféle kábelek nélkül, valamint nem zavarok másokat. Anyukámmal leteszteltük, hogy ha a legerősebbre állítom a hangerőt, akkor hallani valami halk hangot a "fülem környékén", de csak akkor ha tudatosan figyel rá, vagy ha közvetlenül mellette állok.

Telefonálás. Bluetoothon keresztül tudsz telefonálni vele. A használati utasításban részletesen le van írva, hogy mit hogyan kell beállítani, ezért ezt most mellőzném.

Kipróbáltam a Mylinket is - ez a nyakba akaszthatós, de nagyon zavart hogy állandóan a nyakamban kell hordanom és persze feltűnő is. Sokkal kényelmesebb és szerintem erőteljesebb a mikrofonja a Smart Linknek. Ja igen, ehhez van 2 mikrofonkábel egy kisebb rövidebb hatótávolsággal és egy nagyobb, ami erősebb. Ezen kívül vehetsz hozzá csiptetős mikrofont is.

Persze mint mindennek, ennek is van előnye és hátránya:
+ egy új világ tárul ki előtted
+ magabiztosabbá tesz
+ szabadságot ad
- nehézkes használat, néha össze-vissza kell dugdosni a kábeleket hogy pl. a TV meg az adó felismerjék egymást
- hamar lemerül
Ha az asztalnál többen vannak, de nyugodt környezetben (azaz alig vagy egyáltalán nincs háttérzaj) pl. otthon akkor gond nélkül tudom használni a rendszert.

Viszont, ha már erős a háttérzaj, akkor őszintén megmondom, hogy nem sokat ér. Aki elé odarakom az adót, azt fogjuk rá, hogy egész jól értem, de a többieket már nem nagyon. Egy normális beszélgetés több ember közt (erős háttérzajban) ugye elég össze-vissza megy, nekem ez már teljesen követhetetlen, teljesen mást értek, másra válaszolok mint kéne. (Bár ez csendesebb környezetben is sokszor előfordul velem.) Nekem ekkor túl tompán, távolról jönnek a hangok. Próbálom ugyan megszűrni, elválasztani a beszédet a zajtól, de az túl sok időt vesz igénybe… meg mire rájövök, hogy mit akart mondani az illető már késő. Amúgy is van kb. fél - egy mondat késésem, elég fárasztó egész nap figyelni az embereket, egy-egy ilyen alkalom meg különösen kimerítő tud lenni.
Sokszor csak a témából, helyzetből vagy az adott mondatból próbálom kikövetkeztetni, hogy mit mondhattak nekem, és persze nem mellékes a szájról olvasás sem.

Ahogy fentebb írtam, lehet ruhára csiptetős mikrofont is venni a készülékhez - ezt ugyan még nem tettem meg, de szerintem ha egy emberrel beszélsz erős háttérzajban, akkor már mindent értenél, hiszen akkor a mikrofont közel a szájához lehet elhelyezni. Mégis kellemesebb erre megkérni a partnert, minthogy akassza a nyakába az adót.

Mindezek ellenére azt vettem észre, hogy egy kicsivel jobban értem az embereket ilyen szituációban az FM-rendszer segítségével.

Az adón pár fokkal le- és fel lehet venni a hangerőt, ami sokszor nagy segítség, bár nem szabad túlzásba vinni, mert akkor begerjeszti a készüléket.