2011. január 16., vasárnap

Első igazi gyakorlásom Chilivel

Apa vitt ki a kutyasuliba, egész úton nagyon izgatott voltam, csak a kutyáról meg arról tudtam beszélni, hogy majd hogyan jönnek majd ki Bogyóval..

Miután megérkeztem, megkerestem Barbaráékat és bemelegítésként elindultunk a közeli dimbes-dombos földúton sétálni. A kutyákat szabadon engedtük, Chili valami őrült futkározást rendezett. Nem győzöm mondani, hogy mindig meglep, hogy mennyi energia szorult abba a nem túl nagy testbe. Vagy csak Bogyóhoz képest óriási a kontraszt? Mondjuk Bogyó fénykorában, azaz jó 5 évvel ezelőtt nem lehetett rá panasz, de az évek múltával ez az aktivitás csökken..de hogy micsoda vad ugrásokat tudott csinálni.. több mint 1 méteres ugrás meg se kottyant neki, sokszor befogtam a szemem, hogy ne lássam, hogy mikor töri ki a nyakát, de fölöslegesen, mert ebben a számban verhetetlen volt.

Miután futkároztak egy kicsit (?) visszafordultunk a pálya felé, s eközben többször gyakoroltuk a behívást. A pályán azt a feladatot kaptam, hogy menjek egy kört Chilivel, először én vagyok a belső körben, majd visszafelé a külsőben. Közben ültetés. Lekerült a póráz, majd pihentetésképpen labdáztunk - ezt imádja, bárkivel szívesen csinálja. Utána továbbra is póráz nélkül gyakorolgattuk a körben haladást, majd a kezdetleges agility gyakorlatok következtek. Teniszlabda volt a motiváció, ezt a zsebembe kellett rakni, majd akadály és ha átugrotta, akkor odadobtam neki. Ezzel elég jól haladtunk. Végül megint egy kis szabad labdázás volt.

Összességében nagyon nehéz, fárasztó volt, mert egyrészt Chili nem nagyon figyelt rám, nehéz volt felkelteni az érdeklődését, másrészt próbáltam figyelni a hangomra, a tartásomra, megérteni azt amit a kiképző mond, mindezt úgy, hogy közben nagy a háttérzaj. Barbara szerint nagyon merev vagyok, rosszul tartom a pórázt, mutatott néhány trükköt, amivel fel tudom hívni magamra a figyelmet,  de úgy éreztem, az is a probléma, hogy nem ismerjük egymást eléggé a kutyussal, ráadásul nagyon ragaszkodik Andihoz, vagy ha ő nincs ott, akkor Barbarához. Én meg abban vagyok hibás, hogy nem tudom elengedni magam, nagyon koncentrálok, hogy mindent jól csináljak.

Barbara tartotta bennem a lelket, hogy ne adjam fel, ez az elején természetes, hogy nehéz, főleg a póráz nélküli gyakorlatok. Hát kérem, nem is adom fel!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése