2010. december 16., csütörtök

Márta megfigyeli Bogyót

A megfelelő kutya kiválasztásának következő állomásaként Márta kérte, hogy szeretné a lakásomban megfigyelni Bogyót, hogy hogyan jelez. A megfigyelésen Anyukám is jelen volt.

Én mai napig is teljes kudarcnak tartom a találkozót, mert Bogyó elég ingerült, izgatott volt. Nem igazán mutatta meg, hogy mit tud, hanem izgalmában idegesen ugatott pl. a telefoncsörgésre. Márta jó 1 óra után elmondta, hogy Bogyó nem jelez, hanem minden zaj és hang felzaklatja és ezért ugat és én ezt tanultam meg összekötni egy bizonyos dologgal. Nehéz volt elfogadni Márta vélekedését, mert tudom, hogy régebben milyen szépen dolgozott, nyugodtan, hang nélkül jelzett s ritkán még most is mutat ebből valamit. Nem minden hangot jelzett, csak telefon, csengő, ébresztő és konyhai óra. Az idegen hangokra felfigyelt, de nem jelzett nekem. Nyilván idővel mi is összecsiszolódtunk, illetve ahogy egyre gyakoribbá, erősebbé váltak a fájdalmai úgy hagyta el a régi szokásait, melyek egykor oly sokat segítettek nekem. 
Azt sajnálom, hogy nem tettem meg azt ami pedig régóta eszemben volt: kamerával felvenni a megmozdulásait.

Márta eddig név nélkül beszélt a leendő kutyusról, de ekkor már konkrétan Chilit emlegette. Azt is megbeszéltük, hogy a két kutyusnak mindenképp találkoznia kell, először valami semleges helyen, aztán a lakásomban. A szavaiból úgy vettem ki, hogy januárban elkezdünk dolgozni Chilivel.

A találkozó iránt érzett csalódottságomat idővel überelte az idegességem. Eleinte úgy tűnt, hogy hosszú idő, mire kapok egy kutyust, a kutya-gazda párosítón részt vevő kutyákra már biztos vannak más jelöltek.. aztán ahogy egyre biztosabbá kezdett válni, hogy lesz egy másik kutyám, úgy kezdtek el gyarapodni bennem a kérdések. Bogyó elviselne-e egy olyan új társat, aki nagyobb, erősebb, gyorsabb nála? Nem érezné úgy, hogy már nem szeretem, lecserélem? Bogyó egészségi állapotára hogyan hatna az új kutyus? Nem kellett volna megvárni, míg Bogyi elmegy? Nem lesz Bogyó féltékeny? Hogy fognak kijönni egymással, míg nem vagyok itthon? - és még sorolhatnám.

2010. december 12., vasárnap

Chili gazdija leszek?

2 hét telt el a kutya-gazda párosító óta, s abban reménykedtem, hogy "szőnyegbombázásom" meghallgatásra talált, megértik, hogy nem akarok egy Bogyóhoz nagyon hasonló kutyust... Ezért nagyon megörültem, amikor újabb lehetőséget kaptam ismerkedni, játszani Chilivel.
Piszok rossz idő volt, pár nappal előtte sok hó esett, de aznap az eső ömlött, a hőmérséklet se volt valami kellemes, a pálya elég rossz állapotban volt. (A világ legjobb találmánya a gumicsizma, a vízhatlan kabát és az aláöltözet - de a téma egy külön postot érdemelne.)

A kutyasuli közösségi házikójában (vagy miben) vártunk Barbarával Andira meg Chilire. Némi késés után meg is jelentek, s rögtön bele is csaptunk a lecsóba, pontosabban a bemutatóba.. azaz betekintést kaphattam arról, hogy eddig miket tanult meg Chili. Kaptam pár rúd jutifalatot, ezt apró darabokra tördelve a zsebembe raktam, leültettek egy székre és a kiképzők instrukcióit kellett végrehajtanom. 
Ül, fekszik, hempi (hempergés), hangot (egy vakkantás), vedd fel/add ide (rámutatva a tárgyra a szájába veszi), kérem (pl. labdát a szájából), póráz (felveszi a földről a saját póráza végét), nyisd ki (a szekrényt, melynek fogantyújára egy kötél van erősítve - ezt meghúzva "nyitja ki"), hozd ide, zárd be (a szekrény ajtaját manccsal vagy orral megböki).

A kommunikáció eleinte kissé nehézkes volt a csapattal, mert elfelejtettek szembe állni és oldalról próbáltak hozzám beszélni vagy hátulról, de aranyosak voltak, idővel rájöttek, hogy hogyan lehet kapcsolatba lépni velem - integetés, érintés, hirtelen elém kerülés ..:))

Nekem meg a kutyával szemben kellett/kell megtanulnom odafigyelni magamra, a hangomra. Mivel nincs belső hangom, nem tudom hogyan beszélek, milyen a hangom. A kiképzők elmondása szerint a kutyával szemben időnként túl finom vagy túl nyers vagyok. Kitaláltuk, hogy próbáljam meg a mondanivalómat  valamilyen érzelemmel összekötni, azaz ha dicsérni akarok, akkor gondoljak valami pozitív, örömöt adó dologra, ha pedig rá akarok szólni, akkor képzeljem magamat mérgesnek, dühösnek és akkor a hangom is olyan lesz. Hát be kell valljam, hogy nagyon nehéz, hiszen így is annyi mindenre kell figyelnem, hogy néha elfelejtek a hangomra is ügyelni...
Meg is jegyeztem, hogy sok sorstársam nem kapta meg gyerekkorában a kellő figyelmet és így a beszédük sem fejlődhetett ki normálisan, annak ellenére, hogy sokuknak nem is nagyfokú hallásvesztesége van. (Önkéntesként dolgoztam a SINOSZ-nál, így sok emberrel volt alkalmam megismerkedni.) Ezért felhívtam a kiképzők figyelmét, hogy ha a jövőben kifejezetten hallókutyát képeznek ki, akkor erre a tényre oda kell figyelni. Ehhez azt is tudni kell, hogy ezek a kutyusok alapvetően mozgássérültekhez kerülnek, ezért nem használnak a kiképzés során erőszakos, erőteljes, hangokat.

Márta nagyon jó megfigyelő és szakember, rögtön megmagyarázta az én vagy a kutya helytelen reakcióját, hogy miért csinálta így, miért úgy - én nagyon örültem ennek, nagy élvezettel hallgattam az okfejtést. Pl. én hajlamos vagyok sokat nevetni, olyan dolgokon is, amiken nem kellene, így amikor Chilinek a nyisd ki vezényszót mondtam, de a kötelet a szájába véve nem kinyitotta a gurulós szekrényke ajtaját, hanem elhúzta. Nekem meg annyira tetszett a jelenet, hogy nevettem, s mint kiderült Chilinek meg a nevetésem tetszett, így tovább húzta a szekrényt. Márta megkérdezte, hogy tudod-e mit csináltál? Nem tudom - válaszoltam. Nevettél. Mert Chilinek a nevetés olyan mint a jutalom - sose gondoltam volna, hogy a kutya is tud örülni a nevetésnek.

A végén kicsit labdáztunk az esőben, Chili valami félelmetes módon rá van kattanva a labdára. Nem tud betelni a "te eldobod a labdát, én meg visszahozom, jó?" játékkal...