2010. december 16., csütörtök

Márta megfigyeli Bogyót

A megfelelő kutya kiválasztásának következő állomásaként Márta kérte, hogy szeretné a lakásomban megfigyelni Bogyót, hogy hogyan jelez. A megfigyelésen Anyukám is jelen volt.

Én mai napig is teljes kudarcnak tartom a találkozót, mert Bogyó elég ingerült, izgatott volt. Nem igazán mutatta meg, hogy mit tud, hanem izgalmában idegesen ugatott pl. a telefoncsörgésre. Márta jó 1 óra után elmondta, hogy Bogyó nem jelez, hanem minden zaj és hang felzaklatja és ezért ugat és én ezt tanultam meg összekötni egy bizonyos dologgal. Nehéz volt elfogadni Márta vélekedését, mert tudom, hogy régebben milyen szépen dolgozott, nyugodtan, hang nélkül jelzett s ritkán még most is mutat ebből valamit. Nem minden hangot jelzett, csak telefon, csengő, ébresztő és konyhai óra. Az idegen hangokra felfigyelt, de nem jelzett nekem. Nyilván idővel mi is összecsiszolódtunk, illetve ahogy egyre gyakoribbá, erősebbé váltak a fájdalmai úgy hagyta el a régi szokásait, melyek egykor oly sokat segítettek nekem. 
Azt sajnálom, hogy nem tettem meg azt ami pedig régóta eszemben volt: kamerával felvenni a megmozdulásait.

Márta eddig név nélkül beszélt a leendő kutyusról, de ekkor már konkrétan Chilit emlegette. Azt is megbeszéltük, hogy a két kutyusnak mindenképp találkoznia kell, először valami semleges helyen, aztán a lakásomban. A szavaiból úgy vettem ki, hogy januárban elkezdünk dolgozni Chilivel.

A találkozó iránt érzett csalódottságomat idővel überelte az idegességem. Eleinte úgy tűnt, hogy hosszú idő, mire kapok egy kutyust, a kutya-gazda párosítón részt vevő kutyákra már biztos vannak más jelöltek.. aztán ahogy egyre biztosabbá kezdett válni, hogy lesz egy másik kutyám, úgy kezdtek el gyarapodni bennem a kérdések. Bogyó elviselne-e egy olyan új társat, aki nagyobb, erősebb, gyorsabb nála? Nem érezné úgy, hogy már nem szeretem, lecserélem? Bogyó egészségi állapotára hogyan hatna az új kutyus? Nem kellett volna megvárni, míg Bogyi elmegy? Nem lesz Bogyó féltékeny? Hogy fognak kijönni egymással, míg nem vagyok itthon? - és még sorolhatnám.

2010. december 12., vasárnap

Chili gazdija leszek?

2 hét telt el a kutya-gazda párosító óta, s abban reménykedtem, hogy "szőnyegbombázásom" meghallgatásra talált, megértik, hogy nem akarok egy Bogyóhoz nagyon hasonló kutyust... Ezért nagyon megörültem, amikor újabb lehetőséget kaptam ismerkedni, játszani Chilivel.
Piszok rossz idő volt, pár nappal előtte sok hó esett, de aznap az eső ömlött, a hőmérséklet se volt valami kellemes, a pálya elég rossz állapotban volt. (A világ legjobb találmánya a gumicsizma, a vízhatlan kabát és az aláöltözet - de a téma egy külön postot érdemelne.)

A kutyasuli közösségi házikójában (vagy miben) vártunk Barbarával Andira meg Chilire. Némi késés után meg is jelentek, s rögtön bele is csaptunk a lecsóba, pontosabban a bemutatóba.. azaz betekintést kaphattam arról, hogy eddig miket tanult meg Chili. Kaptam pár rúd jutifalatot, ezt apró darabokra tördelve a zsebembe raktam, leültettek egy székre és a kiképzők instrukcióit kellett végrehajtanom. 
Ül, fekszik, hempi (hempergés), hangot (egy vakkantás), vedd fel/add ide (rámutatva a tárgyra a szájába veszi), kérem (pl. labdát a szájából), póráz (felveszi a földről a saját póráza végét), nyisd ki (a szekrényt, melynek fogantyújára egy kötél van erősítve - ezt meghúzva "nyitja ki"), hozd ide, zárd be (a szekrény ajtaját manccsal vagy orral megböki).

A kommunikáció eleinte kissé nehézkes volt a csapattal, mert elfelejtettek szembe állni és oldalról próbáltak hozzám beszélni vagy hátulról, de aranyosak voltak, idővel rájöttek, hogy hogyan lehet kapcsolatba lépni velem - integetés, érintés, hirtelen elém kerülés ..:))

Nekem meg a kutyával szemben kellett/kell megtanulnom odafigyelni magamra, a hangomra. Mivel nincs belső hangom, nem tudom hogyan beszélek, milyen a hangom. A kiképzők elmondása szerint a kutyával szemben időnként túl finom vagy túl nyers vagyok. Kitaláltuk, hogy próbáljam meg a mondanivalómat  valamilyen érzelemmel összekötni, azaz ha dicsérni akarok, akkor gondoljak valami pozitív, örömöt adó dologra, ha pedig rá akarok szólni, akkor képzeljem magamat mérgesnek, dühösnek és akkor a hangom is olyan lesz. Hát be kell valljam, hogy nagyon nehéz, hiszen így is annyi mindenre kell figyelnem, hogy néha elfelejtek a hangomra is ügyelni...
Meg is jegyeztem, hogy sok sorstársam nem kapta meg gyerekkorában a kellő figyelmet és így a beszédük sem fejlődhetett ki normálisan, annak ellenére, hogy sokuknak nem is nagyfokú hallásvesztesége van. (Önkéntesként dolgoztam a SINOSZ-nál, így sok emberrel volt alkalmam megismerkedni.) Ezért felhívtam a kiképzők figyelmét, hogy ha a jövőben kifejezetten hallókutyát képeznek ki, akkor erre a tényre oda kell figyelni. Ehhez azt is tudni kell, hogy ezek a kutyusok alapvetően mozgássérültekhez kerülnek, ezért nem használnak a kiképzés során erőszakos, erőteljes, hangokat.

Márta nagyon jó megfigyelő és szakember, rögtön megmagyarázta az én vagy a kutya helytelen reakcióját, hogy miért csinálta így, miért úgy - én nagyon örültem ennek, nagy élvezettel hallgattam az okfejtést. Pl. én hajlamos vagyok sokat nevetni, olyan dolgokon is, amiken nem kellene, így amikor Chilinek a nyisd ki vezényszót mondtam, de a kötelet a szájába véve nem kinyitotta a gurulós szekrényke ajtaját, hanem elhúzta. Nekem meg annyira tetszett a jelenet, hogy nevettem, s mint kiderült Chilinek meg a nevetésem tetszett, így tovább húzta a szekrényt. Márta megkérdezte, hogy tudod-e mit csináltál? Nem tudom - válaszoltam. Nevettél. Mert Chilinek a nevetés olyan mint a jutalom - sose gondoltam volna, hogy a kutya is tud örülni a nevetésnek.

A végén kicsit labdáztunk az esőben, Chili valami félelmetes módon rá van kattanva a labdára. Nem tud betelni a "te eldobod a labdát, én meg visszahozom, jó?" játékkal...

2010. november 27., szombat

Kutya - gazda párosító

2010. november 27. - a Chili projekt egyik kulcseseménye (mostanában sok van belőle).

Miután eldöntöttem, hogy hivatalosan is jelentkezem a KEA-nál, így mint potenciális jelölt vettem részt a párosítón, mely az Etológia Tanszéken volt megtartva.

Négyen voltunk jelöltek, három mozgássérült és személyemben egy hallássérült illetve ismerősök, családtagok. Engem Edina kísért el akit a kutyakiképzős tanfolyamon ismertem meg (14-én szintén együtt voltunk a Top Mancs pályáján megnézni a segítő kutyákat, többek közt épp akkor gyakorolgattak a "nagy napra").
A négy kutya : Ella (lhasa apso), Tücsi (tervueren), Chili (uszkár), és egy golden retriever akinek a neve talán Kefír, de nem biztos. 
Minden földi jóval elláttak minket, volt mindenféle rágcsa és ital. A találkozó egy rövid megnyitó beszéddel kezdődött, melyben felhívták a figyelmünket, hogy ez amolyan tapogatózás, figyelik, hogy a kutya és a jelölt mennyire illenek össze, bármennyire is tetszett egy kutya ne éljük bele magunkat, mert nem biztos, hogy ő fog hozzánk kerülni. Elmondták, hogy nagyjából mit fogunk csinálni, hogyan néz ki a nap. Ezután a jelenlevőknek kellett pár mondatban bemutatkozni. 

Körforgó elven működött a dolog: először Ellával és nevelőszülőjével Vikivel vonultunk el egy különszobába, Ella nagyon gyorsan tanul, nem sok idő kellett hozzá, hogy összekösse a hangot a jelzéssel. 

Utána jött Chili a kiképzőjével Barbarával. Először azt értettem, hogy Vili, majd Kili és egyéb változatok, míg végül nagy nehezen megmagyarázták, hogy "tudod, csilííí mint a paprika!" Hűű először megijedtem, hogy úristen, mennyi energia van ebben a kutyában.. Chili nagy bohóc, azt már itt is megmutatta.

Ezután Eszter meginterjúvolt, lényegében arról kérdezett, hogy miért jelentkeztem, miben tud segíteni a kutya, tudom-e vállalni anyagilag, milyen elképzeléseim, igényeim vannak a kutyával kapcsolatban. 

Utoljára jött Tücsi Rozáliával. Ő lett számomra a nap titkos favoritja. Álomszépen dolgozott, végig szemkontaktusban volt velem, rögtön megcsinálta amit kértem tőle, nagyon jó kiállású kutya.

Kefírrel nem gyakoroltunk, mert ő kizárólag mozgássérült gazdihoz kerül.

Minden kutyával először csak ismerkedés, alap vezényszavak gyakorlása volt, jutalomfalattal jutalmaztam minden jó megmozdulásukat a klikker elhangzása után (mivel nem hallom, ezért ezt úgy oldottuk meg, hogy látványosan a szemem előtt nyomták meg, hogy tudjam mikor kell adni a falatkát - nagyon fontos az időzítés). Aztán próbálgattuk a kopogást, telefon csörgést, hogy ezekre a hangokra hogyan reagálnak a kutyák. Ebben a számban Ella vitte a prímet. Kondicionálás nem volt.

Miután mindenki mindenkivel sorra került Mártáék levezetésképpen egy rögtönzött akadálypályát építettek vödrökből, seprőből, székből, összehajtható alagútból. Mindenki végigmehetett rajta egy általa választott kutyával.

A következő napokban végiggondoltam a nap eseményeit és arra jutottam, hogy Ella egy tündér, de nem akarok egy Bogyóhoz nagyon hasonló karakterű kutyát. Változatosságra vágyom, szeretnék kirándulni, agilityzni a kutyussal, kimozdulni a 4 fal közül. Ehhez pedig Chili lenne az ideális társ. Így hát szőnyegbombázásba kezdtem és mindenkinek, minden módon ezerszer előadtam, hogy nekem Chili kell! :D

A soron következő e-mailváltás során Eszternek és Mártának is megírtam, hogy "más sorstársaim nevében is köszönöm Mindegyikőtöknek ezt a fantasztikus munkát (és még sok mást) amit a kutyákkal végeztek!!!"

2010. november 5., péntek

A kezdetek

Október eleje óta járok egy OKJ-s Kutyakiképző tanfolyamra, melyet a PFOTE Sportkutya Egyesület szervezett. Az első két alkalommal Dr. Fok Éva tartott állat-egészségügyi ismeretekből előadást. Szünetben odamentem hozzá, hogy elnézést kérjek késésem miatt, és akkor a tanfolyamról beszélgetve megemlítettem neki, hogy azért jelentkeztem, mert segítő kutyák kiképzésével szeretnék foglalkozni. Igazság szerint nekem a  Habilitációs kutyakiképző kellene, de sajnos az egyáltalán nem indult amikor szeptemberben néztem. 

Ezúton szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy csalnak a tanfolyamokkal! Járjatok utána, hogy a képzést hirdető iskola valóban be van-e jegyezve, valamint az általuk indított tanfolyam megfelel-e a törvényi feltételeknek, OKJ jegyzékben meghatározott képzési órát betartják-e!! Én is majdnem bedőltem egy cégnek, mikor aztán kiderült, hogy ők hivatalosan nem is indíthatják az adott képzést.

Visszatérve az eredeti gondolatmenetemhez: Éva nagyon meglepődött, hogy mivel szeretnék foglalkozni, s ekkor felajánlotta, hogy ha gondolom, akkor megpróbálja felvenni a kapcsolatot az ELTE Etológia Tanszékének egyik munkatársával. Jónéhány e-mail váltása után kaptam tőle az alábbi levelet 2010. október 25.-én:

Kedves Zsanett!

Örömmel értesítelek, hogy az ELTE Etológia Tanszékének igen elismert szakembere (Gácsi Márta, a KEA vezető kiképzője) szeretne megismerkedni Veled az említett ügyben (jelelésre megtanított kutya és esetleges képzés) novemberben. Persze előtte levélben keressed meg Őt. Szóval írjál a fenti e-mail címre, hivatkozva az előzményekre.

Külön hálás köszönettel  tartozunk Kubinyi Enikőnek (szintén elismert etológus szakember, ELTE), aki segített a közvetítésben!!! Köszönöm, Enikő!!!

Remélem sikerül egy érdekes, és hiánypótló munkát összehozni!!

Üdvözlettel
Fok Éva

A fenti levél után elkezdődött a vad levelezgetés Mártával, akinek írtam magamról, hű segítőmről a hallók világában Bogyóról, nagyszabású terveimről.. megírta, hogy szeretne velem megismerkedni, így november 5. 11 órára kaptam időpontot. 
Előző este nem mertem lefeküdni, nehogy reggel elaludjak, mert ugye a világítós órám nem működik megbízhatóan, Bogyó meg már nem ébreszt, inkább alszik tovább.. Nagyon ideges voltam, időben elindultam itthonról, nagyon szép, napos idő volt. Minden simán ment, egészen addig, amíg le nem szálltam a villamosról a Petőfi híd budai hídfőjénél.. rossz irányba, a BME épületei felé mentem, mert ugyan Márta mondta, hogy egy nagy vörös épületet kell keresni..de ugyebár mindkét oldalon nagy, vörös épületek vannak.. Így nagy nyugodtan keresgéltem a C épületet, több embert is megkérdeztem, mondták, mutatták hogy menjek tovább amott, arra lesz. Aztán kezdett egyre gyanús lenni a dolog, mert nem erre emlékeztem a térképről, amit még otthon megnéztem. A Ch épületet megtaláltam, de a C-t nem. Szerencsére egy oldalsó kijáratnál észrevettem egy eligazító térképet és akkor a névre pillantva hasított belém a felismerés, hogy a BME területén vagyok! Na, telefon elő, de senki nem válaszolt, azt akartam, hogy hívják fel a Tanszéket, hogy megyek, megyek csak késni fogok. (Ekkor még nem tudtam, hogy Márta ugyanúgy utálja a telefont, mint én!) Miután rájöttem, hogy teljesen benéztem gyorsan elindultam a másik irányba, s szedtem a lábam ahogy bírtam, de így is késve értem a találkozóra. Majd elsüllyedtem szégyenembe, de mentségemre legyen mondva, hogy egyik megkérdezettnek sem tűnt fel, hogy az "C épületet, Etológia Tanszéket keresem". Mostmár mindegy, elmúlt, életre szóló, jó lecke volt.
Így visszagondolva Mártának szerintem csupa hülyeséget mondhattam, beszéltem az elképzeléseimről (hallókutya szervezet és központ létrehozása, kiképzés), magamról, Bogyóról, hogy miket tudott és hogy sajnos mára "nyugdíjba vonult". Elmondtam azt is, hogy nem tudom eldönteni, hogy magam képezzem ki az új társamat vagy szakemberek segítségét kérjem, de kiét? (Hangsúlyozom, hogy pl. a KEA honlapján sincs utalás hallókutya kiképzésre!) Nagyjából egy - másfél órát tartott a megbeszélés, ahonnan elég összetörten jöttem haza. Mármint az álmaimat illetően. Az elsőre is egyértelmű volt, hogy még nem képeztek ki hallókutyust, én vagyok az első jelentkező (?). 
Márta felajánlotta, hogy ha van kedvem, akkor hétvégén menjek ki a Top Mancs Kutyasuliba megnézni a segítőkutyusok gyakorlását, majd november vége felé egy gazda-kutya párosítóra.

A terveimről azóta sem tettem le, sőt! úgy vélem az idő előrehaladtával, kellő tapasztalattal és anyagi háttérrel fogok ahhoz rendelkezni, hogy megcsinálhassam. Ja és jó lenne egy fedett kutyasuli is, nem?